A keresztények egységéért imádkoztak a miskolc-mindszenti katolikus templomban

Hazai – 2022. január 19., szerda | 18:00

Az ökumenikus imahét keretében január 18-án Pásztor Dániel református püspök hirdetett igét a miskolci Mindszent téren álló Szent Péter és Pál-templomban. Az imaórán, amelyen a keresztények egységéért imádkoztak az egybegyűltek, részt vett Ternyák Csaba egri érsek, Orosz Atanáz görögkatolikus püspök és Lackner Pál evangélikus püspök.

A napkeleti bölcsek, hódolatuk és az ajándékaik mellett, átadták szívüket és életüket is a Kisdednek. Jézus Krisztus földre jötte ugyanis döntés elé állítja az embert. Egyet nem tehet csak az ember, azt, hogy közönyös lesz – fogalmazott Pásztor Dániel református püspök.

Döntenünk kell. Vagy így, vagy úgy, de döntenünk kell, hogy mit kezdünk vele. Döntenek a pásztorok. Döntenek a bölcsek is. Az ő szívükben is megszületett a döntés, hogy látni akarják a királyok Királyát. Ugyanúgy Heródes sem közömbös Jézus személyével szemben. Indulatos és aggódik. Mint ahogyan senki sem lehet közömbös. Döntéseinknek súlya van, melyeknek súlyát vállalnunk kell ma is – hangsúlyozta a szónok.

Krisztus személye megosztó volt akkor is, amikor megszületett, és a mai világban is nagyon megosztó. Vannak, akik követték, vannak, akik elindultak felé, és ma is vannak, akik leborulva imádják őt, és vannak, akik ki akarják taszítani ebből a világból – mondta a református főpásztor. – Szüntelenül előjövő kérdés, hogy megéri-e Jézus törvényei szerint élni a mai világban. Megéri-e a szeretet törvénye szerint élni? Megéri-e segíteni, adni, odatartani a másik orcánkat is? Matematikailag gondolkodva talán azt a választ kapjuk, hogy nem éri meg. De Krisztus azért hív a követésére, hogy ne csak azt lássuk, ami itt, e földön van, hanem a tekintetünket feljebb emeljük, és lássuk a célt, ahová el szeretne vinni minket a mi Urunk!

Így harcoljuk meg a hitünk harcát! Így tekintsünk a krisztusi hitre! Előre nézve, a célt tekintve, Isten szeretetében élve. A szeretet hatalmával ragyogtassuk Krisztust ebben a megosztó világban! – buzdított igehirdetésében Pásztor Dániel.

Szöveg: Domán Vivien

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria