Nyitókép forrása: sita
Az ukrán külügyminisztérium szerint Orbán Viktornak inkább hálásnak kellene lennie Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek azért, hogy a háború nem érte el az ukrán-magyar határt. A közösségi hálón megjelent közlemény szerint az ukrán külügyminisztérium tiszteletben tartja a magyar nép választását.
Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek ugyanakkor nem volt oka azt mondani, hogy a győzelemhez vezető úton Ukrajna elnökével is harcolnia kellett. Először is, sem Ukrajna sem Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem kapcsolódott be a magyar politikai kampányba.
szögezi le az ukrán külügy, majd azzal folytatja, hogy „az ukrán elnöknek jóval fontosabb dologgal kell foglalkoznia minden nap: az orosz agresszió elleni harccal”.
A magyar kormányfőnek inkább hálásnak kellene lennie az ukrán elnöknek, amiért a háború nem éri Magyarország határait, köszönhetően az ukrán nép hősiességének, amivel kivédi Putyin elnök agresszív akcióit.
Az ukrán külügy abbéli reményét fejezte ki, hogy „az újabb politikai mandátum lehetővé teszi a magyar kormány számára több más prioritás között, hogy foglalkozzon az orosz elnök agresszív politikájával, azzal, hogy az orosz hadsereg állatias szörnyűségeket követ el az ukrán nép kárára, illetve Bucsa, Irpiny és Hosztomel településeken történt háborús bűnökkel”.
Reméljük, hogy Budapest egyértelműen elítéli majd ezeket a bűntetteket és átértékeli az Ukrajna támogatásával kapcsolatos álláspontját (…) Amíg nincs Ukrajna biztonságban, Magyarország sem lehet biztonságban. Országunk az ukrajnai magyarok otthona is, akik elidegeníthetetlen részei az ukrajnai társadalomnak, és akiknek identitását nagyra becsüljük. Együtt kell működnünk, hogy legyőzzük az orosz ellenséget és újra békét teremtsünk Ukrajna, Magyarország és más európai országok érdekében.
zárul a közlemény.
Orbán Viktor vasárnap esti győzelmi beszédében elmondta, hogy még soha nem volt annyi ellenfele a kormánypártoknak mint most, majd a velük szemben összefogó erők közé sorolta Ukrajna elnökét, Volodimir Zelenszkijt is.
Körkép.sk
Megosztás:
Címkék: Orbán Viktor volodimir zelenszkij
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Berlin
2022. ápr. 04. 20:48Vegyük sorjába: "Először is, sem Ukrajna sem Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem kapcsolódott be a magyar politikai kampányba." - Nem a francokat! A magyarországi választási kampány kellős közepén mordult bele a kamerába az ukrán elnök, "Idefigyelj, Viktorral" indítva. "A magyar kormányfőnek inkább hálásnak kellene lennie az ukrán elnöknek, amiért a háború nem éri Magyarország határait." - Magyarország tudja, mekkora. Meg azt is, meddig nyújtózhat. Ezért vannak a határai biztonságban az oroszoktól. Az ukránoknak mindezt még meg kell tanulniuk! Végül: "Országunk az ukrajnai magyarok otthona is, akik elidegeníthetetlen részei az ukrajnai társadalomnak, és akiknek identitását nagyra becsüljük." - és nem nyílt meg a föld Zelenszkij alatt! (Akinek lehetnek még álmatlan éjszakái azzal a bizonyos elidegeníthetetlenséggel kapcsolatban.)
Vágósúly Viktor
2022. ápr. 04. 22:04Magyarország mikor tanulta meg hogy mekkora? Hisz eddig azért vertétek a seggeteket a földhöz, mert egy szoci külügyminiszter azt merte mondani, hogy merjünk kicsik lenni. Persze, az teljesen más. Eddig minden 56os megemlékezésen azt mondta Viktor, hogy Brüsszel az új Moszkva. Elég aljas dolog volt akkor is, pláne most amikor itt van az igazi új Moszkva.
