A jeruzsálemi Kongresszusi Központban ma este mintegy kétezer ortodox vallási iskolás fiatal jelenlétében, haszid zenészek közreműködésével kívánták meggyújtani a nyolcadik hanukai gyertyát. Csakhogy tömeges bunyó, székdobálás és éktelen ordítozás tört ki a vallásos fiatalok és a rendfenntartó biztonsági őrök között – írja a Jedi’ot Áháronot.
Zoom
Székek is repültek (fotó: videokép)
Ma este a nyugat-jeruzsálemi kormányzati negyed közelében álló Kongresszusi Központban is meggyújtották volna a nyolcadik, az utolsó hanuka gyertyát. A Kongresszusi Központ egyik termében haszid zenészek fellépésével színesített hagyományos gyertyagyújtás akkor torkollt botrányba, amikor az egyik vallási főiskolás (jesivanövendék) a biztonsági őr figyelmeztetése ellenére erőszakkal áthatolt az egyik lezárt átjárón. Ekkor dulakodás alakult ki a biztonsági őrök a vallási iskolások között.
Zoom
Ezeket a székeket már nem sikerült röppályára állítani (fotó: Jediot Áháronot)
A vallási iskolások elkezdtek ordítozni, s mindkét fél székeket hajigált egymáshoz. A biztonságiak lassan elvesztették az események feletti uralmat, s könnyfakasztógázt is permeteztek a levegőbe. Nagyon egyenlőtlen erőkkel vívták a küzdelmet, hiszen mintegy kétezer vallási iskolás rontott neki a néhány tucat biztonsági őrnek. Közben riasztották a rendőröket, akik közül először csak ketten érkeztek a helyszínre, de később több rohamkocsival is érkeztek, akiknek végül sikerült helyreállítani a rendet.
H. J. – Kuruc.info
A székdobálás alább tekinthető meg. Ha nem indulna, ide kattintva is elérhető.
קטטה בבנייני האומה. צילום: דודי בן חמו. באדיבות: איציק אוחנה 'כיכר השבת'