Roberta Metsola a jövőben felhagy abortuszellenes nézeteivel, miután az Európai Néppárt (EPP) jelöltjeként megválasztották az Európai Parlament (EP) elnökének. A 43 éves, négygyermekes anya korábban ellenezte a terhességmegszakítást, az Euronewsnak adott interjúban azonban most azt mondta, immár az EP többségi álláspontját képviseli majd.
Zoom
Fotó: Julien Warnand/MTI/EPA
Az Európai Parlament álláspontja az én álláspontom.
Mint mondta, amikor a lengyel abortusztörvényről beszélt a varsói szenátusban, akkor is a parlament álláspontját képviselte, és ezt teszi majd elnöki mandátuma alatt is.
Ha a parlament véleménye egyöntetű, az lesz az én véleményem is – tette hozzá Roberta Metsola.
A Euronews emlékeztet rá, a máltai politikus korábbi határozott abortuszellenessége nem véletlen, a 83 százalékban katolikusok lakta szigetországban minden esetben tilos az abortusz, bár nem büntetik az illegálisan elvégzett beavatkozást. Korábban a néppárti politikus többször is olyan javaslatok ellen szavazott az Európai Parlamentben, amelyek a terhességmegszakítás jogát bővítették volna, de a ferde hajlamúak "jogai" mellett rendszeresen kiállt.
(Euronews - 24 nyomán)