2021. december 12., 19:04

Döntetlen a rangadón: értékes pontot szerzett a DAC a Slovan otthonában

A Fortuna Liga 18. fordulójának slágermeccsét a címvédő Slovan és a dunaszerdahelyi DAC játszotta vasárnap este Pozsonyban. A sárga-kékek végig fegyelmezett játékot bemutatva értékes pontot szereztek a Slovan otthonában.

dac
Fotó: dac1904.sk

A hónap mérkőzésének beharangozott csúcsrangadóval zárult a Fortuna Liga 18. fordulója. A Joao Janeiro vezette DAC a címvédő és listavezető Slovan otthonában lépett pályára. A sárga-kékek a portugál szakember irányítása alatt mindhárom bajnokijukat megnyerték, amit a pozsonyiak otthonában is folytatni szerettek volna.

A DAC mindkét magyar válogatott játékosa, Hahn János és Schäfer András is a kezdőben kapott lehetőséget, míg Kalmár Zsolt játékára továbbra sem számíthatott Janeiro. A pozsonyiak magyar játékosai közül Holman Dávid és a felvidéki Križan Richárd szintén sérülés miatt nem lehetett ott a derbin.

A találkozó elején a Slovan ragadta magához a kezdeményezést, ami komoly labdabirtoklási fölényben mutatkozott meg, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani a hazaiak. Az első nagy lehetőség a sárga-kékek előtt adódott a hatodik percben. Schäfer egy lövőcsel után került ziccerbe, de a pozsonyiak kapusa lábbal nagyot védett, majd az ismétlés után Balič került helyzetbe, de ismét a Slovan hálóőre védett bravúrral. Az első negyedórát tekintve a DAC volt a veszélyesebb, de nem sikerült betalálniuk.

A rendkívül kiegyenlített találkozón nagyon komoly taktikai csata folyt a pályán, a hazaiak kaput eltaláló lövés nélkül zárták az első játékrészt, ami tipikus egygólos mérkőzésnek nézett ki az első félidőt tekitnve.

Szünet után is folytatódott a kiélezett csata, olykor egyik csapat játékosai sem riadtak meg a keményebb belépőtől. A 49. percben Blackman került helyzetbe, de a panamai válogatott védő elkapkodta, és a kapu fölé lőtt. Ahogyan haladt előre az idő, egyre idegesebb lett a játék. A DAC portugál vezetőedzője némelyik bírói ítélettel láthatóan nem volt elégedett, ami után a játékvezető is figyelmeztette a sárga-kékek portugál mesterét.

Egy órányi játék után a címvédő került nagy helyzetbe, a 200. élvonalbeli meccsén jubiláló Dominik Kružliak nagy hibája után Henty került ziccerbe, de nem tudta gólra váltani a helyzetet. A 68. percben Hahn János szorongatott helyzetből passzolt Balić elé, a horvát légiós azonban második remek helyzetét sem tudta gólra váltani, ezúttal is Chovan védett. Nem sokkal később a DAC magyar gólvágója, Hahn János ugrott ki a leshatárról, de lövését ezúttal is védte a hazaiak kapusa.

A hajrában a csereként beálló Da Silva lövésénél a sárga-kékek cseh hálóőre Jedlička védett nagyot.

A hátralévő percekben az eredmény már nem változott, így gól nélkül ért véget a hónap rangadója. Ez pedig azt jelentette Joao Janeiro negyedik mérkőzésen is veretlen maradt a DAC, ráadásul még gólt sem kaptak a sárga-kékek. A DAC ráadásul sorozatban negyedik bajnokiján maradt veretlen a Slovan ellen.

Az őszi idényt jövő hétvégén a Rózsahegy elleni hazai bajnokival zárja a dunaszerdahelyi együttes.

Fortuna Liga, alapszakasz, 18. forduló:
ŠK Slovan – FC DAC 1904 0-0
Téglamező, Pozsony, nézők nélkül, v.:
Glova - Hancko, Poláček
Gólszerzők:
Sárga lapok:
De Marco (73.) ill. Blackman (75.)
Slovan: Chovan - Medveděv, Kašia, Abena, De Marco (Zmrhal 76.) - Čavrić (Dražić 89.), Agbo, Kankava, Weiss (Da Silva 89.) - Henty, Mráz
DAC: Jedlička - Blackman, Kružliak, Muhamedbegović, Davis - Balić (Nebyla 73.), Dimun - Sharani, Schäfer, Ciganiks – Hahn (Krstović 89.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.