Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

„Mindannyian reméljük, hogy Oroszország csak az erejét fitogtatja, de szorosan figyelemmel követjük az eseményeket és a legrosszabbra is felkészülünk” – jelentette ki Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter a Postoj konzervatív napilapnak adott interjújában.

 

„Azt elmondhatom, hogy a jelenlegi helyzet katonai jelenlét és az orosz hadsereg lépései viszonylatában sokkal rosszabbak, mint tavaly tavasszal voltak. És persze újabb mozgósításoknak vagyunk tanúi. Az oroszoknak már nem is áll szándékában azt mondani, hogy csak hadgyakorlatról van szó.

 

Egyúttal azonban vannak itt teljesíthető követelések is részükről, amelyeket az orosz kormány az USA-val és a NATO-val szemben támasztott”

 

fogalmazott Naď, hangsúlyozva, hogy egy esetleges nyílt katonai konfliktus Ukrajnában közvetlen hatással lenne Szlovákia védelmi trveire is.

 

„Ha ott elkezdődne egy háború, azonnal lépéseket kellene tennem keleti határaink védelmére. Nem tudjuk, hol érne véget ez a háború, milyen következményei lesznek, és hogyan nézne ki menekültügyi szempontból”

 

 hirdetes_810x300  

mondta a miniszter, hozzátéve, hogy ha a donbaszi régiót Oroszország katonai úton elfoglalná, az azt jelentené, hogy 5 millió ember menekülne el a térségből, közülük nagyjából egymillió keresne menedéket külföldön, elsősorban Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon.

 

Moszkva szándékait illetően Naď kijelentette, hogy még a szakértők sem tudják követni Vlagyimir Putyin orosz elnök logikáját. Hozzátette, hogy „senki sem támadja”, „senki sem provokálja Oroszországot”, hogy Ukrajna megszállásával kelljen fenyegetőznie. (Megjegyezzük, azt még az amerikai elemzők is elismerik, hogy Ukrajna esetleges NATO tagsága, vagy annak puszta veszélye is húsba vágó stratágiai problémát okoz Oroszországnak – a szerk.)

 

Arra a kérdésre, hogy a NATO nem ígért-e Ukrajnának a NATO-tagsággal olyan, amit nem tud betartani, Naď azt válaszolta:

 

„Ez így nem teljesen igaz. Először is, személyesen jobban örülnék, ha Ukrajna közelebb lenne a NATO-hoz és az EU-hoz, mert számunkra rendkívül fontos, hogy keleti szomszédunk belépjen ebbe a szövetségbe. És nem csak azért, hogy Kelet-Szlovákia gazdaságát fellendítsük, hanem a védelmünk érdekében is. Azok, akik ma Ukrajna NATO- és EU-tagsága ellen harcolnak, Szlovákia érdekei ellen harcolnak”

 

fogalmazott.

 

„Másodszor, az ukránoknak teljesíteniük kell néhány reformot, mielőt belépnek a NATO-ba vagy az EU-a. Néhány lépést már megtettek, de még messze nincsenek a lista végén. Ez nem egy egyszerű folyamat, de biztosan gyorsabban haladnának, ha látnának valami fényt az alagút végén. Ezért támogatja Szlovákia egyértelműen Ukrajna NATO- és EU-csatlakozását”

 

mondta.

 

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el szlovák nyelven.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.