Tegnap este 9 óra körül fegyveres összetűzésbe és lövöldözésbe, robbantásokba torkolló verekedés alakult ki Kijevben a Majdan téren. Az incidensben több mint 200 ember csapott össze.
A konfliktus konkrét oka az volt, hogy az elsősorban Nyugat-Ukrajnából idegyűjtött, magukat szociál-nacionalistának nevező, maszkokat viselő Jobb Szektor agresszív tagjai Kelet-Ukrajnában, az "antiterrorista akció" során meghalt társaikat akarták nemzeti hősként eltemetni.
Velük ütköztek meg azok az aktivisták, kik a késő ősszel kirobbant tiltakozások idején valóban békés eszközökkel elfoglalták a teret, sátorvárost vertek fel, majd követelték a zsidó milliárdosok pénzén fenntartott korrupt hatalom lemondását. Ők korántsem tartják nemzeti hősöknek a Kijevben és az országban fegyveres rablásokat és fosztogatásokat szervező és véghezvivő bandákat. Erre a békés sátorvárosra "szervezték rá" ez év februárjában a puccsot a sokszor bedrogozott és jól fizetett, kiképzett bandák irányítói, akik most a hatalomban ülnek, illetve ezt a hatalmat pénzelik.
Az USA eleinte a háttérből próbálta az Európai Uniót maga előtt tolva irányítani az eseményeket, de elszámolta és túltervezte magát, így kénytelen volt előbújni, és kézbe venni az irányítást. Ennek eredménye a ma Kelet-Ukrajnában előállt helyzet, ahol Kijevből sürgetik is, meg nem is a "büntető akciók" hadsereg általi végrehajtását, melyet a helyszínen az egységparancsnokok kevés kivétellel elszabotálnak. Nem kevés olaj volt a kijevi verekedésben a tűzre, hogy a "nacionalisták" követelték a ma már tehetetlen politikai hatalomtól az "antiterrorista akció" kiterjesztését teljes Dél-Kelet-Ukrajnára.
Udo Winter
Berlin-Kijev
(Forrás itt.)