Nemzetközi kiállítással tisztelegnek az idén 120 éves halasi csipke előtt
2022. március 7. 12:50 MTI
Nemzetközi kiállítással, emlékéremmel, csipkealbummal és az Öltözetünk dísze a csipke című pályázattal is tisztelegnek Kiskunhalason az idén 120 éves halasi csipke előtt.
Korábban
Szécsiné Rédei Éva, a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum igazgatója az MTI-nek elmondta: május 6-án nyílik meg a városban már hagyományos nemzetközi csipkekiállítás, amelynek díszvendége Horvátország lesz.
Az itt készült kézimunkák között kiemelt helyen mutatják majd be a Kiskunhalas testvértelepülésén, a csipke városának is nevezett horvátországi Lepoglavában készült munkákat.
A három héten át látogatható tárlathoz kapcsolódóan a magyarországi csipkekészítők körében meghirdetik az Öltözetünk dísze a csipke című pályázatot. A felhívásra olyan különféle technikákkal készült csipkéket várnak, amelyek a hagyományos és a modern öltözetet egyedivé, különlegessé teszik.
Egyebek mellett gallért, zsabót vagy mandzsettát tervezhetnek a jelentkezők, de elfogadnak csipkével díszített ruhákat is. Valamennyi pályamunkát bemutatják majd a kiállítás ideje alatt.
A Csipkeház elképzelései között egy „120 éves a halasi csipke” felirattal ellátott emlékérem kibocsátása is szerepel, amelyiknek egyik oldalán Pajorné Berta Györgyi köralakú, Fantáziavirágos elnevezésű csipketerve lesz látható.
Az érem másik oldala pedig Dékáni Árpád és Markovits Mária szobrát jeleníti majd meg. Az intézmény tervei között szerepel egy színes, képekkel gazdagon illusztrált, új, a halasi csipke történetét bemutató album kiadása is.
Az igazgató beszámolt arról is, hogy a halasi csipke a közelmúltban állandó tárlatot kapott Lakiteleken, az új Hungarikum kiállítóházban. Ezen kívül a Csipkeház és a Halasi Csipke Közalapítvány felkérést kapott egy időszaki kiállítás megrendezésére Székesfehérváron, az Aranybulla 800. évfordulójára szervezett programsorozat keretében.
Továbbá ősszel Belgiumban, az év végén pedig Budapesten mutatják majd be a halasi csipkét. Mint mondta, a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum műhelyében jelenleg 11 csipkevarró dolgozik. Amellett, hogy emléket állítanak és bemutatják a csipkevarrás folyamatát, értékesítésre is készítik a csipkét.
Szécsiné Rédei Éva hangsúlyozta, hogy maga a kész csipke és a készítés technikája is védett, amely csak Kiskunhalason tanulható. A hatvan különféle öltéssel varrt halasi csipke alapjainak elsajátításához legalább egy év, a nagyobb munkák készítéséhez azonban három-négy év tanulás és gyakorlás szükséges.
Az intézményvezető emlékeztetett, a halasi csipke megálmodója Dékáni Árpád, a helyi református gimnázium rajztanára volt, aki 1902-ben készítette el az első mintarajzokat. Ezek alapján a kiskunhalasi származású Markovits Mária varrónő alkotta meg a csipkéket, a hímzésből továbbfejlesztett egyedülálló technika alkalmazásával.
Az első halasi csipkéket 1902 decemberében a Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán mutatták be. A magyar varrott csipke újszerűen hatott, és külföldön is hamar kedveltté vált, hiszen korábban főként a vert csipkét készítették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap