Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
De ki az a Bruck Gábor?!

De ki az a Bruck Gábor?!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Íme a nagy leleplezés!

Demszky Gábor, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferencné tanácsadója arról beszélt néhány napja a Klubrádióban, hogy a CIA beavatkozhat a magyar választásokba a baloldal oldalán. A Mediaworks Hírcentruma összeállította a kampánytanácsadó, Bruck Gábort portréját.

 

– Még nem tudjuk, hogy belép-e Amerika vagy sem… Mondjuk az FBI vagy a CIA az Amerika ilyen esetben, tehát nem tudjuk. Környező országokban azért elég jó ritmusban csinálták. Az a gyanúm, de erről semmit nem tudok, hogy néznek, és ha elég erős az ellenzék, akkor be fognak lépni. Nyilvánosságra kerülnek olyan információk, aminek nem örül az, aki éppen hatalmon van. Ebből szerintem sokat tudnak, az a kérdés, hogy használják vagy nem – ]]>mondta a múlt héten Bruck Gábor ]]>a Klubrádióban. A baloldali kampánytanácsadó egyébként 2020 áprilisában a Népszavában – megelőzve a hasonló kijelentéseket tevő Márki-Zay Pétert – például azt írta, hogy

a kormánypárti szavazók primitív krokodilagyúak, augusztusban pedig azt, hogy a tízmillió magyarból hétmillió tanulatlan, szegény, öreg vagy beteg.

De ki is Bruck Gábor?

1979-ben diplomázott az ELTE pszichológia szakán, ezt követően 1986-ig az MTA Pszichológiai Intézetében dolgozott, ahol csoportlélektannal és döntéspszichológiával foglalkozott. 1986-ban családjával New Yorkba költözött, ahol amerikai politológiából diplomázott, majd 1988–1993 között ösztöndíjas volt a State University of New York-on.

Bruck 1992-ben a Valóságban már egy olyan dolgozatot publikált Amerika jövője címmel, amely nagyjából mostani eszméit tükrözi, elképesztő túlzásokkal és a jobboldallal szembeni elutasítással: „A fundamentalista vallásos csoportok tagjainak, illetve szimpatizánsainak a száma megközelítőleg 75 millió. Az új jobboldal sok millió tagot képes mozgósítani a keresztény morál és a nacionalizmus nevében vívott kulturális és politikai harcához. A harcot a modernitás ellen vívja. Kulturálisan fundamentalisták, elitellenesek és idegenkednek a nagyvárosi kultúrától. A család és a vallás autoritását akarják visszaállítani. Keresztes hadjáratot folytatnak a család mint intézmény megmentéséért.”

Demszky Gábor Bruck SZDSZ közelébe kerülésére a következőképpen emlékezett vissza a Mozgó Világ 2020 júniusi számában: „Ezerkilencszázkilencvenhárom őszén előadást tartottam New Yorkban a New School hallgatóinak, amelyen néhány magyar érdeklődő is részt vett. Köztük volt Bruck Gábor is, aki hozzám lépve azt mondta, hogy négyszemközt szeretne beszélni velem. Másnap az 52. utcában lévő magyar konzulátus vendégszobájában találkoztunk, ahová belépve azzal kezdte mondandóját, hogy kijelentette: Gábor, lazulj el, rossz hírem van, mindent rosszul csinálsz. 

Meglepődtem, de mivel Bruckot már sokan a figyelmembe ajánlották, a lehető legszelídebb szavakat választva felajánlottam neki, hogy legyen a következő választási küzdelmem budapesti kampányfőnöke, és így is történt.

1994 nyarán a HVG-nek Bruck már az SZDSZ kampánypszichológusaként nyilatkozott. Innen derülhetett ki a szélesebb közvélemény számára az is, hogy Magyarországon 1986-ig dolgozott kutatópszichológusként, ezt követően pedig az Egyesült Államokban a választói viselkedést kutatta.

Visszatérve az 1994-es választást értékelő interjúhoz, bár az SZDSZ elvesztette az említett voksolást is, Bruck akkori álláspontja szerint Kuncze Gábor nyert. Úgy látta, hogy „amikor miniszterelnök-jelöltté választották, az országban viszonylag kevesen tudták, hogy kicsoda, a kampány végére pedig nemcsak a lakosság kilencven százaléka ismerte a nevét, hanem az ország egyik legnépszerűbb vezető politikusa lett, akiben bíznak, akiről elhiszik, hogy alkalmas más vezetői szerepre”.

Bruck egyébként 1993-tól az amerikai külpolitika egyfajta magyarországi értelmezőjeként tűnt fel a Beszélőben. 1993. január 16-án Milyen lesz a clintoni külpolitika?, 1993. május 29-én Amerika mégse megy Boszniába?, 1993. június 26-án Clinton maszk nélkül címmel közölt elemzést az SZDSZ-es lapban. Bruck befolyása a balliberális oldalon az évtized közepétől egyre nőtt. 1995 szeptemberében az általa vezetett Sawyer Miller Group szervezte a kisföldalatti átadóünnepségét, amelyen természetesen Demszky Gábor főpolgármester is felszólalt. Szintén 1996 elejétől a liberális párttal baráti Magyar Hírlap Oktatási Stúdiójában oktat, a sajtófőnöki tanfolyam keretében.

