eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 12. vasárnap Pongrác
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának épülete az V. kerületi Városház utcában. Az egykori Invalidus-ház, más néven Károly-kaszárnya monumentális barokk polgári épülete 1716 és 1727 között épült Anton Erhard Martinelli tervei alapján. MTVA/Bizományosi: Róka László  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Városháza-ügy: Kiss Ambrus és Tordai Csaba tagadja az értékesítési szándékot

Sem Karácsony Gergely, sem Tarlós István nem ment el a Városháza feltételezett eladását vizsgáló bizottság hétfői ülésére, amelyen két fővárosi vezetőt, Tordai Csabát és Kiss Ambrust is meghallgatták.

A bizottság ülésére meghívták Karácsony Gergely főpolgármestert és általános helyettesét, Kiss Ambrust, valamint Tordai Csabát, a Fővárosi Vagyonkezelő igazgatóságának elnökét, továbbá Tarlós István korábbi főpolgármestert.

Karácsony Gergely és Tarlós István nem ment el, mindketten levélben indokolták távollétüket, egyúttal Karácsony Gergely jelezte, hogy más programja miatt ezúttal nem, de két hét múlva elmegy a meghallgatásra. Elődje, Tarlós István levelét Kovács Péter, a bizottság fideszes elnöke olvasta fel.

"Amit most a Karácsony-kompánia folytat, nem egyéb, mint elgyötört kísérlet arra, hogy a sorozatos hazudozás, önellentmondás után áttematizálja a történetet, és az eseményeket az eredetitől eltérő kontextusba helyezze" – írta Tarlós István a bizottságnak. A volt főpolgármester szerint szélhámos húzás volt, hogy egy olyan vizsgálóbizottságot állítottak fel, ahol a főpolgármester emberei vannak többségben. "Ki gondolhatja komolyan, hogy az önkormányzati bizottsági szinten amúgy sem kibogozható városvezetéshez köthető ügyben Karácsony szövetségesei és támogatói saját csapatukkal szemben majd gyanúkat fogalmaznak meg?" – kérdezte levelében a volt városvezető.

Elment az ülésre Tordai Csaba, a vagyonkezelő igazgatóságának elnöke, aki tagadta a városházi jutalékos rendszer vádjait és úgy látta, a bizottság egy politikai színjáték terepe. "Az igazgatóságnak ingatlanértékesítésekkel összefüggésben nincs hatásköre" – mondta, és kijelentette, a vagyonkezelő vezetése iránt teljes lehet a városvezetés bizalma, szerinte politikai habverés zajlik az ügyben.

Állítása szerint a Városháza eladásáról nem beszélt Bajnai Gordonnal, ugyanakkor elismerte, hogy az ingatlan fejlesztési koncepciójáról valóban beszélt a volt miniszterelnöknek. Azon a megbeszélésen, amikor a Városháza sorsáról tárgyalt a főpolgármesteri kabinet, Tordai Csaba szerint nem volt szó az ingatlan eladásáról, hiszen konszenzus volt arról, hogy megtartják az épület tulajdonjogát, így Barts Balázs erre vonatkozó tanulmányának részleteit nem is taglalták érdemben.

Az általános főpolgármester-helyettes cáfolta, hogy a hangfelvételeken őt emlegető személyeket ismerné. Kiss Ambrus szerint nincs alapja a Városháza eladását fenntartó vádaknak.

"Fogalmam sincs, hogy egyszer majd kiderül-e, hogyan kerültem ebbe bele, olyan emberek beszéltek rólam, akiket nem ismerek, olyan emberek kapcsán beszéltek rólam, akiket szintén nem ismerek" – mondta a főpolgármester-helyettes, és jelezte, azonnal büntetőfeljelentést tett. Úgy látja, csepegtetik az információkat, nem egyszerre raknak le mindent az asztalra, hanem apránként, hogy ne lehessen tisztán látni a helyzetet.

Az ülésen meghallgatták még Bagdy Gábor korábbi főpolgármester-helyettest, aki a bizottság tagja is egyben. Mint elmondta, Berki Zsolttal találkozott 2016-ban vagy 2017-ben egy ingatlanértékesítés előtt három-négy alkalommal, amikor két ingatlannal kapcsolatban érdeklődött. A volt főpolgármester-helyettes hozzátette: nem tud róla, hogy az ő idejükben jutalékos rendszer működött volna a fővárosnál, és soha nem fogadott el kenőpénzt. Bagdy Gábor idézte Karácsony Gergelyt, aki Barts J. Balázs fegyelmijének indoklásakor maga is elismerte, hogy még csak korrupciós vádak sem fogalmazódtak meg a Tarlós-érában az ingatlaneladásokkal kapcsolatban.

Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök múlt héten levélben válaszolt a kérdésekre. Az Anonymus-felvételen is hallható egykori politikus azt írta, hogy a róla készült, illegális módszerekkel rögzített hangfelvétel ügyében feljelentést tett, mert szerinte a felvételek készítése, illetve manipulált és megvágott nyilvánosságra hozatala bűncselekmény. Bajnai Gordon úgy érzi, őt tudatosan keverték az ügybe, nem függetlenül az idei országgyűlési választásoktól.

Horváth Csaba, a testület szocialista tagja az ülésen a korábban kiszivárgott hangfelvételek vágatlan verziójának nyilvánosságra hozatalát kérte a bizottság fideszes tagjaitól. Láng Zsolt, a testület fideszes tagja visszautasította Horváth Csaba felvetéseit.

Korábban meghallgatták Barts J. Balázst, a vagyonkezelő vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy sosem kapott utasítást, hogy a Városháza eladásáról tárgyaljon. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes decemberben az ATV-ben megerősítette, hogy részben ő volt az előterjesztője annak az anyagnak, amely a Városháza jövőjével foglalkozott, de az ingatlan eladásával kapcsolatos terveket elvetették.

A vizsgálóbizottság két hét múlva, január 17-én folytatja munkáját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kutató: elértük azt a hőmérsékletet, amelyet csak 2100-ra tervezett az ember

Kutató: elértük azt a hőmérsékletet, amelyet csak 2100-ra tervezett az ember

Az átlagosnál melegebb és a tavalyinál is szárazabb nyár várható - ezt írja friss elemzésében a Klímapolitikai intézet. A kutatásról az InfoRádió Kovács Eriket, a szervezet vezető kutatóját kérdezte. Szavaiból kiderült, egy igen száraz időszak kezdődhet az év második felében, amely akár két évig is eltarthat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Kiderült, milyen idő vár a magyarokra

Kiderült, milyen idő vár a magyarokra

A HungaroMet közölte európai és magyarországi időjárás-előrejelzését. Hétfőn Magyarországon fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás, ám a délnyugati, nyugati tájak fölé vastagabb felhők is sodródhatnak, a határmentén gyenge csapadék sem zárható ki. A hét további részében többnyire napos időre, de olykor záporokra és zivatarokra is számíthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 12. 18:22
×
×
×
×