Nyitókép: Illusztráció, Wickiana, Johann jacob Wick, 1577 Zentralbibliothek Zurich

A katalán autonóm parlament elfogadta a 15. és 18. század közötti boszorkányüldözéseket elítélő állásfoglalást.

 

Barcelonában a képviselők nagy többséggel megszavazták azt a határozatot, amely a boszorkányság vádjával igazságtalanul bíróság elé állított és kivégzett több mint 700 nő rehabilitálását célozza – írja a bbc.

 

A dokumentum felszólítja az önkormányzatokat, hogy vizsgálják felül utcajegyzékeiket, és történelmi jóvátételként közterületek viseljék az áldozatok nevét. Baloldali csoportok kezdeményezték, hogy nevezzenek el utcákat a meggyilkoltak tiszteletére. Szerintük a „nőgyűlölő üldözés” áldozatairól van szó.

 hirdetes_810x300  

 

Spanyol történészek szerint Katalónia volt az egyik első régió Európában, ahol boszorkányperek indultak. 1424-ben ott fogadtak el először olyan törvény, amelyben bűncselekménynek minősítették a boszorkányságot, a büntetés akasztás volt. A célpontok vagy orvosi tudással rendelkező javasasszonyok, bábák voltak, vagy valamilyen okból a társadalom peremére szorult nők, de tipikus áldozatok voltak olyan nők is, akik önállóan rendelkeztek valamilyen vagyon felett, tipikusan azért, mert özvegyen maradtak.

 

A boszorkányokat a középkorban gyakran okolták gyermekek váratlan halála vagy a rossz termés miatt. Európa-szerte több tízezer nőt öltek meg koholt vádak alapján.

 

euronews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!