Berlin
2022. ápr. 04. 22:25Magyarország tudja, hogy világbirodalmakkal háborúba bocsátkoznia nem szabad. Annak a vége ugyanis Mariupol. Kovács külügyminiszter pedig nem háborús helyzetben próbált önmérsékletre inteni, hanem békeidőben, Brüsszellel szembeni feltétlen alázatra oktatott. Akik elvileg a szövetségeseink. Mecsoda' különbség! Viktor azt mondta, hogy Brüsszel az új Moszkva? Ennek legvalószínűbb oka, hogy Brüsszel valóban az új Moszkva! Nem neheztelünk senkire, aki nem hajlandó észrevenni, de attól még ez a szomorú igazság. A mai EU nyomokban tartalmazza csak a régi Európát, vagyis azokkal az értékekkel jellemezhető világot, amihez csatlakozni akartunk.
Dzsoni
2022. ápr. 04. 22:19Ezek az ukrán vezetők már nem is próbálják leplezni a nácizmusukat. Az elvakultságuk teljesen elbutította őket. Az általuk vezetett (?) államnak nincs létjogosultsága. Ők maguk politikai halottak.
Vagósúly Viktor
2022. ápr. 04. 22:36Berlin: Magyarország tudja, hogy világbirodalmakkal háborúba bocsátkozni nem szabad? Eddig úgy tudtam, hogy minden birodalomnál hatalmasabb Hattérhatalom ellen, a minden világbirodalomnál veszélyesebb Soros hálózat és persze a világbirodalmi Brusszel ellen vívtok minden nap gyilkos csatákat. Igazat kell adnom Csáky Pálnak, ez már a teljes erkölcsi lezüllés.
Berlin
2022. ápr. 04. 23:03Ugye különbséget tudsz tenni fegyveres harc és politikai ellenállás között? Utóbbit teszi Magyarország, sikeresen. Nálánál nagyobb hatalmakkal dacol és közben próbál életben maradni. A másik út az öngyilkos Ukrajnáé. A rommá lőtt országé, akinek erkölcsi értelemben - progresszív értelmezés szerint - igaza van.
Berlin
2022. ápr. 05. 12:20Egyre komolytalanabb a vagdalkozásod. Ki viháncolt temetetlen ukrán civilek holttestei felett? Az ilyen mértéket vesztett hozzászólások lehetetlenítik el az értelmes vitát. Mikor és milyen körülmények között volt alkalmad meghallgatni az összes fideszes véleményét a lehetséges ukrajnai invázióval kapcsolatban? Durván általánosítasz. Az ukránok valóban nem támadták meg Oroszországot. Megtámadták viszont az ukrajnai orosz kisebbséget. Igen, fegyverrel. Véres rendet vágtak saját állampolgáraik sorában, de ez nem éri el egy progresszív liberális ingerküszöbét. Őshonos oroszt irtani szerintük elnézhető apróság. Csak az ukrán, az számít! Akkor is, ha durván beletapos a kárpátaljai magyarokba nap, mint nap. A "böfögést és amőbázást" elnézem, mert az ember mindig reménykedik, hogy a libsi gőg mögött is embert talál majd egyszer.
Jani
2022. ápr. 06. 08:22Kedves Viktor mindenkinek meg van a saját igaza és azt védi, de több tiszteletet mutathatnál vitapartnered iránt.
Dodo
2022. ápr. 05. 13:17MIndig ki kell allni az igazsagert "igaz relativ" de kinek van igaza mert az ukran vezetesnek nincs mindent megtettek ,hogy az oroszokat magukra haragitsak nyomort szenvedest hozott orszagara most meg sirnak-rinak.Az igazi haboru kegyetlen nem szinhazi eloedas
Kósa Zoltán
2022. ápr. 05. 18:191.) ha valaki segítséget kap, azt nem úgy szokás megköszönni, hogy ez még nem elég 2.) ha háborúban állok, minden segítség jól jön, de senkitől sem lehet elvárni, hogy háborúzzon miattam 3.) a segítségnyújtás addig hatásos, amíg nem rángatom magamat bele ugyanabba a helyzetbe 4.) nem Zelenskij védi Európát, hanem a NATO 5.) Ukrajna nem szent és végképp nem békés ország volt annak előtte 6.) Zelenskij békét számlál, miközben halálba küldene mindenkit, mert az egója még Putyinénál is nagyobb 7.) nem ártana ha az Ukrán vezetés nem akarna mindenkit kioktatni, mert korántsem fehér és fekete minden
A kommenteket lezártuk.