1997. április 26-án arról számolt be a Magyar Nemzet: „A Pénzügyminisztérium szűkszavú közleményében értesítette a közvéleményt: az államháztartási reform pr-tevékenységére meghirdetett közbeszerzési pályázat nyertese a Sawyer Miller Group, illetve a Szonda Ipsos Média és Piackutató Kft. által létrehozott konzorcium.” Egy későbbi írásból az is kiderült, hogy a magánnyugdíjpénztárak bevezetését szolgáló kampány kapcsán 123,7 millió forintos ajánlatot tettek, mely a legalacsonyabb volt, és amelyből százmilliós költség ment hirdetésre.

Az 1998-as önkormányzati választási kampány idején Bruck Demszky tanácsadójaként került a hírekbe. Amikor a Magyarság Házában rendeztek volna egy vitát a jelöltekkel, nemcsak Demszky maradt távol, de Katona Béla, az MSZP jelöltje is. Utóbbi tanácsadója azzal magyarázta a történteket, hogy Bruck Gábor tanácsára maradtak távol. Nem csoda, hogy vita indult arról, hogy az SZDSZ kampánystábja irányítja-e az MSZP politikusait. Később Katona Bélát pártja vissza is léptette, így nyerte meg Demszky a harmadik választását. Érdekesség, hogy Demszky már ekkoriban azzal a négyes metróval kampányolt, amelyet 2014-ben Tarlós István és Orbán Viktor adott át, a kampány során pedig a 4-es metró melletti aláírásgyűjtést Bruck Gábor szervezte, fizetett egyetemistákkal. A kampányra tízmillió forint közpénzt szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés a Sawyer Miller Groupnak, Bruckék cége egyébként már korábban – és ahogy látni fogjuk, később – is kapott szerződéseket a BKV-tól. A balliberális ígéretek ekkoriban arról szóltak, hogy a négyes metró 2003-ra elkészül.

2000 augusztusában tovább nőtt Bruck befolyása azzal, hogy a Sawyer Miller megvette a Marketing Centrumot, tehát egy közvélemény-kutató cég is a kezükbe került. „Az 1999. évi számlázott árbevétel alapján Magyarország piacvezető PR-ügynökségének számító Sawyer Miller Group Budapest többségi részesedést vásárolt a tavalyi nettó árbevétel alapján tizedik helyre rangsorolt piackutató cégben, a Marketing Centrum Kft.-ben.»Kell egy kutatócég, amelyik az adatokat szállítja, s amelyekből megbízóink számára stratégiai tervet tudunk készíteni« – indokol Bruck Gábor, a SMG Budapest elnöke és kilencven százalékban tulajdonosa." 

– foglalta össze a vásárlást a Figyelő.

2001 januárjában azonban máris összeférhetetlenségi vitáról számolt be a Világgazdaság, Bruck szerepe és a Marketing Centrum felmérései kapcsán: „Az SZDSZ közelmúltban megalakult választási kabinetjének tanácskozási jogú tagja a pártelnök kommunikációs főtanácsadója, aki fél éve a politikai véleménykutatásban ugyancsak ismert Marketing Centrum (MC) fő tulajdonosa. Bruck Gábor szerint a cég ettől ugyanolyan korrekt módon végzi munkáját, mint korábban. Szakmai körökben viszont többen úgy vélik: az MC-nek fel kellene számolnia az üzletágat.”

Érdekesség, hogy ugyanilyen tanácskozási joggal bírt ekkoriban az SZDSZ választási kabinetjében az a Tordai Csaba, akinek neve Karácsony Gergely munkatársaként a Városháza-botrány kapcsán is sokat forgott az elmúlt hetekben a médiában. Végül aztán Demszky bukását követően sem Bruck, sem a Marketing Centrum nem kapott központi szerepet a szabad demokraták 2002-es választási kampányában.

Ez azonban nem jelentette azt, hogy Bruckék teljesen körön kívül kerültek volna. Sőt már 2002-ben megbízta őket a Medgyessy-kormány, méghozzá a száznapos programmal kapcsolatos kommunikációs propaganda ellátásával. 2002. október 3-án a Magyar Nemzet foglalta össze Bruck és társai megbízásait, így azt, hogy 1998 júliusa és 2000 júliusa között százmilliós értékben kapott megbízást a Demszky kampányfőnöke által vezetett PR- és kommunikációs cég a Főpolgármesteri Hivataltól, illetve az önkormányzati tulajdonban lévő közszolgáltatóktól. „A Sawyer Miller Group honlapja szerint a megrendelők között található a Főpolgármesteri Hivatal mellett a BKV Rt., a DBR Metró Kft., a Fővárosi Vízművek és a Fővárosi Gázművek is. Szintén a honlapon olvasható, a Sawyer Miller Group részt vett a BKV Plusz nevű szolgáltatás és a 4-es metró reklámozásában.” Bruck a 2002-es helyhatósági választás urnazárása után egyébként arról beszélt a Népszabadságnak, hogy ez volt a legdrágább kampány.

