(Fotó: TASR)

Az Európai Parlament alelnökévé választották Michal Šimečkát (PS). A posztra az Újítsuk meg Európát frakció jelölte, az EP-nek összesen 14 alelnöke van. Šimečka 494 támogató szavazatot kapott, ő lett az EP első szlovák alelnöke.

„Nagyra értékelem azoknak az európai parlamenti képviselőknek a bizalmát szerte Európából, akik rám szavaztak” – jelentette ki a megválasztását követően Šimečka.

„Külön öröm, hogy ez Szlovákia sikere is, először tölthet be ilyen posztot szlovák politikus, és örülök, hogy általam is erősebb lesz Szlovákia hangja Európában”

– mondta.

Šimečka azt is hangsúlyozta, hogy továbbra is aktív marad a szlovák belpolitikában is. Az Európai Parlament elnökévé a máltai Roberta Metsolát választották, 458-an szavaztak rá a jelenlevő 705 képviselőből.

(TASR/Felvidék.ma)