A Magyar Nemzet információi szerint Csollány Szilveszter megfertőződött a koronavírussal; az 51 éves, a versenyzéstől 2003-ban visszavonult, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász kórházban van, az állapota súlyos, lélegeztetőgépre került.
A lap november 23-án telefonon kereste Csollány Szilvesztert, azon a héten vele szerették volna elkészíteni a szokásos szombati interjújukat, ekkor azt mondta, hogy örömmel áll a rendelkezésükre, de egy hét türelmet kér, mert gyengélkedik. Múlt hétfőn csak sms-ben reagált a megkeresésre, azt üzente,  továbbra sem tud nyilatkozni, mert kórházba került. A mai megkeresésre nem válaszolt, délután pedig arról értesültek, hogy súlyos állapotban van kórházban. Információjuk szerint először Sopronban kezelték, majd Budapestre szállították.
Csollány Szilveszter az utóbbi időben, megbetegedése előtt edzőként dolgozott Ausztriában.