eur:
388.81
usd:
360.63
bux:
68557.03
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Teherautó ütközött a hatéves kerékpározó gyerekkel

A gyerek a járdán tekert, a teherautó a kertből hajtott ki Hajdúszoboszlón.

A Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki teherautóval nekiütközött a járdán kerékpározó gyermeknek – írja honlapján az ügyészség.

2020. szeptember 3-án, reggel 7 órakor a vádlott egy hajdúszoboszlói ingatlanról tehergépkocsival akart kimenni a közútra. Az ingatlan elektromos kapuját körülbelül 30 méter távolságról távirányítással kinyitotta, majd folyamatosan haladt az úttest irányába. Annak ellenére, hogy az ingatlan kerítése teljesen zárt, akadályozza a kilátást, a férfi a kapubejáróban nem állt meg, hanem alacsony sebességgel kigurult, és nem biztosított elsőbbséget a járdán, a kerékpárján szabálytalanul közlekedő, balról érkező kiskorú sértettnek, ezért a járművel nekiütközött.

A baleset következtében a 6 éves gyermek elesett és nyolc napon túl gyógyuló lábsérülést szenvedett.

A vádlott KRESZ szabályszegő magatartásának következtében jött létre a baleset és keletkezett a sértett sérülése, azonban abban közrehatott a kiskorú szabálytalan haladása.

Az ügyben a nyomozást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

Címlapról ajánljuk

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Nagy pofont kapott a magyar gazdaság

Nagy pofont kapott a magyar gazdaság

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében azt jártuk körbe, hogy miért esett hatalmasat a magyar export, illetve az import és ez milyen hatással lesz a gazdasági kilátásokra. Vendégünk Hornyák József, a Portfolio makroelemzője. A második részben arról kormányzati tervről lesz szó, amely alapján egy projekttársaság alá szerveznék a kórházakban működő gyógyszertárakat. Erről Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, egészségügyi témákkal foglalkozó makroelemzőjét kérdezzük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×