eur:
384.63
usd:
354.29
bux:
68546.85
2024. május 29. szerda Magdolna
Védőkesztyűben tartja kezében a labdát egy önkéntes a világméretű koronavírus-járvány miatt elhalasztott 2020-as tokiói nyári olimpia férfi strandröplabda-tornája selejtezőjében játszott Brazilia-Argentina mérkőzésen a Siokaze Parkban 2021. július 24-én.
Nyitókép: MTI/AP/Pétrosz Jannakurisz

Új röplabdacsarnokot avattak Pesten

A BVSC-Zugló Szőnyi úti sporttelepén szombaton délelőtt felavatták a klub új, közel 600 millió forint állami támogatásból és TAO-ból felépült röplabdacsarnokát.

Az eseményen Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke emlékeztetett rá, hogy az elmúlt nyolc-kilenc évben több fontos infrastrukturális fejlesztés valósult meg a klub sporttelepein, és ennek a folyamatnak most újabb mérföldkövéhez érkeztek. Hozzátette: ez a beruházás abból a szempontból különleges, hogy túlmutat a múlton, mert olyan területen valósult meg, amely sosem volt a BVSC-é. A helyén egykor a MÁV Építők műhelycsarnoka állt, ahol 20-30 évvel ezelőtt még vasúti kocsikat javítottak.

Az elnök szerint a BVSC-Zugló vezetésének legnagyobb eredménye az elmúlt években az volt, hogy sikerült meggyőznie az állami vezetőket arról, hogy a klub múltja alapján igényt tarthat olyan területekre is, amelyek korábban nem tartoztak az egyesülethez. Felhívta a figyelmet arra, hogy a BVSC röplabda-szakosztályának nemcsak múltja és jelene van, hanem jövője is lesz.

Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség operatív igazgatója arról beszélt, hogy a BVSC egy nagy hagyományú egyesület és a röplabdában is komoly eredményeket ért el. Kiemelte: miután 2017-ben újjáalakult a 2000-es évek elején megszűnt szakosztály, a BVSC nagyon tudatos építkezésbe kezdett, ennek eredményei leginkább az utánpótlás-bajnokságokban mutatkoznak meg, hiszen a klub csapatai szinte minden korosztályban ott vannak a legjobb hat-nyolc együttes között. Szerinte az új csarnok méltó körülményeket tud teremteni ahhoz, hogy a BVSC fiatal röplabdázói hasonló sikereket érjenek el, mint egykor a nagy elődök.

A csarnokavatót egy kis múltidézéssel is összekapcsolták, ezért részt vett rajta Kotsis Attiláné volt szövetségi kapitány, Prima Primissima díjas mesteredző, Tatár Mihály 265-szörös válogatott játékos, a BVSC női röplabdacsapatának korábbi edzője, valamint felesége, Tatár Mihályné, a klub szakosztályának korábbi vezetője is.

Tatár Mihály kifejtette, bízik benne, hogy a BVSC férficsapatának a közeljövőben sikerül visszakerülnie az NB I-be, Kotsis Attiláné pedig azt hangsúlyozta, hogy a röplabdában döntő a technika, de valójában egy észjáték. Hozzáfűzte: fontos, hogy szorgalmasak legyenek a gyerekek, mert akkor tudják majd igazán élvezni a játékot.

Az 1280 négyzetméter alapterületű, könnyűszerkezetes, modern röplabdacsarnokot - amelyben egyszerre két-három pályán zajlanak az edzések - 2020 júniusában kezdték építeni, és alig egy év alatt elkészült, de a koronavírus-járvány miatt csak most nyílt lehetőség a hivatalos avatásra.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.29. szerda, 18:00
Kalas Vivien a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Rajnai Gergely a Méltányosság Politikaelemző Központ vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×