Filmsorozat készül Boldog Brenner János életéről

Kultúra – 2022. január 27., csütörtök | 19:12

Boldog Brenner János életéről készül tévéfilmsorozat – jelentették be sajtótájékoztatón Szentgotthárdon január 26-án. A tervek szerint a forgatás februárban kezdődik, a képernyőkre pedig idén karácsonykor érkezhet majd meg az alkotás, amelyet a Hír Tv tűz műsorára.

A tervek szerint nyolcrészes sorozat gyermekkorától a haláláig mutatja be Brenner János életét. A forgatókönyv szerint egy youtuber érkezik Szentgotthárdra, hogy kiderítse Brenner János haláláról az igazat, s eközben olyan „misztikus találkozásban” lesz része, amely az ő életét is megváltoztatja.

A főszerepet a szombathelyi Weöres Sándor Színház ifjú művésze, Jámbor Nándor alakítja, akinek ez az első filmfőszerepe. A színész elmondta, hogy korábban nem ismerte Brenner János életét, továbbá arról is beszélt, hogy a filmek révén számos fontos dologra nyílik lehetősége felhívni a figyelmet, többek között arra, hogy a járvány, a fásultság, a megosztottság ellenére se veszítsük el a bátorságunkat, az életszeretetünket, és hogy legyünk szeretettel egymás iránt.

Jámbor Nándor mellett a szombathelyi és a zalaegerszegi színház több művésze is szerepel a sorozatban, sőt statisztaként a helybeliek is lehetőséget kapnak – mondta Szilágyi Andor rendező, hozzátéve, fontos volt, hogy eredeti helyszíneken forgassák a filmet, a korabeli használati tárgyak java részét például a helybeliektől kapták a film készítői.

Huszár Gábor szentgotthárdi polgármester a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a városnak Boldog Brenner János emlékezetének megőrzése fontos feladata, s az elmúlt években sokat tettek ezért. Ez a film egy újabb lépés, amely egyben a város jóhírét is messzire viszi a világban.

Bodorkós Imre szentgotthárdi plébános egy értékes könyvet hozott magával a sajtótájékoztatóra. A rábakethelyi plébánia könyvtárát rendezték az elmúlt napokban, ahol megtaláltak egy 1907-ben nyomtatott szertartáskönyvet. Belenéztek, és az első oldalon Kozma Ferenc atya bejegyzését olvasták, aki feljegyezte, hogy ezt a szertartáskönyvet vitte magával Benner János atya azon a végzetes éjszakán, amikor meggyilkolták. A könyv mindössze néhány méterre feküdt János atya holttesttétől.

Brenner János történetének a mondanivalója olyan mély, hogy az egész világnak meg kell ismernie – fogalmazott végül Bill Chamberlain producer, aki a film nemzetközi forgalmazását végzi majd. Az ő nevéhez kötődik például a Szabó Magda regényéből forgatott Szabó István-film, Az ajtó produceri munkája.

A sajtótájékoztató végén a város és a film készítői aláírták az együttműködési megállapodást.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria