Az afganisztáni tálib kormány ügyvivő miniszterelnöke szerdán a tálib kormányzat elismerésére szólította fel a nemzetközi közösséget, hangsúlyozva, hogy Kabul minden ehhez szükséges feltételt teljesített.
Kabuli sajtótájékoztatóján - amelyen az ENSZ több tisztségviselője is részt vett - Haszan Ahund molla elsősorban az iszlám országokat sürgette, ismerjék el az új kormányt, az ország gazdasági nehézségeit pedig az elapadó segélyekkel magyarázta.
Szeptemberi beiktatása óta a szerdai volt a miniszterelnök első nyilvános médiaszereplése. Ahund az első, 1996-tól 2001-ig tartó tálib kormányzás idején a külügyi tárca élén állt, és a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltötte.
A tálibok augusztusban vették át a hatalmat újra Afganisztánban, ám a nemzetközi közösség továbbra is vonakodik elismerni az új kormányt. Többen például azt vetik Kabul szemére, hogy továbbra sem tartja tiszteletben a nők jogait, beleértve az oktatást és a foglalkoztatást.
A tálib kormányzat elismerése nem pusztán diplomáciai gesztus lenne, ekkor indulhatnának ugyanis újra az Afganisztánnak szánt segélyek is.
A tálibok hatalomátvétele óta a nyugati országok - valamint a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap - felfüggesztették a segélyek folyósítását, az Egyesült Államok pedig befagyasztotta az afgán központi bank számláit.
Az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy az országot a világ egyik legsúlyosabb humanitárius katasztrófája fenyegeti.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerdán közzétett jelentésében arra figyelmeztetett, hogy a hatalomátvétel óta több mint félmillióan veszítették el állásukat az ázsiai országban, ahol a mélyülő válság szinte teljesen megbénította a gazdaságot és a munkaerőpiacot.
(MTI)