eur:
394.38
usd:
370.16
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Pexels.com

Visszatér az István, a király Székelyföldre

Augusztusban egy összművészeti rendezvény egyik pontja lesz Sepsiszentgyörgyön.

Augusztusban ismét bemutatják Sepsiszentgyörgyön az István, a király székelyföldi nagyprodukciót - jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye elöljárói, valamint az előadás producere.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a sajtótájékoztatón Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta: a tavalyi siker után követelmény volt, hogy 2022-ben is megvalósuljon a kizárólag élő zenés nagyprodukció. A 405 tagú csapat augusztus 20 és 24 között ötször áll majd a közönség elé a Sepsi Arénában.

Az alpolgármester kiemelte Orza Calin rendező-koreográfus, Szilágyi Zsolt Herbert és Cserkész Emese énekkorrepetitorok, valamint Tőkés Csaba Zsolt koreográfus szerepét, akik idén is oroszlánrészt vállalnak a nagyprodukció színpadra állításában. A produkcióban székelyföldi énekesek, helyi zenészekből összeálló rockzenekar, szimfonikus zenekar, székelyföldi kórusok és táncegyüttesek egész sora áll a közönség elé.

Antal Árpád polgármester kijelentette: szeretné, ha az István, a király Sepsiszentgyörgy védjegyévé válna. "Nem tudom, hogy Budapesten hányszor mutatták be, de az biztos, hogy Budapesten kívül sehol máshol nem mutatták be 11 alkalommal, így a legrosszabb esetben is második helyen végzünk" - idézte a közlemény a polgármestert.

Dancs Zsolt producer elmondta: a 405 fős stábot lehetetlen lenne mozgatni, így otthonra leltek a Sepsi Arénában, és az a céljuk, hogy a közönség jöjjön hozzájuk.

A sajtótájékoztatón ismertették a június 17-19-e között tartandó Székely Vágta programját is. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke közölte: a rendezvény a Czetz János-emlékév jegyében zajlik, és tisztelgés az 1848-as szabadságharc legfiatalabb tábornoka előtt születése 200. évfordulóján.

Antal Árpád polgármester hozzátette: a nyár folyamán Magyarország mindkét szentté avatott királyát megidézik Háromszéken. Az István, a király székelyföldi nagyprodukció mellett ugyanis a Székely Vágtán a Nemzeti Lovas Színház a Szent László, a lovagkirály című népi rockoperát mutatja be.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×