Nagyon népszerű a Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programja, a téli felvételi időszakban csaknem 1200 diák jutott be a képzésre – közölte a tehetséggondozó intézmény az MTI-vel.

A közlemény szerint az MCC már több mint 25 éve működik, középiskolásoknak szóló programját pedig mintegy 15 éve indította el.

Jelenleg 3500 középiskolás fiatal vesz részt a személyes képzésen alapuló programban, amelyet e-learning kurzusok egészítenek ki.

A diákok többek között a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, az irodalom, valamint egy magyar és egy angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus közül választhatnak, havonta kétszer pedig személyes készségfejlesztő napon vehetnek részt.

Az idei tanévtől valamennyi képzési helyszínen elérhetők személyes tanulási és közösségépítő alkalmak, valamint szakmai klubdélutánok, további újdonság pedig az angol és német nyelvi kurzus.

A középiskolai program a főváros mellett további 11 településen érhető el, például Győrben, Debrecenben, Szegeden, Szombathelyen és Szekszárdon.

A 2013 óta Erdélyben is működő képzéseken több mint hatszáz erdélyi magyar tanuló vesz részt, de a Felvidékről, a Vajdaságból és most már Kárpátaljáról is jelentkezhetnek középiskolások a programra.

A diákok egy évben kétszer – télen és tavasszal – is beadhatják a jelentkezésüket, de félév közben is lehet pályázni.

A programról további információ a https://kp.mcc.hu/ oldalon érhető el.

(mti/Felvidék.ma)