Lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár!

Alexander Schallenberg

Késő délután lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár – jelentette az osztrák közszolgálati média. Schallenberg alig két hónappal korábban, október 11-én lépett hivatalba, azt követően, hogy elődje, Sebastian Kurz ugyancsak önszántából távozott a hivatalából.

Kurz csütörtökön délelőtt jelentette be, hogy teljesen visszavonul a politikától, és ezzel együtt lemond az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki posztjáról is. A volt kancellárt november közepén fosztotta meg mentelmi jogától az osztrák parlament, miután korrupció gyanúja miatt folytatnak ellene vizsgálatot. 

Eddig úgy tűnt, hogy Sebastian Kurz egyfajta „árnyékkancellárként” továbbra is meghatározó szerepben marad az osztrák politikában, hiszen a pártelnöki és a frakcióvezetői posztot megtartotta. A kancellári széket átvevő Alexander Schallenberg is azt mondta korábban: folytatják a kormányprogramot, így ebben az értelemben „a Kurz-rendszer marad” Ausztriában. 

Schallenberg a lemondását bejelentő közleményében azt írta, hogy nem áll szándékában és sosem állt szándékában átvenni az ÖVP elnöki székét, azonban határozott véleménye, hogy mindkét hivatalt, tehát a kancellári posztot, illetve az Ausztriában legtöbb szavazatot szerzett párt vezetését, minél gyorsabban egy embernek kell átvennie. Médiaértesülések szerint a jelenlegi belügyminiszter, Karl Nehammer, lehet esélyes mindkét posztra – az ÖVP elnöksége pénteken ülésezik(Tx, 24óra, ú)

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?