Ukrajnai háborúZelenszkij Románia segítségét kérte

2022. április 5., kedd, Belföld

Volodimir Zelenszkijnek meggyőződése, hogy Románia részt fog vállalni Ukrajna újjáépítésében a háború után. Ezt az ukrán elnök tegnap este jelentette ki a román parlamenthez videóhívás révén intézett beszédében, melyben Oroszország teljes nemzetközi elszigetelését, a civilek ellen elkövetett atrocitások felelőseinek megbüntetését és Ukrajna hatékonyabb támogatását kérte a demokratikus világ vezetőitől.

Zelenszkij Nicolae Ceaușescu romániai diktatúrájához hasonlította, és népirtással vádolta az orosz rezsimet, amely szerinte Moldovát is meg fogja támadni, ha nem sikerül megállítani. Az ukrán elnök köszönetet mondott Romániának, amiért befogadta és támogatja a háború elől menekülő ukránokat, és kifejezte meggyőződését, hogy Románia az újjáépítésben is segíteni fog. Azt ígérte: a kisebbségek jogairól is tárgyalni fog Bukaresttel, amint a helyzet lehetővé teszi.

Zelenszkij beszéde közben a bucsai vérengzésről készített fényképeket is bemutatott, kijelentve, meg kell állítani azokat az embereket, akik népirtást akarnak Európában. „Tisztelt románok, együtt kell megállítanunk ezeket az embereket, akik megszokták, hogy bármit büntetlenül megtehetnek. Közösen kell megállítanunk azokat, akik népirtást akarnak Európában” – mondta Zelenszkij.

Az együttes ülésre összehívott parlamentben felszólaló Florin Cîţu szenátusi elnök azt mondta, Oroszországot teljesen izolálni kell gazdaságilag, Marcel Ciolacu, az alsóház elnöke pedig azt mondta, Románia határozottan elutasítja Oroszország felelőtlen magatartását, és az Ukrajna ellen indított katonai akció azonnali és feltétel nélküli leállítását, valamint az orosz haderő Ukrajnából való kivonását kéri. Nicolae Ciucă miniszterelnök azt hangsúlyozta, Románia mindent megtesz azért, hogy a Romániába érkezett ukrán állampolgároknak normális életet és tisztességes megélhetést biztosítson.

A Bucsánál elkövetett vérengzés kivizsgálását és az Oroszország elleni nemzetközi szankciók szigorítását sürgette a tegnapi bukaresti megbeszélését követő közös sajtóértekezletén Bogdan Aurescu román és Eva-Maria Liimets észt külügyminiszter is. Aurescu szerint erősíteni kell Oroszország elszigetelését, az Európai Uniónak újabb szankciók bevezetésével kell fokoznia a nemzetközi nyomást, amellyel a háború befejezésére, csapatai kivonására akarják kényszeríteni Oroszországot. A készülő újabb szankciós csomagról Aurescu újságírói kérdésre sem árult el részleteket, mondván, hogy roppant fontos az unió egységének megőrzése, ezért csakis olyan intézkedésekről szabad nyilvánosan beszélni, amelyekről egyetértés született a tagországok között.

Hasonlóképp vélekedett Linda Thomas-Greenfield, az Amerikai Egyesült Államok ENSZ-nagykövete is Bukarestben tartott sajtótájékoztatóján, aki szerint az oroszok és Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús bűncselekményeket követtek el Ukrajnában, ezért felelősségre kell vonni őket. Kifejtette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában elszigetelték Oroszországot. „Hiába van vétójoguk, nem tudnak vétóval elnémítani minket, nem semmisíthetik meg vétójukkal azt az egységet, amelyet a Biztonsági Tanácsban és tágabb körben, az ENSZ Közgyűlésében létrehoztunk. Folytathatják a propagandájukat, de senki sem hisz nekik, és senki sem hallgat rájuk” – fogalmazott az ENSZ-nagykövet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Kire szavaz a sepsiszentgyörgyi polgármester-választáson?












eredmények
szavazatok száma 1066
szavazógép
2022-04-05: Kultúra - :

Ötvenéves a Tölgyemberpár

Egy különös és több ráfigyelést érdemlő monumentális szoboralkotás a Sepsiszentgyörgy Kilyén felőli főúti bejáratánál álló Tölgyemberpár nevet viselő alkotás. Olyan műtárgyfajta ez, amelyet az 1970-es években a városok, gyakran látogatott üdülőtelepek bejáratánál a helységnévtábla mellett vagy éppen névjegyet hordozva állítottak, helyi sajátosságok szimbólumait megjelenítve rajtuk, nemegyszer kvalitásos műalkotást állítva utak mellé.
2022-04-05: Belföld - :

Állami lejáratás a plagizálásokat leleplező újságíró ellen

Állami lejáratókampány részleteit ismertette a Pressone.ro portálon tegnap közölt írásában Emilia Șercan, a Nicolae Ciucă kormányfő plagizált doktori dolgozatát leleplező újságíró.