eur:
388.83
usd:
361.98
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály
Nyitókép: Várkapitányság

Szenzációval bővült a Szent István-terem kiállítása – képek

Az idei államalapítás ünnepe óta a nagyközönség számára is látogatható a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobája, a Szent István-terem. Az azóta eltelt hónapok alatt több mint 35 ezren csodálták meg az újjáépített termet és a hozzá tartozó kiállítást. A napokban új Szent István-herma érkezett Kalocsáról a korábbi, zágrábi érsekség által kölcsönzött ereklyetartó helyére.

A Budavári Palota ékszerdoboza, a Szent István királyról elnevezett terem, a századforduló magyar iparművészetének kiemelkedő teljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert díszes terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el. A csodálatos helyiség a II. világháborúban teljesen megsemmisült, de a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek szerint alkották újra a legapróbb részletekig.

A Szent István-teremhez egy különleges kiállításon keresztül vezet az út a Budavári Palota déli összekötő szárnyának első emeletén. A tárlaton, egyebek mellett, augusztusban kiállították Szent István 1635-ben Rómában készült nagy hermáját is, amely megalkotása óta első ízben volt látható a fővárosban. Talapzatát a korszak legnagyobb szobrásza és építésze, Giovanni Lorenzo Bernini készítette. A zágrábi székesegyház kincstárából kölcsönzött, felbecsülhetetlen értékű barokk ereklyetartót december 6-ig csodálhatták meg a látogatók – hívja föl a figyelmet a Várkapitányság Kommunikációs Iroda.

Helyére egy igazi magyar remekmű érkezett a millennium korából: Bachruch Károly ötvösmester Szent István-hermája, amelyet a kalocsai Szent István-hermaként tartanak számon.

Várkapitányság
Várkapitányság

Az alkotást az 1896-os Ezredéves Országos Kiállításon mutatták be először a nagyközönség számára, mostantól május végéig tekinthető meg a Szent István-teremhez tartozó kiállításon. Az ereklyetartó testét aranyozott koronázási palást fedi, az ezüstlemezekből készült fejrészét a Szent Korona másolata díszíti. A koronát ékesítő drágaköveket és igazgyöngyöket az eredeti koronán találhatók alapján választották ki, így több kisebb zafírt, számos igazgyöngyöt, rubint, egy ametisztet és egy topázt használtak fel. A szobrot 48 kg ezüstből és 2 kg aranyból készítette az ötvösmester.

Várkapitányság
Várkapitányság

A Szent István-terem már a megnyitásától kezdve telt házzal fogadta a látogatókat. A tárlat népszerűsége a megnyitás óta töretlen maradt, így novemberben már a harmincötezredik látogatót köszöntötték. A külföldi vendégek száma is folyamatosan növekszik, számuk novemberben meghaladta az összes látogató tíz százalékát. A legtöbben Dél-Európából, Németországból és Franciaországból érkeztek, de népszerű a kiállítás az indiai turisták körében is.

Várkapitányság
Várkapitányság

A maszkviselési szabályok betartása mellett, továbbra is látogatható a kiállítás. A történelmi helyiséget és a tárlatot 1 órás, személyes vagy digitális tárlatvezetéseken lehet megtekinteni, jegyeket a helyszínen, illetve online is meg lehet váltani.

Várkapitányság
Várkapitányság
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Példátlan, ami a magyar munkahelyeken zajlik: két kőkemény generációs kihívással nézünk szembe

Példátlan, ami a magyar munkahelyeken zajlik: két kőkemény generációs kihívással nézünk szembe

"A fiatalokat nem lehet egy eszközzel „megszerelni”, hogy ugyanúgy viselkedjenek, meg akarjanak halni a munkában, mint mi. Erre nincs eszköz, hanem csak szemüveg" - mondja Steigervald Krisztián generációkutató. Globális kultúraváltás történt: megváltozott a munkához való hozzáállás, és különösen a munkára való nevelés szokásai. A generációk közötti különbségek begyűrűznek a munkahelyekre, ráadásul a generáció-menedzsment egyszerre két nehéz feladattal néz szembe: a 30 év alattiak és az 55 év felettiek integrálásával. Az IT-szektorban, a technológiai váltásban is megfigyelhető, hogy a különböző érettségi szintű technológiák ugyanúgy, ahogy a társadalmi generációk, a mai napig egymással párhuzamosan élnek - teszi hozzá Mádi Gábor, a Shiwaforce CIO-ja. A témával június 11-ei Financial IT konferenciánkon is foglalkozunk. Részletek és regisztráció itt!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×