Ez már majdnem olyan karácsony volt, mint amilyet elképzel az ember. Ha a veszély nem is múlt el, de együtt lehettek a családok – kezdte a Kossuth rádióban Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az omikron variáns a szakemberek szerint kiszorítja majd a delta variánst.
Zoom
Van a kezükben egy aduász, ami üti a delta- és az omikron-variánst is – hangsúlyozta.
A kormányfő leszögezte: mindezek ellenére ne érezzük azt, hogy túl vagyunk a koronavíruson, csak azért, mert egy gyengébb variánssal állunk szemben.
A kormányfő szót ejtett az oltási akcióról is, amely megítélése szerint rendkívül sikeres volt az elmúlt hónapokban, így januárban minden hétvégén lesz oltási akciónap az oltási oltópontokon. Mindenkit kért, hogy kövessék a háziorvosok tájékoztatását is, mert ők több oltási napot is tartanak majd. A miniszterelnök köszönetet mondott az ünnepek alatt szolgáló egészségügyi és rendfenntartó szerveknek.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be a Kormányinfón, hogy február 15-től kezdve a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul át. Ezáltal azok, akik csak átestek a fertőzésen, többé nem kaphatják meg a védettségit, ráadásul innentől kezdve a két oltás helyett háromra lesz szükség (leszámítva azt az esetet, ha valaki hat hónapon belül vette fel a második vakcinát).
Azért másak a szabályok, mert a virológusok azt javasolták, hogy ideje szigorítani a szabályokon – magyarázta a kormány döntését Orbán Viktor. A részletszabályok kapcsán megismételte, fontos, hogy a karantén hossza 10 napról 7-re csökken.
Emlékezetes, a csütörtöki Kormányinfón a negyedik oltásról és a karanténkötelezettségről is bejelentést tett Gulyás Gergely. Ennek fontos eleme, hogy az orvossal való konzultáció után bárki megkaphatja a negyedik oltást, az erről szóló rendelet még a héten megjelenik.
Ha valaki úgy érzi, hogy szüksége van a negyedik oltásra, négy hónappal a harmadik után, az vegye fel, hat hónap után pedig javasoljuk is azt.
Zoom
Mostantól négy... a számok pedig idővel cserélődhetnek
A miniszterelnök a napi járványadatokat is beolvasta, eszerint 2611 ember került kórházba az a vírus következtében az elmúlt 24 órában, lélegeztetőgépen pedig 243 beteg van, gyermek nincs köztük. Hozzátette még: szükség esetén tízezer feletti covidos beteget is el tud látni az egészségügy itthon.
Műsorvezetői kérdésre érintették a napokban bejelentett élelmiszerár-stopot, ami egyelőre három hónapig hatályos.
"Mi egy olyan kormány vagyunk, mi abban hiszünk, hogy a piacnak van egy olyan szabályrendszere, ami képes elrendezni a gazdasági rendet."
A miniszterelnök rámutatott: olyan infláció van egész Európában, ami eltéríti a gazdaságot a megszokott formától, ezért – véleménye szerint – erre úgy kell reagálni, hogy emelik a béreket, és korlátozzák bizonyos területeken az árakat.
Emlékeztetett, már 2012–2013 óta van rezsicsökkentés Magyarországon. Úgy véli, "mikor beüt a baj", az ilyen típusú kormányzati intézkedések jótékony hatásúak. "Ha itthon a rezsi megduplázódna, még az erős középosztályba tartozók számára is nehézséget okozna" – húzta alá a kormányfő.
"Megpróbáltunk bevezetni egy árstopot az üzemanyagárakban, ami sikeres lett. A másik nagyon fontos dolog, a kamatstop, hogy ne jussunk elé oda, hogy családok veszítik el a házaikat a gazdasági válság miatt" – sorolta a miniszterelnök a korábbi intézkedéseket.
Konkrétan rátérve az élelmiszerárstopra elmondta, a szerbeknél nem tudják az összes bolti cikk árát szabályozni, de kiválasztottak ötöt. Magyarországon ez hat termék esetében történt meg.
"Ezekből az árukból kötelező tartani a boltokban, ezt is ellenőrizni fogjuk."
Szerinte olyan szabályt hoztak, ami betartható. "Ha nincs ilyen áru a boltokban, akkor büntetni fogunk. A szabályozást 90 napra vezettük be, abban reménykedünk, hogy addig csökken az infláció" – foglalta össze Orbán Viktor a szabály lényegi elemeit.
Megjegyezte, nem szabad, hogy egy kormány csak nézze, mi történik a gazdaságban, fel kell készülnie arra is, hogy az esetleges gazdasági eredményeket nemzetközi színtéren, így Brüsszelben is meg kell védeni.
"Illúziónk ne legyen, Brüsszel nagyító alatt vizsgál minket. Ott abban hisznek, hogy a nagyobb ész ott van. De ez nem feltétlenül igaz. A falusi vagy kisvárosi embereknek is lehet igaza."
A miniszterelnök az interjúban azt mondta, a gyermekvédelmi népszavazás nem a felnőttekről szól, hanem a gyerekektől. Hangsúlyozta, a szülőknek kell eldönteni, hogyan szeretné nevelni a gyereket, ezért a népszavazás a szülők jogait védi.
Orbán Viktor a minap látta a híradásokban, hogy egy több száz fős pedofílhálózat bukott le Németországban, márpedig idő kell egy-egy ilyen hálózat kiépüléséhez, ám el kell fogadni azt, amit anyáink mondtak, hogy "aki hozzányúl a gyermekeinkhez, annak kikaparom a szemét". Szerinte fontos, hogy a szülő döntsön ilyen helyzetekben.
(Index nyomán)
Korábban írtuk: 
Kapcsolódó: