Gigászok harca: Mészáros veje lenyomta a Szijjártót jachtoztató oligarchát a bajai kikötőre kiírt közbeszerzésen

Gigászok harca: Mészáros veje lenyomta a Szijjártót jachtoztató oligarchát a bajai kikötőre kiírt közbeszerzésen

Mészáros Lőrinc vejének, Homlok Zsoltnak a közvetett tulajdonába tartozó Homlok Építő Zrt. nyerte el a bajai közforgalmú kikötő fejlesztésére kiírt 2,8 milliárd forintot közbeszerzési pályázatot – olvasható a hirdetmény az uniós közbeszerzési értesítőben. Mészáros veje a versenyen többek közt annak a Szíjj Lászlónak a Duna Aszfaltját győzte le, aki arról híresült el, hogy Lady MRD nevű luxusjachtján nyaraltatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is. A pályázaton a „futottak még” kategóriába tartozik a Strabag, valamint a Swietelsky is.

A hirdetmény szerint Mészáros vejének a tervezési előkészítés mellett a közművesítést, útépítést és kapcsolódó magasépítést, partfalépítést, illetve – mivel intermoduláris logisztikai pontról van szó – vasútépítést is kiviteleznie kell.

A beruházást előzőleg 3,1 milliárd forint értékűre becsülték, ehhez képest a Homlok Zsolték által ajánlott 2,8 milliárd forint egész kedvezményesnek tűnik.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Érdekesség, hogy 2018 nyarán épp Szíjj László Duna Aszfaltja nyert el egy, a mostanihoz kísértetiesen hasonló, ugyancsak a baja kikötő fejlesztésére kiírt közbeszerzési pályázatot 3,4 milliárd forint értékben.