eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: mercedesamgf1.com

Visszatér az ezüstnyíl: íme a Mercedes idei F1-es autója – videó, képek

Péntek délelőtt a Mercedes is leleplezte a 2022-es versenyautóját. Új párossal, újult motivációval küzdenek a régi célért: a nagy szabályváltozások után is bajnokok maradnának.

Minden szinten újrakezdés 2022 a Mercedes számára. Lewis Hamilton tavalyi bajnoki veresége, és annak módja miatt újult motivációval vágnak neki a szezonnak, és vissza akarnak vágni az őket ért sérelmekért.

Emellett új párossal folytatják, hiszen a kitűnő szárnysegédnek bizonyult Valtteri Bottast a fiatal és sikerre éhes George Russell váltotta, aki Hamilton számára is új helyzetet teremthet házon belül. Csapatszinten pedig bizonyítanák, hogy nemcsak azért abszolválták veretlenül az előző szabályciklust, mert óriási előnyből indultak 2014-ben, egy gyökeres szabályváltozás után is képesek megragadni a mezőny élén – fogalmaz az m4sport.hu.

„Alig várjuk, hogy versenyezzünk. A nyolc bajnoki cím kissé szürreálisnak hat. Persze az egyéni bajnokság elvesztése és az abu-dzabi események árnyékot vetettek rá, de akárhogy is, a célunk a bajnoki cím lesz” – jelentette ki Toto Wolff csapatfőnök.

Kihívásokból nincs hiány, ám hogy a fenti három szempontból hogyan alakul az évük, az most leginkább egy négykerekűn múlik, amit péntek délelőtt mutattak be:

mercedesamgf1.com
mercedesamgf1.com

Mint azt a neve is mutatja, a W13-as a gyári visszatérésük óta gyártott 13. konstrukciójuk. Annak külsején nemcsak a technikai szabályváltozások hoztak változást, az autó festése is. Vagy inkább visszaváltozott, hiszen az ezüstös megjelenés csak visszakanyarodás a hagyományokhoz azok után, hogy az elmúlt két évben Hamilton kérésére fekete festéssel hirdették a rasszizmus elleni küzdelem fontosságát.

mercedesamgf1.com
mercedesamgf1.com

Az idei autó ismét igazi „ezüstnyíl”, tetején a főtámogató piros színével, alján a Petronas megszokott zöldjével, motorborításán a csillagokkal.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×