Ukrajna magára maradt a harcban - jelentette ki péntekre virradóra Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnök a Telegram-oldalán közzétett videóüzenetében. /Frissülő összefoglaló./
Zoom
Egyedül maradtunk országunk védelmében. Ki hajlandó harcolni a mi oldalunkon? Nem látok ilyeneket. Ki hajlandó Ukrajna NATO-felvételét szavatolni? Mindannyian félnek.
Mindemellett köszönetét fejezte ki azon országoknak, amelyek nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is segítik Ukrajnát az orosz katonai művelet közepette.
Zelenszkij szerint az elmúlt 24 órában 137 ukrán katona, illetve civil vesztette életét 316-an pedig megsebesültek. Beszámolt arról is, hogy az ukrán katonák hősies küzdelme ellenére elvesztették az ellenőrzést a fekete-tengeri Kígyó-sziget felett.
Közölte: értesülései vannak arról, hogy "az ellenség őt első számú célpontként, a családját pedig második számú célpontként" jelölte meg. "Az államfőt megsemmisítve akarják, politikai értelemben megsemmisíteni Ukrajnát" - hangsúlyozta.
Kijelentette: Kijevben, a kormányzati negyedben marad a nélkülözhetetlen kormányszervek többi tagjával együtt. Mint mondta, családja is Ukrajnában marad.
Beszélt arról is, hogy nem fél megvitatni Oroszországgal Ukrajna semleges státuszának kérdését. "Ma azt hallottuk Moszkvából, hogy beszélni akarnak Ukrajna semleges státuszáról" - mondta. "Nem félünk Oroszországtól, nem félünk Oroszországgal beszélni, nem félünk beszélni államunk biztonsági garanciáiról, illetve semleges státuszáról sem" - hangoztatta az ukrán vezető.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy Moszkva akkor lesz hajlandó szóba állni Kijevvel, ha az ukrán vezetés kész megtárgyalni az orosz fél által felvetett kérdéseket, egyebek között az ország semleges státusát. Emlékeztetett arra: emellett még orosz követelés az is, hogy Ukrajnába ne telepítsenek fegyvereket.
"Mi jelenleg nem vagyunk NATO-tag, így milyen garanciáink lesznek? És a legfőbb kérdés: mely államok fogják ezeket nyújtani?" - kérdezte az elnök.
Zelenszkij elrendelte az általános mozgósítást, ENSZ-békefenntartókat szeretne
Volodimir Zelenszkij csütörtökön késő este elrendelte az általános mozgósítást Ukrajnában, az EU-tagállamok vezetőinek brüsszeli rendkívüli csúcsértekezletétől pedig ENSZ-békefenntartó misszió felállítását, illetve támogatását követelte hazájának.
Az ukrán elnök hivatalos honlapján megjelent dokumentum indoklása szerint az általános mozgósítást Oroszország agressziója miatt rendelték el "az ország védelmének szavatolása, az ukrán fegyveres erők és más katonai formációk harci és mozgósítási képességeinek fenntartása végett".
Telegram-oldalán az ukrán elnök ENSZ-békefenntartó misszió támogatását követelte az uniós tagállamok vezetőitől. Egyben megismételte korábbi felhívását, hogy Oroszországot zárják ki a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból és vezessenek be embargót az orosz olaj- és gázszállításokra.
"Segítsenek a hadseregnek fegyverekkel és lőszerrel, támogassanak ENSZ-békefenntartó missziót!" - írta Zelenszkij. Hozzátette, hogy Ukrajnának nemzetközi biztonsági garanciákra van szüksége, világos európai perspektívára, illetve gyors és határozott cselekvésre.
Kreml: Putyin telefonon egyeztetett Macronnal
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon egyeztetett Emmanuel Macron francia elnökkel - közölte csütörtökön este a Kreml. A tájékoztatás szerint Putyin a beszélgetés során "kimerítő" magyarázatot adott hivatali partnerének Oroszország cselekedeteinek okaira. Az orosz államfői hivatal arról számolt be, hogy "komoly és nyílt véleménycsere folyt az ukrajnai helyzetről".
A két politikus megállapodott abban, hogy kapcsolatban maradnak.
Az Elysée-palota szerint Macron követelte, hogy Putyin haladéktalanul állítsa le az orosz katonai műveletet Ukrajna ellen.
Macron az első nyugati politikus, aki Putyinnal felvette a kapcsolatot, miután az orosz elnök elrendelte az ukrajnai katonai műveletet. A telefonbeszélgetést Párizs kezdeményezte.
A francia államfő az EU-tagállamok vezetőinek csütörtök esti rendkívüli csúcsértekezlete előtt kijelentette, hogy Putyin "masszív szankcióknak" néz elébe.
Macron fokozott erőfeszítéseket tett az orosz-ukrán konfliktus békés megoldása érdekében, és ezért személyesen is találkozott Putyinnal Moszkvában. Az utóbbi időben a két vezető többször is egyeztetett telefonon.
A francia Air France légitársaság bejelentette, hogy az ukrajnai háborús helyzet miatt heti tizenkettőről hétre csökkenti Moszkvába induló járatait.
Párizs arra figyelmeztette Moszkvát, hogy a NATO is nukleáris hatalom
Párizs arra figyelmeztette Moszkvát, hogy a NATO is "nukleáris szövetség", miután Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy fogalmazott, hogy Oroszország továbbra is az egyik legerősebb nukleáris hatalom, így egyetlen potenciális agresszornak sem lehetnek kétségei afelől, hogy teljes vereséget szenved Moszkva ellenében.
"Vlagyimir Putyinnak is meg kell értenie, hogy az észak-atlanti szövetség nukleáris szövetség" - jelentette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter csütörtök este a TF1 kereskedelmi televízió híradójában, "látványos" európai szankciókat helyezve kilátásba Oroszország ellen.
Az Ukrajna elleni orosz katonai fellépést Vlagyimir Putyin csütörtök reggel "önvédelemnek" nevezte az Oroszország elleni "fenyegetésekkel" és "a jelenleginél is nagyobb csapással" szemben. Mint mondta, Oroszország továbbra is az egyik legerősebb nukleáris hatalom, így egyetlen potenciális agresszornak sem lehetnek kétségei afelől, hogy teljes vereséget szenved Moszkva ellenében.
"Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy egy, a hazánkkal szembeni közvetlen támadás összeomlást és elviselhetetlen következményeket von maga után minden potenciális agresszor számára" - fogalmazott a francia diplomácia vezetője. Jean-Yves Le Drian azzal vádolta meg az orosz elnököt, hogy megszegte az adott szavát, amikor elindította a katonai támadást. "Ez egy cinikus, ez egy diktátor" - fogalmazott Jean-Yves Le Drian az orosz elnökről. A francia külügyminiszter jelezte, hogy az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozóján "nagyon erős, nagyon látványos, nagyon súlyos" szankciókat" fognak elfogadni. "Az intézkedések célja lefojtani Oroszország gazdasági működését banki, pénzügyi intézkedésekkel a technológiai, ipari transzfereken, az exportban, és ugyanakkor az oligarchákat is megbüntetni, zárolva az érdekeltségeiket" - jelentette ki a miniszter.
Jean-Yves Le Drian megerősítette, hogy Ukrajna katonai kérésekkel fordult Franciaországhoz, s Párizs ezekre "a lehető legjobban és leggyorsabban megpróbál" válaszolni.
Közben Párizsban csütörtök este mintegy háromezren tüntettek az Ukrajna elleni orosz támadás ellen. "Szolidaritás Ukrajnával!", "Szankciókat Oroszország ellen!" "Felfegyverezni Ukrajnát!" - skandálták az ukrán zászlót lengető tiltakozók a République téren. Többen terroristának nevezték az orosz elnököt.
EU-csúcs: a tagállamok vezetői megállapodtak az Oroszország elleni második szankciós csomagról
Az Európai Unió tagállamai állam- és kormányfői a csütörtök esti és péntek éjszakába nyúló rendkívüli csúcstalálkozójukon megállapodtak az Oroszország elleni új szankciócsomagról, amely az ország pénzügyi szektorára, az energia- és a közlekedési ágazatára, a kettős felhasználású termékekre, valamint az exportellenőrzésre és az exportfinanszírozásra, a vízumpolitikára, és további orosz személyek szankcionálására terjed ki.
Az EU - és párhuzamosan az Egyesült Államok - ezért döntött újabb szankciócsomagról Oroszország ellen. Csúcstalálkozójukon az Európai Unió tagállami vezetői nyilatkozatot fogadtak el, és ebben rögzítették, hogy újabb szankciókat helyeznek kilátásba Oroszországgal és Fehéroroszországgal szemben is, elítélve Minszk szerepét az orosz támadásban.
A tagállamok közül Lengyelország, Szlovénia és Belgium szorgalmazta a lehető legerősebb szankciókat Oroszországgal szemben. Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a tanácskozásra érkezésekor elmondta: "harapós" szankciókra van szükség Moszkva ellen, és "rendkívül meg kell nehezíteni az orosz vezetés működését a nemzetközi környezetben". Janez Jansa szlovén kormányfő érkezéskor kifejtette: az Oroszország elleni szankciók bevezetése mellett az is fontos, hogy az Európai Unió kilátásba helyezze Ukrajna mielőbbi teljes jogú EU-tagságát 2030-ra. A lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki azt nyilatkozta a jelen lévő újságíróknak, hogy az EU-nak meg kell állítania Moszkvát, és ennek érdekében egységesnek kell lennie a szankciókat illetően.
A politikusok leszögezték: egyetértenek a további korlátozó intézkedések bevezetésében, amelyek az orosz pénzügyi szektorra, az energetikai és a közlekedési ágazatra, a kettős felhasználású termékekre, valamint az exportellenőrzésre és az exportfinanszírozásra, a vízumpolitikára, és további orosz személyek szankcionálására terjednek ki. Egyes uniós vezetők úgy vélték, hogy ebben a második uniós szankciós csomagban szükség lenne leszögezni Oroszország kizárását a SWIFT globális bankközi fizetési rendszerből is, de több tagország - a többi között Németország - ellenezte ezt a lépést. A szankciókat - és már azok ismertetett részleteit - hivatalosan a külügyminiszterek fogadják el pénteken.
Orosz házelnök: "az ukrán népnek nem kell tartania az orosz béketeremtő művelettől"
Ukrajna lakosságának nem kell tartania az orosz "béketeremtő művelettől" - jelentette ki csütörtökön Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke Managuában.
A nicaraguai parlament rendkívüli ülésén felszólalva Vologyin hangsúlyozta, hogy az orosz katonai beavatkozás célja "elkerülni a humanitárius katasztrófát és egy nagyszabású háborút". "Az ukrán népnek nem kell félnie a béketeremtő művelettől, mert az egyedül a katonai leszerelést szolgálja" - emelte ki beszédében az orosz politikus. "Ukrajnának független, demokratikus és békés államnak kell lennie, és meg kell szabadulnia az ultranacionalista, népellenes ideológiától, hogy a lakosság érdekében tudjon fejlődni" - fogalmazott Vologyin.
Leszögezte, hogy az Egyesült Államok a szankcióival nem fog célt elérni. "Washington meg akarja akasztani államaink fejlődését" - húzta alá.
A Duma elnöke szerdán orosz delegációval Kubába látogatott, ahol Miguel Díaz-Canel államfő fogadta. A tervek szerint Vologyin Daniel Ortega nicaraguai elnökkel is találkozni fog. Nicaragua, Kuba és Venezuela Oroszország latin-amerikai szövetségese. Kormányzataikat az Egyesült Államok korábban szankciókkal sújtotta.
Robbanások zaját lehetett hallani Kijevben
Két robbanás zaját lehetett hallani Kijev belvárosában pénteken kora reggel - jelentette az Interfax-Ukrajina hírügynökség. Légiriadót egyelőre nem fújtak, hatósági állásfoglalás sem volt.
"Éppen most mértek csapást Kijevre manőverező robotrepülőgépekkel vagy ballisztikus rakétákkal. Két hatalmas robbanást hallottam" - írta Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója Telegram-oldalán. Később azonban pontosította bejegyzését, mondván, hogy a robbanások zaját a légvédelem okozhatta, amint ellenséges repülőgépet vagy drónt lőtt le. Hozzátette: az eltalált repülőeszköz a város egyik kerületében zuhant le.
Alekszej Honcsarenko képviselő pedig arról írt mikroblogján, hogy "az ukrán légvédelem lelövi a megszállók által kilőtt rakétákat".
A törmelék eltalálhatott a Dnyipro partján egy kilencemeletes lakóházat, amely kigyulladt. Három ember megsérült.
Zoom
Tűzoltók állnak az egyik ház előtt, amely a Kijev fölött lelőtt orosz rakéta maradványai miatt kigyulladt péntek éjjel (fotó: Ukrainian Ministry of Emergencies / Reuters)
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a kora reggeli órákban már "szörnyű orosz rakétacsapásokról" írt mikroblogján. "Utoljára fővárosunk 1941-ben tapasztalt ilyet, amikor megtámadta a náci Németország. Ukrajna legyőzte azt a rosszat, és le fogja gyűrni ezt is" - fogalmazott.
Az ukrán külügyminiszter egyben még szigorúbb szankciókat sürgetett Oroszországgal és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben: "Állítsátok meg Putyint! Szigeteljétek el Oroszországot. Szakítsatok meg minden összeköttetést! Hajítsátok ki mindenhonnan Oroszországot!"
Zelenszkij: Oroszország újrakezdte a rakétatámadást
Oroszország péntek hajnalban ismét rakétákkal támadta Ukrajnát, de az orosz csapatokat több helyen megállították - jelentette ki péntek reggeli televíziós beszédében Volodimir Zelenszkij. Hozzátette: az újabb támadások azt bizonyítják, hogy az Oroszország elleni nyugati szankciók nem elégségesek.
Az elnök azt mondta, a rakétatámadások helyi idő szerint 4 órakor kezdődtek újra. Kiemelte: a csapásoknak katonai objektumok mellett civil célpontjaik is voltak, az éjszakai támadást pedig az 1941-es német támadásokhoz hasonlította.
"Az orosz hatóságok azt mondják, nem veszik célba a civilek lakta zónákat, de ez ismét csak hazugság. Valójában semmiféle megkülönböztetést nem tesznek" - fogalmazott Zelenszkij, hangoztatva, hogy az ukránok nagy hősiességet mutatnak.
Nagyon szeretne már tárgyalni
"Az oroszok azt hiszik, hogy csapataink kifáradtak, de nem fáradtunk el. (...) Az ukránok megtesznek mindent Ukrajna védelmében" - jelentette ki. Méltatta továbbá azokat, akik Oroszországban tüntetnek a műveletek ellen, ám azt is hozzátette, hogy "a világ távolról figyeli, mi történik Ukrajnában".
Emellett leszögezte, hogy Moszkvának előbb-utóbb fel kell vennie a kapcsolatot Kijevvel, és hangsúlyozta, hogy minél előbb megteszi, annál kevesebb lesz a kár, orosz részről is.
Azt is elmondta, hogy pénteken a NATO kelet-európai tagállamai által nyújtandó védelmi segítségnyújtásról egyeztetett Andrzej Duda lengyel elnökkel. Twitter-üzenetében hozzáfűzte, hogy megvitatták azt is, miként lehet Moszkvát tárgyalóasztalhoz ültetni.
"Háborúellenes koalícióra van szükség" - hangsúlyozta Zelenszkij.
Tilos a 18 és 60 év közötti férfiaknak elhagyni Ukrajnát
Az ukrán határőrszolgálat csütörtök este közleményben tudatta, hogy átmenetileg korlátozzák a kimenő határátlépést bizonyos kategóriájú ukrán állampolgárok számára. Ennek értelmében tilos a 18 és 60 év közötti férfiak számára elhagyni Ukrajnát.
A tiltás a hadiállapot idejéig érvényes.
Rakétatalálat érte a zaporizzsjai határőröket
Az ukrán határőrszolgálat tájékoztatása szerint orosz rakéták találták el helyi idő szerint hajnali fél 5 előtt nem sokkal az ország délkeleti részén lévő Zaporizzsja régióban állomásozó határőröket – közölte a BBC. Információk szerint a határőr egység tagjai között több áldozat és sebesült is van.
Az ukrán védelmi minisztérium szerint felrobbantottak egy hidat az orosz előrenyomulás megállítására
Az ukrán védelmi minisztérium azt állítja, hogy légideszant-csapatok felrobbantottak egy hidat a Kijevtől mintegy 50 kilométerre lévő Ivankivnál, megakadályozva ezzel az orosz haderő előrenyomulását az ukrán főváros felé – számolt be a CNN.
Péntek reggel az Egyesült Államok több magas rangú tisztviselője is úgy becsülte, hogy a fehérorosz határon keresztül Ukrajnába behatoló orosz erők mindössze 32 kilométerre voltak a fővárostól.
Mintegy százezren menekülnek a harcok elől
Mintegy százezren menekülnek Ukrajnában a harctevékenységek következtében – jelentette az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). Shabia Mantoo, a főbiztosság szóvivője szerint az államhatárokon belül tartózkodó menekülteken felül már ezrek hagyták el Ukrajna területét.
Még nem tudunk pontos számokat mondani, de világos, hogy jelentős (menekült) mozgások vannak az országon belül és a határokon átívelően is – ismertette Mantoo. Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa nem sokkal korábban átfogó védelmi intézkedéseket követelt a háborús felektől a civil lakosság és Ukrajna polgári infrastruktúrája számára. Figyelmeztetett: a harcoknak elképesztő humanitárius következményei lehetnek a civil lakosság számára.
A főbiztos egyben kijelentette, hogy az UNHCR és ukrajnai partnerei készek humanitárius támogatást nyújtani ott, ahol szükséges, illetve lehetséges. Ehhez azonban garantálni kell a humanitárius dolgozók biztonságos hozzáférését.
Rögzítik az ukrán hrivnya árfolyamát
Kirill Sevcsenko, az ukrán jegybank vezetője videóüzenetben jelentette ki, hogy felfüggesztik Ukrajna devizapiacának munkáját, a devizaértékesítés kivételével.
A devizákat a 2022. február 24-i árfolyamon rögzítették. A jegybank vezetője azt is elmondta, hogy megtiltották a valutákban való készpénzkibocsátást, valamint 100 ezer hrivnyára korlátozzák a napi készpénzfelvételt – írja a Világgazdaság.
A pusztítás képei
Az Ukrán Rendkívüli Állapotért Felelős Szerv hivatalos Twitter-oldalán az orosz pusztításról osztott meg felvételeket:
Tízezer gépkarabélyt osztottak ki Kijevben
Az ukrán belügyminisztérium mintegy tízezer gépkarabélyt osztott ki a Területi Védelmi Erők (SzTO) kijevi önkéntes zászlóaljainak – közölte Fjodor Veniszlavszkij, a Nép szolgája frakció helyettese.
Kijevben csak az elmúlt néhány órában mintegy 10 ezer gépfegyvert adtak ki az önkénteseknek – mondta a képviselő. A TASZSZ szerint Veniszlavszkij elárulta, hogy a fegyveresek, jelenleg Kijev utcáin járőröznek.
Az oroszok ukrán katonának öltözve vették célba Kijevet, állítja az ukrán védelmi miniszter helyettese
Hanna Maliar ukrán védelmi miniszterhelyettes arról beszélt, hogy orosz katonák péntek hajnalban lefoglalták az ukrán fegyveres erők két autóját, majd átöltöztek az ukrán hadsereg egyenruhájába, és Obolonból Kijev központjába hajtottak egy orosz katonai konvoj élén, de az ukrán hadsereg készen áll, hogy hatástalanítsa őket. Valerij Zaluzsnij ukrán altábornagy az ukrán fegyveres erők Twitter-oldalán megerősíteni látszott a jelentéseket.
A brit védelmi minisztérium szerint 450 főt veszthettek az oroszok az invázió első napján
A brit hírszerzés véleménye szerint Oroszország egész Ukrajnát el akarja foglalni, de a hadsereg nem az előre eltervezett szinten teljesített az invázió első napján. Ben Wallace brit védelmi miniszter elmondta, hogy becslései szerint Oroszország több mint 450 főt veszített, és az orosz hadsereg az invázió első napján nem teljesítette a legfontosabb célkitűzéseit.
Már Kijev északi kerületeiben is ropognak a fegyverek
Helyi beszámolók szerint az orosz hadsereg már elérte az ukrán főváros északi részét, az unian.net úgy értesült, hogy Minszkij kerületben harcok dúlnak. Az oroszok az ukrán járműveket igyekeznek felrobbantani, a helyiek próbálják visszaverni a szabotőrök támadását.
Zoom
Az éjszakai rakétatámadásokban megsérült lakóházak Kijevben (fotó: Umas Bektis / Reuters)
Az orosz páncélosok behatoltak Kijev egyik kerületébe
Az ukrán védelmi miniszter péntek reggeli közlése szerint az orosz alakulatok elérték Kijev egyik külső, Obolon nevű kerületét, és már csak 9 km-re vannak a város központjából. A védelmi minisztérium arra buzdította a lakosságot, hogy szálljon szembe a megszálló orosz erőkkel, ha kell, Molotov-koktélokkal. A BBC tudósítói korábban arról számoltak be, hogy lövéseket hallottak, de hozzátették, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy ez pontosan mit jelent.
Az oroszoknak már a jelenlététől is nő a radioaktív sugárzás
Miután az orosz haderő elfoglalta az atomerőműhöz tartozó területet, Csernobilban jelentősen megemelkedett a sugárzás mértéke – közölte az ukrán parlament a közösségi oldalán.
Az orosz alakulatok kezébe került objektumon megugrott sugárszint oka ismeretlen. Az érintett területen folyó harcok miatt eddig még nem sikerült tisztázni az okokat. A többszörös sugárszint-növekedést az ott lévő automata figyelőrendszer észlelte, és továbbította a központhoz.
Orosz tankok lepték el Kijev külvárosát
Twitteres videófelvételeken látható, ahogy Kijev külvárosában, Obolonban orosz tankok gördülnek végig az utcákon.
Kiürült a Majdan
Mindenki az óvóhelyeken húzza meg magát.
Zoom
Fotó: Huszti István / Telex
Már Kijev kormányzati negyedében is összecsapások zajlanak
Helyszíni beszámolók szerint már Kijev kormányzati negyedében is fegyverropogást hallanak.
Az oroszok elfoglaltak egy 260 ezres várost
Az orosz erők elfoglalták az orosz–ukrán határhoz közel, Harkivtól északra fekvő Szumit. A 260 ezres város bevételére indított támadás csütörtökön indult, helyi hírek szerint péntek hajnalra már több épület is lángokban állt. A Guardiannek több helyi lakost is sikerült elérnie, egy fiatal férfi azt mondta:
A városban megállt az élet, orosz páncélosok járőröznek az utcákon. Ha az emberek nem nyitnak tüzet az orosz katonákra, azok nem lőnek. A város lakói a pincékben és óvóhelyeken töltötték az éjszakát, és mindenki fél.
"Az ukrán népnek nem kell tartania a béketeremtő művelettől"
Megdöbbentő felvételek keringenek a közösségi médiában: egy orosz lánctalpas harci jármű nemes egyszerűséggel áthajt egy ukrán civil autóján.
Az esetet követően a szinte felismerhetetlenségig összeroncsolódott autót többen körülveszik, és különböző szerszámokkal nekiesnek a benne ülő férfi – aki csodával határos módon túlélte az esetet – kiszabadításának.
Ezeken a pontokon zajlanak az összecsapások Kijevben
Az Ukraine News közösségi oldalán tett közzé egy térképet, amin bejelölte, hol zajlanak a harcok a fővárosban, Kijevben. Eddig arról érkeztek hírek, hogy főként észak felől támadnak az oroszok, azonban immár kelet felől is front nyílt.
Az ENSZ szerint 25 civil halálos áldozatuk van az orosz légicsapásoknak Ukrajnában
Az ENSZ szóvivője szerint óvatos becsléseik szerint legalább 25 civil vesztette életét, és további 102 civil személy sérült meg az orosz légicsapások következtében Ukrajnában.
Zoom
Rakétatámadás során megrongálódott lakóház Kijevben 2022. február 25-én (fotó: Daniel Leal / AFP)
Zelenszkij péntek reggel arról számolt be, hogy eddig 137 ukrán állampolgár halt meg a harcokban, köztük legalább 10 civil, 316-an pedig megsebesültek.
Donyecki vezető: a szakadárok napokon belül átvehetik az ellenőrzést a teljes területük felett
Az ukrán erők éjszakai ágyúzásának vannak halottai és sebesültjei a donyec-medencei fegyveresek soraiban, a szakadárok ugyanakkor napokon belül átvehetik az ellenőrzést a teljes területük felett - közölte a donyecki szeparatisták vezetője, Gyenisz Pusilin pénteken a Rosszija-24 tévécsatornán.
A veszteségről pontos adatokat nem közölt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ukrán fegyveres erőket és a szakadárokat elválasztó vonalnál február 17-tól vált súlyosabbá a helyzet. A donyecki és a luhanszki "népköztársaságok" az utóbbi hónapok legintenzívebb ukrán ágyúzásáról számoltak be ezen az éjszakán. Pusilin hozzátette: a támadásban számos polgári infrastrukturális létesítmény megrongálódott, de voltak polgári áldozatok is.
Kifejtette: a helyzet továbbra is feszült, ennek ellenére az ellentámadás folytatódik, egységeik haladnak előre, bár több helyütt nagyon nehéz körülmények között, számos elaknásított terület van. Egyes helyeken azok az ukrán egységek, amelyeket a nacionalista erőkkel töltöttek fel, hevesen ellenállnak. A legijesztőbb ebben a pillanatban az, hogy az őket ért támadást azzal torolják meg, hogy a civil negyedeket, a polgári lakosságot lövik - mondta.
Hozzátette: anélkül, hogy konkrét dátumokat említene, napok kérdése, hogy erőik elérjék a donyecki és a luhanszki régió egykori közigazgatási határait, és átvegyék az ellenőrzést a teljes területük felett.
A donyecki hírügynökség pénteken Valentin Levcsenkót, a kijevi kerületi közigazgatási vezetőt idézve arról számolt be, hogy a "donyecki népköztársaság" déli területeit érintő éjszakai heves harcokat követően a területen most viszonylagos nyugalom van.
Mint mondta: "A tegnapi ágyúzás után csend lett, legalább hat helyen keletkeztek károk. Szerencsére nem keletkezett tűz amiatt, hogy eltörött egy gázvezeték, a keletkezett kárt sikerült még időben felszámolni."
Oleg Morgun, az Ukrajna délkeleti részén, Mariupoltól keletre, az orosz határon fekvő Novoazovszk kerületi önkormányzatának vezetője kijelentette, hogy az éjszaka folyamán az egész elválasztó vonal mentén heves lövöldözés folyt különböző kaliberű fegyverekből. Kiemelte, hogy Szahanivka és Kominternovo voltak a legnagyobb mértében támadott települések. Értesülése szerint Szahanivka faluban nincs áram, több lakóépület megrongálódott, áldozatokról nem érkezett információ.
Az AFP szerint ukrán egyenruhába öltözött orosz katonák holttesteit fotózták le
Hanna Maliar ukrán védelmi miniszterhelyettes korábban arról beszélt, hogy orosz katonák péntek hajnalban lefoglalták az ukrán fegyveres erők két autóját, majd átöltöztek az ukrán hadsereg egyenruhájába, és Obolonból Kijev központjába hajtottak egy orosz katonai konvoj élén, de az ukrán hadsereg megállította és megölte őket. Valerij Zaluzsnij ukrán altábornagy az ukrán fegyveres erők Twitter-oldalán erősítette meg a jelentést.
Zoom
Az AFP helyszínen járt fotósa, Szergej Szupinski képeket készített az incidensről. A képaláírásban azt írta, hogy a fotókon ukrán szolgálati egyenruhát viselő orosz katonák holttestei láthatóak Kijev közelében február 25-én.
Zoom
Fotók: Szergei Szupinsky / AFP
BBC: Kijev közvetlen külvárosában is becsapódott rakéta, de nem robbant fel
Egy, a BBC által megvizsgált felvételen az látható, ahogy a Kijev északnyugati, közvetlen elővárosának számító, közel 40 ezer lakosú Bucsában az út szélébe fúródik egy fel nem robbant rakéta.
Hasonló, fel nem robbant rakétákról az ország keleti felében található Harkivból is érkeztek jelentések.
Eltörölték a besorozási korhatárt Ukrajnában
Az ukrán vezérkari főnök, Juri Galuskin tábornok közleményében jelezte: eltörlik az életkorlimitet, így ezentúl bárki csatlakozhat a hadsereghez. Eddig a 18 és 60 év közötti állampolgárokat várták.
Olekszij Reznikov védelmi miniszter közösségi oldalán arról írt, hogy az életkorhatár eltörlése mellett a besorozási procedúra is egyszerűbbé vált, elég egy személyi okmány, és bárki csatlakozhat a hadsereghez.
Az ukrán belügyminisztérium instrukciókat ad, hogy kell Molotov-koktélt készíteni
Felverték a radioaktív port a tankok, de nem kell pánikolni Csernobil miatt
Miután csütörtök este az Ukrajnát megtámadó orosz egységek elfoglalták a csernobili atomerőművet, kiugró sugárzásértékeket mértek a környéken, ami érthető módon sokakat megijesztett. Az ukrán hatóságok és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közleménye szerint azonban nincs ok a pánikra: bár a sugárzás egy kis területen valóban jelentősen megnőtt, csak a nehézgépjárművek verték fel a földutakon az 1986-os atomkatasztrófa után leülepedett nukleáris port.
Ukrán rakétacsapás ért egy orosz repülőteret
Az ukrán határtól alig 30 kilométerre található millerovoi katonai repülőteret az ukrán hadsereg a szovjet időkből félretett OTR-21-es ballisztikus rakétákkal sorozta meg. A csaknem 500 kilós robbanótöltetet hordozó rakéták pusztításáról készült videók valódiságát a CNN a geolokációs adatok alapján igazolta.
A Mi Hazánk tiltakozik az idegen katonák magyarországi állomásoztatása és hazánknak az orosz nukleáris erők célpontjává tétele ellen
Ukrajna területi integritásának hajtogatása helyett a magyar kormány inkább azt kéne megakadályozza, hogy a kárpátaljai magyarságot golyófogónak használják - írja közleményében Novák Előd alelnök.
(MTI - Index - Telex nyomán)
A nap további fejleményei ebben a cikkünkben lesznek elérhetők: Zelenszkij megint tárgyalást sürgetett - Putyin kész delegációt küldeni Minszkbe
Csütörtöki hírösszefoglalóink:
A korábbi fejlemények: