Ők változtatnák meg az országot: bemutatták a leendő Márki-Zay-kormány 26 szakpolitikai felelősét

Ők változtatnák meg az országot: bemutatták a leendő Márki-Zay-kormány 26 szakpolitikai felelősét

Mától teljes az Egységben Magyarországért szakpolitikai kabinetvezetőinek listája. Ők azok, akik irányították és összefogták annak a programnak a kidolgozását, amelyben a kormányváltásra készülő erők részletesen kifejtik, mit és hogyan kívánnak megvalósítani kormányra kerülésük után - olvasható a pártszövetség közleményében.

Tóth Endre: a szegényebb családok gyermekeinek alig van esélye eljutni a felsőoktatásig

Január 4-én kérte fel Márki-Zay Péter az országgyűlési választáson is elinduló Tóth Endrét arra, hogy legyen az Egységben Magyarországért oktatásért felelős szakpolitikusa. A momentumos politikus az Alfahírnek adott nyilatkozatában többek között arról beszélt, hogy a hazai oktatás egyik legfőbb célja a társadalmi mobilitás elősegítése lenne, ezzel szemben a szegényebb rétegek gyermekei szinte alig jutnak el a felsőoktatásba.

Mint írták,

"a szakpolitikai kabinetvezetők eddigi szakmai és szakpolitikusi tevékenységükkel már bizonyítottak, és garanciát jelentenek arra, hogy a kormányváltó erők programja nem ígérethalmaz, hanem átfogó helyzetelemzésen alapuló, a mozgásteret figyelembe vevő, megvalósítható intézkedések sorozata".

Autonómia, szavazati jog és kampány a határon túli magyaroknál - ez az összefogás nemzetpolitikája

Ahogy arról beszámoltunk, a Jobbik politikusa, Fazakas Attila lett Márki-Zay Péter szakértői csapatának, árnyékkormányának a nemzetpolitikai programfelelőse. Az összefogás jelöltje az Alfahírnek beszélt az ellenzék programjáról, amelyben kiemelt szerepe van a területi autonómiának, a határon túli magyarság szavazati jogának megtartásának, valamint az elszakított területeken való személyes kampányolásnak is. Interjú.

Ők alakították ki az egységes ellenzék választási programját:

  • Bod Péter Ákos       Gazdaság, költségvetés, adó
  • Bojár Gábor             Gazdaság, költségvetés, adó
  • Király Júlia               Gazdaság, költségvetés, adó
  • Dr. Magyar György   Igazságügy reform
  • Fazakas Attila          Nemzetpolitika
  • Fleck Zoltán             Közjog
  • Hadházy Ákos         Korrupcióellenesség és elszámoltatás
  • Holoda Attila            Energia
  • Inkei Péter               Kultúra
  • Kanász-Nagy Máté  Szociális-, esélyegyenlőség
  • Komáromi Zoltán     Egészségügy
  • Komjáthi Imre          Szakszervezet, munkaügy, bérek
  • Lakatos Béla            Roma ügyek
  • Lengyel Róbert        Rendészet, katasztrófavédelem
  • Lukácsi Katalin        Egyházügy
  • Polyák Gábor           Sajtó, média
  • Raskó György          Mezőgazdaság
  • Steinmetz Ádám      Sport
  • Stummer János        Nemzetbiztonság
  • Szél Bernadett         Zöld- és klímapolitika, közlekedés
  • Szent-Iványi István   Külpolitika, Európa-politika
  • Tóth Endre               Oktatásügy
  • Üveges Gábor          Vidékfejlesztés
  • Vadai Ágnes             Honvédelem
  • Wittinghoff Tamás    Önkormányzatok
  • Z. Kárpát Dániel       Lakhatás, család

Feloldják a titkosításokat, felülvizsgálják a megfigyeléseket, változtatnak a TEK működésén - ilyen lesz a nemzetbiztonság a kormányváltás után

Az Egységben Magyarországért szakpolitikusai a kormánypártok által elszabotált Nemzetbiztonsági bizottsági ülést követő sajtótájékoztatón jelentették be, elkészült az egységes ellenzék nemzetbiztonságot és a titkosszolgálatokat érintő programja, és egy áprilisi kormányváltás után többek között visszaállítják a testület ellenőrző szerepét is. Stummer János, a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke közölte, a mai elmaradt meghallgatás után az első programpont magára a bizottságra vonatkozik majd.