Nyitókép: Körkép.sk

 

A komáromi Tiszti Pavilon udvarán pénteken, május 6-án, a késődélutáni órákban nyitotta meg kapuit az idei Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó, amelyen 26 felvidéki együttes több mint 800 táncosa, valamint számos magyarországi néptáncegyüttes képviseltette magát. Fellépett többek között a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Csángálló zenekar, Korpás Éva és zenekara, a Bahorka Társulat, Pósfa zenekar, Örökség Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyesület, Muharay Elemér Néptáncszövetség, Sajó banda, Húros banda, a File banda és a Gímesi Igricek.

 

A felsorolás mutatja, hogy a közönség számos előadáson vehetett részt, amelyet gazdag családi program és tarka népművészeti vásár kísért, ezen felül táncoktatásban is részesülhettek.

 

 hirdetes_400x285  

A péntek délutáni kapunyitást követően elsőként a komáromi központú TÁNCFÓRUM gálájára került sor, rengeteg együttessel, melynek műsorát a helyi Komáromi Táncműhely zárta.  Mindezt az esti órákban egy fergeteges hangulatú táncház követte, házigazdái Kis Demeter Erika és Kis István voltak, a talpalávalót pedig a Pósfa zenekar, valamint a Tatros zenekar húzta.

 

 

A táncház-találkozó második napja szombat délelőtt kilenc órától indult, amely a Táncfórum vidám, nagyszerű hangulatú gyermekgálájával kezdődött. A Tiszti Pavilon udvarát különböző kézműves foglalkozások, valamint érdekesebbnél érdekesebb népi gyermekjátékok lepték el, amelyeket szabadidős programként érdemes volt egytől-egyig kipróbálni.

 

A táncoktatás a Tiszti Pavilon nagytermében valósult meg, Tánctár összefoglaló címmel, itt az érdeklődők elsajátíthatták egyes tájegységek, így a Galga mente, Kapuvár, Magyarbőd, Kéménd, Telgárt, Vajdaszentivány, Méhkerék és Kalotaszeg jellegzetes motívumait.

 

A délutáni órákban Korpás Éva és zenekarának családi koncertje szerzett pedagógiailag is átgondolt, nagyon értékes, tartalmas és vidám pillanatokat a legifjabb generációnak.

 

 

Ezt követően a magyarországi Muharay Elemér Népművészeti Szövetség – Hazai tánckörkép című műsorát tekinthettük meg, mely sok együttest felsorakoztató, kiemelkedő előadásával a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó fő programjai közé sorolódott.

 

E szövetség a népművészet számos ágát fogja össze, ennek kapcsán a komáromi táncház-találkozóra több magyarországi település néptánc-csoportjainak csokorba fogott összeállítását hozták el.  A csodás népviseletek, amelyekben megjelentek, mind-mind a népművészet remekbeszabott alkotásai, amelyek a magyar nép művészi érzékének kifinomultságát, mérhetetlen szorgalmát, és a tiszta népi lelkületet tükrözik vissza. Színes műsorukkal óriási sikert értek el.

 

A koraeste főprogramja a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia műsorfüzére „Előre csak előre!” címmel jelentkezett, este pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kalotaszegi táncokkal hevítette a hangulatot. Nincs a földkerekségen az a leány, aki ne esett volna a szólótáncosok legényes táncainak bűvöletébe. Az éjszaka folyamán pedig a Csángálló zenekar húzta a talpalávalót, a hajnalig tartó táncház fergeteges, vérpezsdítő hangulatába.

 

 

A kétnapos műsorfolyam a Táncfórum, valamint az Egressy Béni Városi Művelődési Központ szervezésében valósult meg, amely visszavarázsolta Komáromba a hetvenes évektől folyamatosan felfejlődő, (majd helyi szinten egy pici időre elszunnyadó) táncházmozgalom belülről fakadó lelkületét. Bízunk benne, hogy szakadatlan lesz a folytatás!

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.