eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc
Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője beszédet mond a szövetség EP-választási kampánynyitó rendezvényén Budapesten, a Lurdy Házban 2014. április 12-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Bajnai Gordon: ha az ellenzéki koalíció szétesne a választások után...

A volt miniszterelnök szerint a választások elveszítésénél csak egy rosszabb dolog történhetne: ha az ellenzéki koalíció a győzelme után esne szét, és „bosszúszomjasan” térne vissza a Fidesz.

A volt miniszterelnök szerint az egész Városháza-ügy mögött az áll: „készültek arra, hogy a kormány legbelső köreiben korrupciós aknák robbannak, ezeket próbálták megelőzni ezekkel a petárdákkal”.

Bajnai a HVG-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy még párton kívüli kormányfőként, majd később az ellenzék egyik vezetőjeként sem gondolt magára politikusként, soha nem akart a politikáért vagy a politikából élni. A volt kormányfő ennek ellenére aktívan foglalkozik a közélettel, a magyar közállapotokat pedig lesújtónak, a 2022-es választást sorsfordítónak tartja.

Úgy fogalmazott: „Nincs bennem hiányérzet vagy bármilyen politikusi ambíció, viszont kötelességemnek tartom, hogy aktívan segítsem azokat a hiteles szereplőket, akik hozzám fordulnak.”

Szerinte az esélyek 2010 óta most a legnagyobbak a kormányváltáshoz, de: „a 2022-es választások elveszítésénél csak egy rosszabb dolog történhetne: az, ha a koalíció a győztes választások után esne szét, és bosszúszomjasan térne vissza a Fidesz”.

A volt kormányfő beszélt továbbá a 2022-es választás tétjéről, a világpolitikai helyzetről és abban Magyarország szerepéről, lehetőségeiről, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének elmúlt 12 éves teljesítményéről, valamint hatásairól a társadalomra.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Megindult az Ukrajna második legnagyobb városa elleni támadás, döntő fordulat jöhet – Háborús híreink szombaton

Megindult az Ukrajna második legnagyobb városa elleni támadás, döntő fordulat jöhet – Háborús híreink szombaton

Pénteken arról érkeztek jelentések, hogy az orosz erők átlépték a határt Harkiv megyénél, és Ukrajna második legnépesebb városa, Harkiv felé tartanak. Ukrajna régóta számít egy ilyen támadásra, az utóbbi időben Oroszország egyre hevesebben ágyúzta a várost. Mindeközben az éjszaka folyamán az oroszok több ukrán drónt és rakétát is leszedtek, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka, Olekszandr Pavljuk tábornok szerint az Oroszország elleni háború a következő két hónapban döntő fordulatot vehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×