eur:
389.49
usd:
359.53
bux:
68095.19
2024. május 30. csütörtök Janka, Zsanett
Résztvevők a 8. Paloznaki Jazzpikniken 2019. augusztus 3-án.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Már most bejelentették a Paloznaki Jazz Piknik három nyári szupersztárját

Augusztus 4-6-án lesz a Balaton északi partján rendezendő, különleges hangulatú zenei esemény.

Bejelentették a 10. Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit, az augusztus 4-6. között megrendezendő, jubiláló eseményen többek között Emeli Sandé, Lisa Stansfield, az MF Robots, valamint az Al McKay's Earth, Wind and Fire Experience előadásait hallhatják az érdeklődők - olvasható a Paloznaki Jazzpiknik szervezői közleményében.

Mint írják, a háromnapos fesztivált augusztus 4-én Emeli Sandé világhírű brit soul és R&B énekes-dalszerző koncertje nyitja meg. Az énekes az Our Version of Events című, 2012-ben debütált első lemezével vált híressé. Emeli Sandé ugyanebben az évben elnyerte első Brit Awards díját. Írt dalokat világhírű énekeseknek, egyebek mellett Cher Lloydnak, Alicia Keys-nek, Tinie Tempah-nak, Rihannának, Leona Lewisnak is.

Augusztus 5-én az 1980-as és '90-es évek egyik legnépszerűbb brit énekesnője, Lisa Stansfield érkezik a Jazzpiknik Nagyszínpadára. A pop és soul műfajokban ismertté vált előadó háromszor nyerte el a legrangosabb brit zenei díjat, a Brit Awards-ot, valamint két Ivor Novello-díjjal egy Women's World Award díjjal és két Grammy-jelöléssel ismerték el sikereit.

Lisa Stansfield koncertje után az MF Robots áll színpadra. A zenekar a soul, az R&B, a funk és a popzene stílusait vegyíti energikus, új hangzású zenévé. A zenekar egyik tagja, Jan Kincaid alapítója volt a 2019-es Jazzpikniken nagy sikert aratott The Brand New Heavies együttesnek, hozzá csatlakozott Dawn Joseph énekesnő, akit többek között Rod Stewart, Phil Collins, vagy a 2019-es Jazzpikniken is fellépett Rick Astley vokalistájaként ismerhetett meg a közönség. A duót most először ad koncertet Paloznakon.

Augusztus 6-án az Al McKay's Earth, Wind and Fire Experience formáció látogat el Paloznakra. A funky és az R&B műfaját a hagyományos afrikai zenével ötvöző Earth, Wind & Fire 1969-ben jött létre. A hétszeres Grammy-díjas együttes a soul, az R&B és a funky legprofibb zenészeit nevelte ki. A formáció eredeti tagjai közül Maurice White és Al McKay megállapodtak, hogy két zenekar viszi tovább az EWF slágereit. Többféle elnevezés után végül az Al McKay's Earth, Wind and Fire Experience nevet vette fel a formáció, amely koncertjein a '70-es évek legendás zenekarának legnépszerűbb slágereit adja elő.

További információk a fesztiválról a www.jazzpiknik.hu weboldalon találhatók.

Címlapról ajánljuk
Választás 2024 – a köztévében vitáznak az EP-listavezetők
Cikkünk frissül

Választás 2024 – a köztévében vitáznak az EP-listavezetők

A közmédia csütörtökön, 20 órától élő televíziós vitát rendezett az európai parlamenti listavezetők számára. A tizenegy résztvevő fejenként egy-egy percet kapott a bemutatkozásra és az elköszönésre, a köztes időben pedig három témában – az EU vélelme és biztonsága; migráció/menekültügy; mezőgazdaság és/vagy demokrácia-jogállam – fejtheti ki a véleményét két percben. A megszólalási sorrend megegyezik a szavazólapokon szereplő sorrenddel.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.31. péntek, 18:00
Dobrev Klára
a DK árnyék-miniszterelnöke, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×