Bruck az EU-csatlakozást népszerűsítő stratégia konzulenseként is feltűnt ekkoriban, sőt a sajtóban felmerült, hogy Medgyessy tanácsadói körének is tagja. 2003 decemberében ő maga azt mondta erről a Népszabadságnak:

Hivatalosan nincs ilyen testület, időnként megkérdeznek, hogy mit gondolok egy-egy kérdésről.

 2004-ben a DBR Metró Projekt Igazgatóság további fél évre szerződött a 4-es metró kommunikációs munkáinak elvégzésére Bruck cégével. Év végén az is kiderült, hogy a Marketing Centrum Kft. a kormányzati tervek és döntések társadalmi fogadtatásának vizsgálatát 42 millió forintos keretösszegű szerződéssel végezte. 2005 szeptemberében látott napvilágot a hír a négyes metró kapcsán, hogy „a Sawyer Miller Group (SMG) Kft. végezheti hat éven át a csaknem háromszázmilliárd forintos beruházás PR-feladatait, háromszázmilliós keretösszegből”. Az ügy külön érdekessége volt, hogy a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője ebben az időszakban az a Nyáry Krisztián volt, aki korábban az SMG cégvezetőjeként dolgozott.

Bruck azonban mindeközben Gyurcsány környezetében is felbukkant. A 168 Óra azt írta 2006-os miniszterelnök-jelölti vita kapcsán Bruckot idézve: „Részt vettem a vitastratégia kidolgozásában. Gondolom, nem hangzik túl szerényen, de egyszerűen zseniális volt. A miniszterelnökkel ezt alaposan átbeszéltük, értette, elfogadta, és tetszett neki a terv.” Végül a 168 Óra szerint Gyurcsány egyébként elvetette a stratégiát, igaz, a vita során mondott hazugságait mindmáig sokat idézik.

A balliberális sikerkorszak azonban 2006 őszével véget ért. Brucknak ez év szeptemberében már az őszödi beszédet kellett magyaráznia a Magyar Hírlapban: „A felvétel előkerülésével unikális lehetőség előtt áll az ország. Gyurcsány Ferenc győztesen kerülhet ki a helyzetből, ha olyan értelmezési keretet tud létrehozni, amelyben világossá teszi: a sok-sok éve, egészen a rendszerváltás óta tartó hazudozással most szakítani lehet.”

Az őszödi hazugsággal lebukott Gyurcsány egyébként, ahogy mondani szokták, beleállt a szituációba, vállalta az esetet. Azzal érvel, hogy aki akar, az hazudjon tovább. Bruck 2008 márciusában egyébként ismét kiállt Gyurcsány politikája mellett, több másik balliberális aláíró társaságában.

Bruck neve 2010-ben a BKV-botrányok kapcsán is bekerült az újságokba, mikor Bruck Gábor feljelentette Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját egy nyilatkozata miatt, amely Bruckék BKV-szerződéseinek számát érintette. Tény, hogy a Sawyer Miller Group egyik féléves megbízása a BKV-nál 2008. április 1-jétől szeptember 30-ig tartott. A cég összesen 5,4 millió forint értékben adott kommunikációs tanácsokat. Bruck Gábor ügyvezető igazgató órabére hatvanezer forint volt, a munkatársaké pedig negyvenezer.

Bruck ellenzékben, az SZDSZ megszűnésével is befolyásos maradt a baloldalon. Talán nem volt véletlen, hogy aztán 2012 novemberében Bajnai Gordon – részben az Egyesült Államokból finanszírozott – Együtt 2014 mozgalma Bruck kávézójában, a Mozsár Café & Bar falai közt indította el csatlakozási akcióját. A balliberális politológus aztán az Együtt kudarcával egyre inkább a volt kormányfő környezetében talált politikai otthonra. 

2021 júniusában a Magyar Narancsnak arról beszélt, hogy szerinte Karácsony, Jakab Péter és Gyurcsány felesége is meg tudja verni a Fideszt. Majd azt is mondta, utalva a közelgő előválasztási komédiára, hogy hetente beszélget Gyurcsánynéval. 

„Élete legnagyobb feladata előtt áll, és hátha tud valamit használni abból, amit mondok. Úgy olvassanak, hogy nem vagyok teljesen független elemző.” Hozzátette, hogy „Gyurcsány egy political animal, aki szerintem ma már többet hoz, mint visz”.

Borítókép: Bruck Gábor (Fotó: Facebook)

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Politika (1582) Sport (729) Vetítő (30) Gazdaság (702) Autómánia (61) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Történelem (17) Nézőpont (1) Nagyvilág (1309) Tereb (146) Kultúra (6) Jobbegyenes (2778) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>