Nyitókép: Hagyományok Háza

 

Az év első jelentős alkalmazott néprajzi konferenciáját a Hagyományok Házában rendezték. A Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek szakemberek, s egy színvonalas két napra tekinthetünk vissza.

 

A Hagyományok Háza megalakulásának húszéves jubileuma alkalmából az Intézmény egy vissza- és előre tekintő konferenciát szervezett, ahol kiemelten a konstrukció – rekonstrukció – adaptáció hármas témaköre került fókuszba. A rendezvény alaphangulatát a hetvenéves jubileumát ünneplő Magyar Állami Népi Együttes művészei adták meg, akik nagydobronyi tánccal kedveskedtek a teltházas közönségnek.

 

A jeles esemény célját és tapasztalatait Dr. Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza – Népművészeti Módszertani Műhely vezetője, a konferencia ötletgazdája és főszervezője foglalja össze.

 hirdetes_810x300  

 

Dr. Sándor Ildikó

 

„Azt a célt, hogy a különböző területek együtt legyenek, és együtt gondolkodjanak, elértük. Azt is érzékelem, hogy az érdemi párbeszédben nagyon fontos témákban kerestük a megoldást. Feltettük a kérdést, mi is a viszonyunk a néprajzi forrásanyaghoz, valamint a folklorizmus milyen problémákkal szembesül az adaptáció során? Valóban, dilemmák vetődnek fel, amik újra és újra próbára tesznek mindannyiunkat, s egyúttal további gondolkodásra is késztetnek. Szempontunk volt, hogy a kézműves terület, a táncosok, a népzenészek képviselői ne elkülönülten beszélgessenek, hanem találjunk közös témákat is. A cél és az érdek közös, hogy a jelen élhető műveltségévé tegyük mindazt, amit a népművészetből meríthetünk.”

 

Hagyományok Háza sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!