A Remény hetilap legfrissebb száma, amely december 19-én, advent harmadik vasárnapján jelenik meg, újfent színes olvasnivalóval kecsegtet.

Az újság címoldalán a Szent Ambrus által írt Adventi himnuszt tekinthetik meg a hetilap olvasói, míg a második oldalon a ciprusi, illetve a görögországi pápalátogatás részletes összefoglalója olvasható.

A Faggatózó elnevezésű rovatban az érdeklődők egy újabb beszélgetést olvashatnak, amely ezúttal Vízi Máriával, a Hereditas Polgári Társulás elnökével készült, aki beszámol többek között arról, hogy az Óvár községhez közeli Szurdok-hegyen miképp valósult meg az Összetartozás keresztjének felállítása.

Az aktuális lapszámban több hazai szerzőtől is olvashatók cikkek. A legújabb Reményben találunk jegyzetet többek között Monka Zsuzsanna, Karaffa Attila és Bali Mária tollából.

A szerkesztők nagy hangsúlyt fektetnek a közelgő ünnepekre, így az újságban több adventi és karácsonyi érdekesség is megtalálható.

A vasárnapi homíliát ez alkalommal Nagy Péter János atya osztja meg az olvasókkal, az újság hátsó oldalain pedig különböző ajánlók várják az érdeklődőket.

A szerkesztők kellemes karácsonyi felkészülést kívánnak!

(Bartalos Nikolas/Remény/Felvidék.ma)