2022. január 22., 10:08

Kia Ceed Sportswagon 1.5 T-GDi Gold: Új külső, új technika

A koreai márka legnépszerűbb modellcsaládjának 3. generációja még 2018-ban mutatkozott be, tavaly pedig átesett az első frissítésen. Ez messze több volt, mint egy átlagos ráncfelvarrás, mivel a külsőségeken kívül a technikát is nagyban érintette.

Kia Ceed Sportswagon 1.5 T-GDi Gold
Galéria
+26 kép a galériában
Fotó: Vas Gyula

Egyebek mellett a mild-hibrid változatok megjelenésével, de az 1.5 GDi Smartstream turbómotor is az újdonságok egyike. Mi is ezzel kaptuk meg tesztelésre az autót, a szintén új kombi karosszériával, az intelligensnek hirdetett kézi váltóval és az 5 közül a középső Gold szereltséggel párosítva.

Alaktan

A teljesen átformált frontrésszel kell kezdenünk: a tigrismaszkot most két, szárny alakú lamella díszíti, a nappali fényeket a full LED technikájú fényszórókba integrálták, a szintén LED-es ködlámpák pedig az ugyancsak átrajzolt lökhárítókban kaptak helyet. Oldalnézetben a névhez hűen egy tipikus sportkombit látunk magunk előtt, ék alakban kifutó üvegezéssel. 

Kia Ceed SW 1-5 T-GDi-G 02.JPG
Fotó:  Vas Gyula

Hátul a kombi karosszérián is megjelent egy decens diffúzor, a tető pedig masszív légterelőben fut ki az erősen megdöntött, keskeny szélvédő fölé. Itt is megújult a LED-es lámpák grafikája, az irányjelzők pedig látványos „kifutó” technikával működnek. Ezeken túl az autót természetesen már az új márkaembléma díszíti, a motorháztetőn és az ötödik ajtón egyaránt.

Kia Ceed SW 1-5 T-GDi-G 04
Fotó:  Vas Gyula
A beltérben

…ezen a szinten nyolchüvelykes központi kijelzőt találunk, a 2 magasabb szereltség már 12,5 colosat kínál. A műszerfal analóg (és igen hatásosan árnyékolt) órái között egy további digitális kijelző kapott helyet, a fedélzeti számítógép adataival, és egyéb hasznos információkkal (fáradtságfigyelés, sávelhagyás stb.).

Kia Ceed SW 1-5 T-GDi-G 08
Fotó:  Vas Gyula

Az attraktív háromküllős kormány közepét szintén az újmárkaembléma díszíti, a kétfunkciós, követésitávolság-tartó tempomat és az infotainment rendszer egy része szintén innen vezérelhető. A szereltség e szinten még nem tartalmazza a navigációt, a kétzónás légkondit, a nyomkövető tolatókamerát, a fűthető elülső üléseket és volánt, az Apple CarPlay/Android Auto telefontámogatást és a fejlett vezetéstámogató rendszerek többségét viszont igen. Ami pedig a térkínálatot illeti, a hátsó utasoké a kategória átlaga, a csomagtér 625 literes alapmérete és közel 1,7 köbméternyi maximuma jócskán meghaladja a C-osztálybeli kombik azonos mutatóit.

Kia Ceed SW 1-5 T-GDi-G 25
Fotó:  Vas Gyula

Ráadásul egy dugirekesze is van, padlója pedig a hátsó üléstámlák ledöntése után is sík marad. Küszöbe alacsony, bejárata széles, ha kell, egy közepes hűtőszekrény vagy 2 terepkerékpár is gond nélkül belerámolható…

Az országúton

Az autó erőforrása a teljesen új 1,5 T-GDi Smartstream benzines turbómotor volt, amely a korábbi 1,4-est küldte nyugdíjba. Az új aggregát folyamatos CVVD szelepvezérléssel és kisnyomású kipufogógáz-szabályozással működik; ezek az átalakítások kisebb fogyasztást és alacsonyabb károsanyag-kibocsátást eredményeztek. Az új motor teljesítménye 20 lóerővel, nyomatéka 11 Nm-rel nagyobb a 100 köbcentivel kisebb elődhöz képest, ami érezhetően jobb dinamikát eredményezett.

Kia Ceed SW 1-5 T-GDi-G 09
Fotó:  Vas Gyula

Tesztautónkban szintén új, a márka által intelligensnek nevezett iMT megjelölésű hatfokozatú kézi váltó csatlakozott hozzá. Intelligenciájának hozadékát bevallottan nem sikerült kiderítenem, de tény, hogy könnyű járású, pontosan és finoman kapcsolható volt, és az egyes fokozatok beosztásai is jól illeszkedtek a motor karaktaréhez. Egyébként már ebben a szereltségben is kérhető hétgangos kétkuplungos automata váltó ugyanehhez a motorhoz, plusz 1800 euróért. Ami pedig a szubjektív vezetési benyomásokat illeti, összességében igen kellemesek. A rugalmas turbómotor ereje már egészen alacsony, 1200-1300-as fordulatszámon megjön, okos váltásokkal folyamatosan tartani tudjuk a csúcsnyomaték-tartományt, kevéssel 5000 felett pedig beszáll a buliba a maximális 160 lóerő. Mindezt meglepően alacsony – a teszteredményem alapján akár 6,2 literes – átlagfogyasztással is össze lehet hozni...

ADATLAP
Hengerűrtartalom: 1482 cm3
Teljesítmény: 117,5 kW (160 LE)/5500
Nyomaték:  253 Nm/1200–3500
Sebességváltó: hatfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség: 210 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 8,6 s
Gyári átlagfogyasztás: 5,5–6,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 125–142 g/km
H/Sz/M: 4600x1800x1465 mm
Csomagtér:  625–1694 l
Üzemanyagtartály: 50 l
A modellcsalád induló ára: 17 290 €
A tesztelt típus induló ára: 21 390 €
Kia Ceed SW 1-5 T-GDi-G 02.JPG
Galéria
+26 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.