A partiumi Szilágysomlyón eredeti változatában állították fel újra az első világháborúban elesett hősök turulmadaras emlékművét.
Az első világháborúban elesett hősök emlékműve eredetileg a kisváros központjában, a romos Báthory-vár területén állt. A turulmadaras oszlop oldalába a háborúban elesett szilágysomlyói magyar és román hősök nevét vésték. A kommunista diktatúra idején előbb a turulmadarat, majd a hősök névsorát távolították el az emlékműről. A turul helyére ortodox kereszt, a nevek helyére olyan tábla került, amely a román nemzet egyesítéséért, "Románia szabadságáért és függetlenségéért elesett hősök" emlékét idézte.
Az emlékmű eredeti formájában való visszaállítását Erdei János helyi történelem- és földrajztanár, a 16-os Báthory István Cserkészcsapat vezetője kezdeményezte és valósította meg. Az újraállított emlékmű a református templomkertbe került.
Erdei János az MTI-nek felidézte, hogy 2015. március 15-én fogalmazták meg az emlékmű újraállításának célját, és hét év munkája árán valósult meg a terv. Ez idő alatt személyesen kereste fel a szilágysomlyói magyarokat adományokat gyűjteni. Mint elmondta, az emlékmű közadakozásból épült újra, a vállalkozóvá lett egykori tanítványai segítségével, akik ingyen biztosították a munkagépeket, a szakembereket. Kiemelte ugyanakkor a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap hárommillió forintos támogatását, és azt is, hogy a helyi politikai vezetők segítettek megszerezni az engedélyeket.
A munkálatok során lebontották a Báthory-vár udvarában állt emlékművet, megszámozott építőelemeit restaurálták, és újraépítették az új helyszínen. A vasárnapi avatóünnepséget megelőző istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke hirdette az igét.
Az emlékmű avatásán Szilágyi Péter miniszteri biztos úgy fogalmazott: az első világháború tragédiája kitörölhetetlen folt a történelemből, a világháború utáni békekötés pedig máig vérző seb a magyar szívekben.
"Az évek során területeket téptek ki, emberi kapcsolatokat szakítottak szét, utcatáblákat vertek le, emlékműveket távolítottak el, hamis prédikátorok néhol újraértelmezték a történelmet. De egy dolgot nem vehetnek el tőlünk, ezek pedig az emlékeink. Biztatom önöket arra, hogy elődeik elmesélt emlékeit őrizzék és örökítsék meg, mert ez is segít abban, hogy életben tartsuk nemzetünket" - jelentette ki a miniszteri biztos.
Szilágyi Péter valóságos csodának nevezte, hogy száz évvel a trianoni döntés után is egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni.
A 14 400 lakosú Szilágysomlyón a lakosságnak már csak 23 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.
(MTI javítva)