Rablási kísérlet történt Debrecen belvárosában csütörtökön a délelőtti órákban, írja a Haon.hu.
A debreceni rendőrök elfogták azt a két férfit, akik megverték egy ékszerüzlet tulajdonosát - írja a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján. Közölték: a rendőrség ügyeletére 2022. január 27-én 10 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy Debrecen belvárosában található ékszerüzletben ismeretlenek bántalmazták a tulajdonost. A debreceni rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol kiderült, hogy a feltételezett elkövetők egy sárga színű járművel hagyták el a helyszínt. A rendőrök azonnal a keresésükbe kezdtek. Nem sokkal később az egyenruhások Debrecenben, a Csapó utcán érték utol a menekülő autót, amely megpróbált befordulni az egyik utcába, ahol több parkoló személygépkocsinak is nekiütközött.
Zoom
Rasszista parkoló autó, floydozás látszatát keltő rendőrök, van itt minden
Zoom
A két férfi ekkor el akart futni, de nem járt sikerrel, az egyenruhások elfogták őket.
Videón az üldözés és az elfogás:
Mindkét férfit előállították a kapitányságra, ahol kihallgatásuk megkezdődött.
- Az esethez egy mentőegységet riasztottunk, a mentők egy 50 év körüli férfit láttak el vérző fejsebek miatt, továbbá felmerült az orrcsonttörés gyanúja is, ezért őt sebellátás után, stabil állapotban azonnal a baleseti sebészetre szállítottuk - tudatta Ménes Dávid, a Debreceni Mentőállomás vezetője, sajtószóvivő a Hajdú-bihari Napló érdeklődésére.
Kedvenc jelenetünk a fenti videókból:
Frissítés: Szerbiából érkeztek, a rendőrség szerint tehát szerbek - a sárga pedig a tökéletes menekülőszín
Alább olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság péntek reggeli közleménye:
Szokatlan hangokra lett figyelmes egy nő 2022. január 27-én 10 óra 30 perc körül egy debreceni ékszerüzlet előtt. Azt is látta, hogy bent dulakodás van, két férfi ütlegel egy harmadikat. Az asszony azonnal hívta a 112-es segélyhívó számot, azonban a bejelentés közben a két elkövető elmenekült a helyszínről. A tevékenység-irányítási központ soron kívül riasztotta az egységeket, akik még telefonhívás közben a helyszínre érkeztek. Mentőt hívtak a bántalmazott férfihoz, majd azonnal meghallgatták a szemtanúkat. Sokan két zömök férfiról számoltak be, akik egy citromsárga személyautóval hajtottak el, valamint egy fiatal férfi az elkövetők után szaladt és lefényképezte a menekülő autó rendszámát is.
Zoom
A debreceni egyenruhások hajtóvadászatot indítottak az elkövetők felkutatására. Az egyik járőrpár percekkel a bejelentést követően kiszúrta a belvárosban az autót és azonnal követni kezdték, valamint értesítették a kollégáikat. A szirénázó rendőrautók majd minden irányból körbezárták a menekülők útját, amikor parkoló gépkocsiknak ütköztek. A feltételezett elkövetők futásnak eredtek, de nem jutottak messzire, mert a járőrök pár méter megtétele után utolérték és megbilincselték őket.
Zoom
A nyomozás eddigi adatai alapján a két férfi nem sokkal a bejelentés előtt lépett be az ékszerüzletbe, egyikőjük azonnal egy gáz- és riasztó fegyvert szegezett az eladóra, majd ütni-verni kezdték. A dulakodás közben, ugyan próbáltak egy fekete táskába ékszereket pakolni, azonban a végén a fegyvert és a táskát is hátrahagyva kellett elmenekülniük.
Zoom
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként a szerb testvérpárt, akiket bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A 46 éves férfi, és a 37 éves öccse is részeletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak.