A podcast első vendége Susan Abraham, a Concilium folyóirat főszerkesztője volt, majd Andrea Vicinivel (Boston) és Margit Eckholttal (Osnabrück) készült interjú.
A sorozat februári epizódjának vendége Martin Lintner, a Brixeni Filozófiai és Teológia Főiskola professzora volt. A beszélgetés során egy látszólag tudománytalan kérdésből kiindulva – Vajon a kutyák is a mennybe jutnak haláluk után? – mutatta be az állatetika legfontosabb teológiai szempontjait.
Lintner professzort az állatok iránti gyermekkora óta tartó érdeklődése indította arra, hogy később, már teológusként az emberek és az állatok közötti viszonnyal foglalkozzon. Bár az egyházi hagyomány erről keveset beszél, mégis fontos, hogy a témával kapcsolatos társadalmi párbeszédben a teológusok is szóhoz jussanak. Az állatokkal szembeni felelősség a teremtett világgal szembeni felelősségünk része, és fontos, hogy tiszteljük az állatok egyes fajtákra jellemző szükségleteit.
A témáról részletesebben Martin Lintner 2017-ben megjelent állatetikai monográfiájában (Der Mensch Und Das Liebe Vieh. Ethische Fragen Im Umgang Mit Tieren, Tyrolia Verlag) olvashatunk.
A podcastsorozat első négy epizódja az alábbi linkekre kattintva hallgatható meg angol, illetve német nyelven:
Ep.1. Susan Abraham: https://www.youtube.com/watch?v=GqGyy81kLLY&t=67s
Ep.2. Andrea Vicini: https://www.youtube.com/watch?v=tCFIZiU93nk&t=73s
Ep.3. Margit Eckholt: https://www.youtube.com/watch?v=UPi-10xHqXI&t=12s
Ep.4. Martin Lintner: https://www.youtube.com/watch?v=vpce4CtHIM0
A Concilium folyóiratot 1965-ben alapították azzal a céllal, hogy erősítse a II. Vatikáni Zsinat szellemét a teológiai gondolkodásban. Az alapítók között olyan nagy nevű teológusok voltak, mint Yves Congar, Johann Baptist Metz, Karl Rahner, Henri de Lubac, Hans Urs von Balthasar és Edward Schillebeeckx. A folyóirat hat nyelven jelenik meg, évente öt alkalommal.
Forrás és fotó: Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria