Kiállítással emlékeznek a legnagyobb palócra a hétvégén
2022. január 13. 13:35 MTI
Mikszáth Kálmánra emlékeznek születése 175. évfordulóján a felvidéki Szklabonyán és a Nógrád megyei Balassagyarmaton szombaton és vasárnap. Az író szülőfalujában bemutatják az új állandó kiállítást, Balassagyarmaton emlékülést is rendeznek – tájékoztatta az MTI-t a Mikszáth Kálmán Társaság alelnöke.
Korábban
Pásztor Sándor elmondta: szombaton a felvidéki Szklabonyán, Mikszáth lebontott szülőháza előtt, az emlékkőnél tartanak megemlékezést, ahol a vendégeket Marta Kálovcová polgármester üdvözli.
A résztvevők innen sétálnak az emlékházhoz, ahol Jarábik Gabriella, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója mond beszédet a koszorúzás előtt.
Az új állandó Mikszáth-kiállítást Praznovszy Mihály kurátor mutatja be, aki ezt követően beszélget Pásztor Évával, A halhatatlan Mikszáth Kálmán című könyv szerzőjével.
Mikszáth Kálmán tíz évig élt a mai szklabonyai emlékházban, ahol Szent Péter esernyője alatt címmel rendezték be az új kiállítást. A tárlat központi témája a szülőföld szeretete és a palócoktól kapott sok-sok ihlet, amely megalapozta írói munkásságát. Mikszáth Kálmánt nevezik nagy palóc mesemondónak vagy a legnagyobb palócnak is.
Balassagyarmaton vasárnap koszorúzással kezdődik a megemlékezés a vármegyeháza előtt álló Mikszáth-szobornál. Ünnepi beszédet mond Gintli Tibor, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke. Az író műveiből Hirtling István színművész idéz Simon Katalin népdalénekes közreműködésével.
Ezt követően emlékülést tartanak a városháza dísztermében. Csach Gábor polgármester köszönti a vendégeket, Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke mond ünnepi beszédet, majd megnyitó beszédet tart Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a Mikszáth Kálmán Társaság örökös elnöke.
Az előadásokon szó lesz Mikszáth balassagyarmati tollrajzairól vagy A jó palócok című novellafüzérben fellelhető folklór elemekről is.
Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született az akkor még Nógrád megyei Szklabonyán. Írónak készült akkor is, amikor jogászként még egy balassagyarmati ügyvédi irodában dolgozott. Már a Pesti Hírlap újságírója volt, amikor 1881-ben megjelent a Tót atyafiak című novelláskötete, írói hírnevét pedig végleg megalapozta következő műve, A jó palócok. A Beszterce ostroma, a Különös házasság című regények szerzője Budapesten halt meg 1910. május 28-án.
Az évfordulós megemlékezést közösen szervezi a Mikszáth Kálmán Társaság, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nógrád Megyei Tagozata, a Szlovák Nemzeti Múzeum Magyar Kultúra Múzeuma, Balassagyarmat Város Önkormányzata és az Anyanyelvápolók Szövetsége.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50