Megbüntették Verstappent a verseny után

Megbüntették Verstappent a verseny után

10 másodperces időbüntetést kapott a Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjat követően Max Verstappen - írja az F1világ.hu.

A portál szerint a holland pilótát és riválisát, Lewis Hamiltont a vasárnapi versenyt követően idézték be a versenybírók a futam 36. körében történt ütközésük miatt.

A versenyt végül Hamilton nyerte meg Verstappen előtt, a stewardok azonban a leintés után meghallgatták a két pilótát, és végül 10 másodperces büntetést osztottak ki Verstappennek.

F1: Az utolsó futam előtt azonos pontszámmal áll Verstappen és Hamilton

Nyolcpontos előnnyel érkezett a Red Bull pilótája, Max Verstappen riválisa, a mercedeses Lewis Hamilton előtt a szaúd-arábiai Dzseddába a Forma-1-es világbajnokság utolsó előtti futamára. Azaz kis szerencsével a holland pilóta meg is nyerhette volna a pontversenyt. Az előg szürreálisra sikerült utcai versenyen nem ez történt.

„A 21-es kanyarban a 33-as rajtszámú versenyző azt az instrukciót kapta, hogy adja vissza a pozíciót a 44-es rajtszámú autónak, csapata pedig jelezte neki, hogy taktikusan tegye ezt meg” – áll a versenybírók indoklásában.

„A 33-as rajtszámú autó jelentősen lelassította 26-os kanyarban. Viszont nyilvánvaló volt, hogy egyik versenyző sem akart elöl lenni a 3-as számú DRS-érzékelési vonal előtt. A 33-as rajtszámú versenyző állította, hogy nem értette, a 44-es rajtszámú autó miért nem előzi meg, miközben a 44-es rajtszámú autó versenyzője állította, hogy nem volt tisztában azzal, hogy visszakapja a pozíciót, és nem értette, miért lassít a 33-as rajtszámú autó.”

A versenybírók azért döntöttek Verstappen megbüntetése mellett, mert a holland aztán hirtelen (69 baros nyomással) lefékezett, ami 2,4 G-s lassulást eredményezett.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Verstappen 10 másodperces büntetése nem változtat a futam végeredményén, ezzel is a második helyen fejezte be a versenyt.