Misszió strandpapucsos, rövidgatyás kortársakkal – Még várják az önkénteseket a KözösPont sátrakba

Horváth Saroltával, a kezdeményezés koordinátorával az ökumenikus imahét idején  beszélgettünk. 

– Mikor és kik hozták létre a KözösPontot? 

– A kétezres évek elején néhány keresztény fiatal úgy döntött, hogy együtt fognak tevékenykedni az ökumenéért. Ez a baráti társaság elhatározta, hogy felkeresik azokat a könnyűzenei fesztiválokat, melyekre szívesen mennek a fiatalok. Arra gondoltak, hogy azok, akikkel beszédbe elegyednek, esetleg arra is kíváncsiak lesznek, hogy kik ők és miért vannak ott. 

– Kik vezetik ezt a kezdeményezést? Kik azok a „hatok”? 

– A hatok – akik valójában heten vannak – a KözösPont vezetősége. A katolikus, a református és az evangélikus felekezetet is egy pap/lelkész és egy laikus munkatárs képviseli. Ők is önkéntesként kezdték, és miután alaposan megismerték az itt folyó tevékenységet, elhatározták, hogy néhány évig segítik és koordinálják ezt a missziót. Ők adják meg az évi munka irányát, ők határozzák meg, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük azoknak, akik csatlakoznak hozzánk. Katolikus részről Nagy Krisztián „Krizsó” atya és Geiszelhardt Sára vesz részt az irányításban; az evangélikus oldalt Decmann Ábel laikus tag, valamint Horváth-Csitári Boglárka és Gombkötő Beáta lelkészek képviselik; a reformátusoktól Demeter László laikus és Németh Tamás lelkész segíti a munkánkat. 

– Az önkéntesek hogyan jutnak el Önökhöz? 

– Általában személyes, baráti kapcsolatokon keresztül. Az egyházak ifjúsági referensei is igyekeznek elvinni a hírünket a különféle közösségekhez, de az érdeklődők az interneten keresztül is megtalálhatnak bennünket. 

– Milyen a mai magyarországi fesztiválok világa?

– A fesztiválra ellátogató fiatalok a zene és az együttlét mellett a korlátlan szabadságot is megélik, s ennek értelemszerűen van olyan oldala is, ami egyáltalán nem pozitív. Az önkénteseinknek ebben a helyzetben kell megtalálniuk a közös hangot azokkal, akik benéznek hozzánk.

A fogékony fiatalban talán éppen az a kettősség indíthat el valamit, ami a fesztivál közege és a mi sátrunkban tapasztalható miliő között feszül.

Ha reggel másnaposan felébred a sátrában, és azt sem tudja, ki fekszik mellette, akkor joggal merülhet fel benne a kérdés: vajon miről is szól az életem? S ha kora délután, már józanul rátalál a civil térben a KözösPont sátrára, ahova beszélgetni invitálják, vagy arra hívják, hogy „Gyere, rajzolj egy csokiért!”, akkor lehet, hogy éppen a legfogékonyabb pillanatban hallja meg azt, amit képviselünk. A vendégkönyvünkbe sokan írják:

a fesztivál alatt az jelentette számukra a legnagyobb ajándékot, hogy valaki meghallgatta őket.

– Ferenc pápa sok éve mondja, hogy lépjünk ki a templom falai közül. A KözösPont kezdeményezés a szó legszorosabb értelmében ezt teszi. De ha valaki kilép a megszokott egyházi közegből, azzal elhagyja azt a terepet, ami egyfajta biztonságot nyújt számára. 

– A KözösPont résztvevői leveszik a „templomi sminket”. Mivel nincsenek kötöttségek, nincs egy jól megszabott keret, amelyben működni kell, elveszítjük azt a mankót, amire akár öntudatlanul is támaszkodni szoktunk. Ehhez kell egyfajta bátorság, de pont ennek a kockázata vonzza az önkénteseket, akik eljönnek hozzánk. Ők egy valódi misszióban szeretnének részt venni, ahol tényleg „bárányszagúak” lehetnek. A visszatérő

munkatársaink azt tartják jónak a szolgálatunkban, hogy itt személyes találkozásokra nyílik lehetőség, ugyanakkor mélyebben megtapasztalhatják az Egyház közösségi jellegét is.

Ahogyan Krisztus küldte a tanítványait az emberek közé, mi is úgy megyünk ezekre a fesztiválokra. Ez a kereszténység továbbadásának egy igazán krisztusi útja. Az önkéntesünket az fogja meg, hogy itt személyesen neki van küldetése, ő az, aki számít, s ha az életét Isten kezébe teszi, akkor Isten eszközzé fogja formálni őt.

– Említette a személyességet. A mai fiatalok az idejük nagy részét a virtuális térben töltik, ám úgy tűnik, óriási szükségük van a valódi találkozásokra. Hogyan látja ezt? 

– A személyes találkozás sokkal több kockázatot rejt, mintha valaki az online térben tevékenykedik. Egy ilyen beszélgetéshez adnom kell az arcomat, a hangomat, a tekintetemet, a történetemet, ezt pedig nehéz felvállalni. Nem bújhatok maszk mögé, nem szaladhatok el, nem léphetek ki az alkalmazásból. De ez csak így működhet, a személyes kapcsolat nélkül ez nem sokat ér.

Mindenkinek van kétezer Facebook-ismerőse, kétszáz Insta-követője, de barátjának már esetleg csak öt embert nevezhet. Ők az igazán érdekesek. 

– Hogyan történik ez a gyakorlatban? Megnyit a sátor, és várnak?

– Lényegében igen. Mi egy fogadóteret biztosítunk, ahova bárki betérhet. Padok, székek, babzsákok, egy kis dekoráció, és már jöhetnek is a fiatalok. Általában nagyon sokan felkeresik a sátrunkat. 

– Miről szoktak beszélgetni, mi foglalkoztatja a fiatalokat? 

– A hozzánk betérők két nagy csoportra oszthatók. Vannak, akik azt mondják: „láttam, hogy ez a keresztény egyházak sátra, na, az Egyházról nekem az a véleményem, hogy…” Annak, aki így kezdi, nem feltétlenül kell bármit is mondanunk. Ilyenkor inkább az a feladatunk, hogy meghallgassuk őt. Ebben a helyzetben

mi vagyunk az a felület, aminek minden rossz élmény, nyomorúság, félelem nekiütközhet.

Egy ilyen kitörés végén persze eljöhet akár az átfordulás is, amikor az illető nyitottá válik arra, amit mi szeretnénk mondani. Mások befogadó lélekkel jönnek, esetleg felkeltette az érdeklődésüket a téma, ami akkor a missziónk középpontjában áll. Mindig van egy központi üzenet, amit abban az évben előtérbe helyezünk, de az egyes napoknak is van kiemelt témájuk. Sok fiatalt ezek fognak meg. És persze az a nyitott, emberi légkör, amit nálunk tapasztalnak. 

– Hogyan készülnek fel az önkéntesek erre a feladatra? 

– A jelentkezési folyamat lezárulása után indul a képzésünk, ahol megtanulják mindazt, amire szükség van ehhez a küldetéshez. Mentálhigiénés programokkal, imádságokkal készülünk, a nehezebb kérdéseket pedig végigbeszéljük. Amikor már kialakult, hogy kik fognak menni egy adott fesztiválra, őket külön erre az alkalomra is felkészítjük, figyelve arra, hogy egymást is tudják majd segíteni, ha szükséges. Az utolsó szakaszban a fesztivál helyszínén töltünk két-három napot, átvesszük a hangulatot, felmérjük a terepet. Emellett az önismereti munka is fontos, hiszen aki ide jelentkezik, azt vállalja, hogy ő is leereszkedik a mélybe, és a felvetődő kérdéseket önmagában is tisztázza.

 – Hogyan lehet ma a fiatalokhoz szólni? Főleg egy fesztivál közegében, hiszen ide nem azért jönnek, hogy az élet nagy kérdéseiről gondolkodjanak. 

– Tapasztalatunk szerint minden érdekli a fiatalokat, még akkor is, ha ez elsőre nem látszik. Jellemző ugyan a felszínes gondolkodás, de egy-egy érdekes kérdés nyomán képesek megnyílni. Természetesen egy fesztiválra látogató fiatal elsősorban kikapcsolódni akar, de emellett az is látszik, hogy kimondatlanul mégiscsak keres valamit, ami ennél mélyebb és fontosabb.

A hozzánk betérők egy részén látjuk, hogy szeretne valami olyan üzenetet magával vinni, amitől több lesz.

Nálunk nem csak azzal szembesülhetnek a fiatalok, hogy van, aki meghallgatja őket, de azt is láthatják, hogy van válaszunk a kérdésekre, amik felmerülnek bennük. Az is elgondolkodtatja őket, hogy vajon lehet-e találni egy olyan közös pontot, ami összeköt minden embert. Mi azt valljuk, hogy Krisztus a közös pont. Erről az alapról indulunk, és hisszük, hogy az ő létüknek is ez az alapja. 

– Misszió ez? Vagyis azok, akik betérnek ide, eljutnak esetleg a megtérésig is? 

– Előfordult már megtérés. Nem olyan régen az egyik visszajelzésben olvastam: „Nagyon köszönöm, hogy itt voltatok a fesztiválon, mert megtorpantam a rossz felé vezető úton, s remélem, hogy vissza is fordulok.” Vannak, akik keresztény családból származnak, esetleg egyházi iskolába jártak, de nem gyakorolják a vallásukat. Ők is érdeklődve jönnek be hozzánk, kíváncsiak arra, hogy mit keresünk a fesztiválon. Az elvetett mag ott van bennük, csak még nem csírázott ki. Van, aki megjegyzi, milyen jó volt kicsit csendben lenni, esetleg rácsodálkozik arra, hogy egy fesztiválon is lehet imádkozni. Ilyenkor éppen a fesztiválközeg segít, ami nagyon eltér a templomi környezettől.

Egy strandpapucsos, rövidgatyás kortárssal a kereszténységről, a hitről beszélgetni egészen más élményt jelenthet.

Igen, misszió ez is. Először is van egy belső misszió, ami az önkénteseinket érinti, hiszen itt lehetőségük van arra, hogy újra kapcsolódjanak az Úristenhez és a közösséghez. Ferenc pápa mondta azt is, hogy Krisztus személyét ritkán lehet csak szavakkal bemutatni, közvetíteni. A jelenlétünknek van missziós jellege, annak, ahogyan Krisztussal ott vagyunk, mert a beszélgetések során nem vagyunk egyedül, Krisztus is ott ül mellettünk.  

– Mi a KözösPont jelentősége az ökumené szempontjából? 

– Az ökumenikus törekvés nem magától értetődő. Ez egy küzdelem is. Mindannyian úgy szoktunk elmenni a fesztiválokra, hogy előtte megerősödtünk a saját identitásunkban, de van bennünk egyfajta hála azért, hogy más keresztények más utat követnek.

Nagyon izgalmas azzal szembesülni, hogy mindannyian ugyanahhoz a Krisztushoz tartozunk, bár a megnyilvánulásaink különbözőek.

Vannak persze köztünk is csipkelődések, megtapasztaljuk azt is, mi az, amiben egyetértünk, és mi az, amiben nem. De minden ilyen beszélgetés végén leülünk, és együtt imádkozunk. Az ökumenének van egy teológiai része is, de a legszebb formája mégis az, amikor közösen fordulunk Krisztushoz. 

– Mit kell tennie annak, aki szeretne csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez? 

– Természetesen mindenkit nagy szeretettel várunk. Az érdeklődő a kozospont.com oldalon, a jelentkezés menüpontnál talál egy jelentkezési lapot, ezt kell eljuttatni a kozospontsator@gmail.com címre. Ha valaki ír erre az e-mail-címre, szívesen válaszolunk a kérdéseire. 

Szerző: Baranyai Béla 

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2022. január 30-i számában jelenik meg.