GyermekjólétLesújtó valóság

2021. december 7., kedd, Belföld

Két romániai gyermekből egyet vernek a szüleik, 18 százalékuk éhesen fekszik le, 5 százalékukat fizikailag bántalmazzák az iskolában és sűrűsödnek a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések – derül ki a Mentsük meg a gyermekeket romániai szervezetének tegnap ismertetett elemzéséből.

Az 1115 kiskorú és 880 felnőtt megkérdezésével készült felmérés szerint a gyermekek 46 százaléka állítja azt, hogy verik őket a családban, miközben a szülőknek csak a 28 százaléka ismeri el a testi fenyítés alkalmazását. A szülők három százaléka arról számolt be, hogy gyermekük szexuális visszaélés áldozata volt, az esetek kétharmadában pedig ismeretlen személy volt az elkövető. A kamaszok 2,9 százaléka állította azt, hogy szexuális kapcsolatra kényszerítették őket.

A válaszokból kiderül, hogy gyermekek öt százalékát fizikailag, 22 százalékát pedig érzelmileg bántalmazták a pedagógusok az iskolában. A gyermekek 90 százaléka számolt be arról, hogy szidják őket a szüleik, 50 százalékuk rendszeresen tanúja a szülei veszekedésének, egyötödük pedig arra panaszkodott, hogy nem engedik el őket társaikkal találkozni vagy játszani. Mintegy 4–5 százalék azoknak a gyermekeknek az aránya, akiket otthon éheztetéssel büntetnek – ismertette az adatokat Ciprian Grădinaru szociológus. A szervezet munkatársa szerint a gyermekek egyharmadával előfordult már, hogy nem kaptak otthon meleg ételt, több mint egyötödüket nem mindig viszik orvoshoz, ha betegek, és egyötödük néha éhesen fekszik le esténként. A szociológus további adatokat is felsorolt. Öt százalék például azoknak a gyermekeknek az aránya, akiket bevallásuk szerint az iskola helyett munkába küldtek a szüleik. Hat százalékuk arról számolt be, hogy durván verik vagy hosszan térdepeltetik őket büntetésből otthon. Ugyanakkor közel harminc százalékuk hozzáfért már az interneten vagy a televízióban szexuális tartalmú felvételekhez.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Kire szavaz a sepsiszentgyörgyi polgármester-választáson?












eredmények
szavazatok száma 1215
szavazógép
2021-12-07: Irodalom - :

Miklóssi Szabó István: Sortűz (részlet)

Amikor 168...-ban Bolognában a hullalopás akkora méreteket öltött, hogy a temetők inkább lyukacsos pázsithoz hasonlítottak, mintsem végső nyughelyekhez, amelyekből a végső ítéletkor az Úr parancsára megelevenednek és kiszállnak a holtak, nemes Mirandella, az özvegy polgármester és a hozzá végtelenségig hű, kutyatekintetű, sánta unokaöccse, Pacco Adelle erős őrséget rendelt a túlvilági ígéretet őrző kertek mellé.
2021-12-07: Belföld - :

Reformról, kisebbségekről a parlamentben (Harmincéves az alkotmány)

Ünnepi ülést tartott a parlament Románia Alkotmánya elfogadásának harmincadik évfordulója alkalmából. Az ülésen a kormányfő az állam megreformálásának, a szenátus elnöke az alkotmány reformjának szükségességéről beszélt, a képviselőház elnöke viszont azt hangsúlyozta, hogy tisztázni kell az államelnök hatáskörét, és bizalmatlansági indítványok konstruktív rendszerét kell bevezetni. Az RMDSZ képviselője az államformára, a törvényhozásra vonatkozó reformelképzelések mellett a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőként történő meghatározásának szükségességéről beszélt az alkotmány kapcsán.