Valaki szólhatna Harrachnak a pártközpontból, hogy nem a magyar csapat nyert a csütörtöki kézimeccsen

Valaki szólhatna Harrachnak a pártközpontból, hogy nem a magyar csapat nyert a csütörtöki kézimeccsen

Ahogyan megírtuk, nem csak a lelátókon, a ruhatárnál is teltház volt a csütörtöki holland-magyar kézilabda meccsen, a Telex egyik olvasójának fotója alapján úgy tűnt, mintha a szervezők nem számítottak volna - az amúgy napok óta nagy csinnadrattával előzetesen belengetett - teltházra, legalábbis erre utalt a hatalmasra duzzadt, kígyózó ruhatári sor, ami az omikron szélsebes terjedése idején nem éppen a legszerencsésebb módja a vírus elleni védekezésnek.

Nem csak a lelátókon, a ruhatárnál is teltház volt a csütörtöki holland-magyar kézilabda meccsen

Igazán sajátos szervezéssel indult csütörtökön a férfi kézilabda Európa-bajnokság hazánkban, amikor a magyar csapat a hollandok ellen játszott. A 100 milliárd forintból épített, decemberben átadott MVM Dome-ban telt ház volt, a 31-28-as magyar vereséggel záródó mérkőzést a hivatalos jelentés szerint 20 ezer néző követte a helyszínen.

A számunkra keserű eredményt nem hagyta szó nélkül a Fidesz egyik - nem a legszerencsésebb - beszélő feje, Kósa Lajos. A kormánypárti képviselő közösségi oldalán azt írta, "Hát ez nem sikerült… és a portugálok meg az izlandiak ennél sokkal jobbak! Nehéz lesz a továbbjutás!"

A posztra számos olyan támogató komment érkezett, amelyek arról szólnak, hogy ez ugyan most nem sikerült, de majd felszívja magát a magyar csapat, és minden rendben lesz.

A 444 azonban kiszúrta, hogy csütörtök késő este egyszer csak megérkezett Harrach Péter, a KDNP országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese, aki a vereség fogalmát vagy tényét nem ismerve az alábbi furcsa hozzászólással reagált:

"Hajrá, magyarok! Így tovább! Nagyon szép játék".

Sejtésünk szerint már nem lesz túl sokáig elérhető az ominózus komment, bár lehet, péntek este lévén már lelépett a fideszes kommunikációs csapat, így még egy darabig ott fog éktelenkedni az eredményt unortodox módon értékelő Harrach hozzászólása.