eur:
394.04
usd:
369.84
bux:
65766.8
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Védőfelszerelést viselő orvosok és ápolók a fővárosi Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 9-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Koronavírus: lélegeztetőgépen a magyar olimpiai bajnok

Csollány Szilveszter súlyos állapotban van a Magyar Nemzet értesülése szerint.

Csollány Szilveszter megfertőződött a koronavírussal; az 51 éves, a versenyzéstől 2003-ban visszavonult, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász kórházban van, az állapota súlyos, lélegeztetőgépre került – írja saját értesüléseire hivatkozva a Magyar Nemzet.

Azt írják, két hete interjúkérelemmel keresték, azt feleltek, várjanak a beszélgetéssel, mert gyengélkedik. Később azt válaszolta SMS-ben, hogy kórházban van. A lap úgy tuja, súlyos állapotba került, először Sopronban kezelték, majd Budapestre szállították.

A Magyar Tornaszövetség a Csollány Szilveszter állapotával kapcsolatos információkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a lapnak.

A Blikk arról ír, hogy először Homonnay Gergely osztotta meg név nélkül a hírt. „Van egy olimpikon, aki nagyon sok Gödény doktoros posztot, majd oltásellenesből is párat megosztott a közösségi oldalán. Még két hónapja is. Most állítólag az intenzíven van. 51 éves. Oltassátok be magatokat!” – idézik az író posztját.

Az exsportoló környezetéből valaki elmondta a lapnak, hogy „Szilveszter három héttel ezelőtt kapta el a betegséget, de akkor még nem tűnt súlyosnak a baj. Bő egy héttel ezelőtt aztán súlyosabbra fordult az állapota, olyannyira, hogy végül Sopronból egy fővárosi kórházba szállították, intenzív osztályra került, lélegeztetőgépre.”

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei teljesítményt illeti, egyelőre az óvatos optimizmus jellemzi a kereskedést, kisebb emelkedést láthatunk a kontinens vezető tőzsdéin, a magyar piac azonban lefordult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 18. 15:50
×
×
×
×