Ma: 2024.05.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Harminc „szorgos adófizetővel” fenyegette a polgármestert egy cigányasszony, amiért nem kapott lakást
Privatkopo.info 2022. 02. 08. 6:51:00

Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves nő ellen garázdaság és zaklatás vétsége miatt. A „csillagvirágszál” egészen sajátos stílusban „kérte számon” a polgármestert.



Az elkövető 2021. augusztus utolsó napján egy borsodi kistelepülésen a polgármestert „felelősségre vonta” azért, mert nem kapott lakást, ezért azzal fenyegette meg, hogy 30 emberrel fogja megveretni.

A vádirat szerint a nő 2021. augusztus utolsó napján, a délelőtti órákban, egy borsodi kistelepülésen az orvosi rendelőbe ment. A rendelését végző orvost - aki egyben a község polgármestere - „felelősségre vonta” azért, mert nem kapott lakást az önkormányzattól.

A polgármester a beszélgetés során megpróbálta megnyugtatni, de a vádlott emelt hangon megfenyegette azzal, hogy hozni fog 30 embert, akik jól ellátják a baját, és közölte azt is, hogy arról is tudomása van, hogy a sértettnek öt gyermeke van, ezért vigyázzon.

A vita közben a rendelő várótermében lévő széket felemelte, azzal hadonászott, majd földhöz vágta, a szék ennek következtében összetört.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben - tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésben közérdekű munka büntetést indítványozott.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Hazudott az apa a rendőröknek azért, hogy a lánya hazaköltözzön
Fiatalkorúaknak is árulták a kábítószert: letartóztatásban apa és fia
Kábítószer-kereskedelem miatt továbbra is letartóztatásban egy volt rendőr
Kifosztotta az alvó betegeket a kórházban egy „navajonki”
Drogot akart rabolni két hülyegyerek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat