Csütörtöktől újra a mozikban látható a Kopaszkutya című film
2022. február 8. 13:39 MTI
Rövid időre visszatér a vásznakra Szomjas György kultuszfilmje, a Kopaszkutya. Az eredetileg 1981-ben bemutatott zenés alkotás digitálisan felújított változata csütörtöktől látható a hazai mozikban.
Korábban
A Földes László Hobo, Schuster Lóránt, Deák Bill Gyula és Póka Egon főszereplésével készült Kopaszkutya teljes körű restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságainak együttműködésében valósult meg – közölte a forgalmazó Pannonia Entertainment az MTI-vel.
A mintegy százperces Kopaszkutya egy ismeretlenségből előretörő zenekar történetét meséli el a sikeres tabáni fellépésig. A Kopaszkutya tagjait az akkor reflektorfénybe kerülő Hobo Blues Band zenészei alakítják, a dalok HBB-számok a nyolcvanas évek legelejéről.
A sztori akörül forog, miként próbálja a menedzsert alakító Schuster Lóránt befuttatni a Kopaszkutyát. A remélt tévés szereplés elmaradása miatt egyre éleződik a konfliktus, a történet végén a Schuster által alakított figurát saját együttesének tagjai verik meg. A film vége főcíme alatt a P. Mobil Utolsó cigarettája szól – Schuster e zenekar irányítója a mai napig.
A tavaly 80 évesen elhunyt Szomjas György kultuszfilmje igazi magyar rock-karriertörténet, a nyolcvanas évek életérzésének lenyomata.
A zenés filmben a Hobo Blues Band és a P. Mobil tagjai mellett az Omega és az LGT is szerepel egy 1980-as koncertfelvételről, egy rövid jelenetben Allen Ginsberg világhírű beatköltő (a HBB megzenésítette a verseit) tűnik fel.
A mostani újrabemutató szomorú aktualitása, hogy Szomjas mellett az elmúlt egy-két évben hunyt el Póka Egon (HBB), valamint Kóbor János, Benkő László és Mihály Tamás (Omega) is.
Szomjas György ebben a filmszatírában a peremkerületek szubkultúráját is bemutatja. A korabeli kulturális hatalmi viszonyokat jellemzi, hogy bár a Mokép forgalmazta és mozikban vetítette a filmet, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a hanganyagot tartalmazó lemezt (ami a HBB második albuma lett volna) betiltotta, a film zenei anyaga csak 1993-ban jelent meg.
A rendező 2011-ben elkészítette a Kopaszkutya Kettő című dokumentumfilmet, de abban Schuster nem vett részt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap