eur:
393.82
usd:
365.06
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Facebook/Dunaújváros PASE

Elhunyt Szepessy László

Tavaly márciusban végeztek rajta életmentő műtétet, de a rák ismét megtámadta a szervezetét.

Hetvenkét esztendős korában elhunyt Szepessy László, a Ferencváros és a Rába ETO korábbi magyar bajnok futballistája – számolt be elsőként a szomorú hírről az általa annak idején játékosként és edzőként is szolgált dunaújvárosi labdarúgóklub a Facebook-oldalán.

A korábbi sportembernél 2021 márciusában diagnosztizáltak végbélrákot, túlesett egy életmentő műtéten, de a kór nem sokkal később újra megtámadta. Január 15-én Szepessy László szervezete feladta a harcot, hetvenkét éves korában elhunyt - írta a Nemzeti Sport.

A portál összegzése szerint az egykori futballista 1949-ben született, a BEAC-ban és a Bp. Honvédban nevelkedett, megfordult Belgiumban, majd játszott a VM Egyetértésben, Dunaújvárosban, a Volánban, 1980-ban lett a Ferencváros játékosa, s tagja volt az 1981-ben bajnokcsapatnak. Az Üllői útról Kecskemétre ment, 1982 és 1984 között a Rába ETO játékosa volt, 1983-ban másodszor is bajnoki címet ünnepelhetett, egész életében emlegette, mennyi mindent tanult akkori edzőjétől, Verebes Józseftől.

1990-ben kezdett edzősködni, az akkor 35 esztendősen kinevezett Nyilasi Tibor hívására visszatért az Üllői útra, ahol Mucha Józseffel pályaedzőként dolgoztak az új együttes felépítésén, amely az 1991–1992-es idényben aranyérmes lett. Az FTC előtte 1981-ben volt magyar bajnok, Szepessy László tehát játékosként és edzőként is beírta magát a zöld-fehérek történetébe.

A Diósgyőr, a Győr, a Tatabánya és (újra) a Dunaújváros után a magyar U16-os válogatottat irányította, majd a 2018–2019-es idényben a Gyirmótot vezette.

Az FTC jelezte, Szepessy Lászlót saját halottjának tekinti.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×