Napi 400 ezer hordóval növelik a kőolaj-kitermelést

Napi 400 ezer hordóval növelik a kőolaj-kitermelést

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ miniszterei csütörtökön megállapodtak abban, hogy fenntartják az olajkitermelés napi 400 ezer hordóval történő növelését célzó tervet – áll az OPEC közleményében. A találkozó alig egy órán át tartott.

A közlemény megjegyzi ugyanakkor, hogy „az ülés nincs lezárva”, a miniszterek úgy döntöttek ugyanis, hogy „a találkozó a járványügyi helyzetre való tekintettel folytatódik, szorosan figyelemmel követik a piaci eseményeket és szükség esetén azonnali kiigazításokat tesznek”.

Több küldött is azt mondta, hogy akár decemberben újra összeülhet a miniszteri értekezlet.

Szakértők szerint egyelőre nem lehet felmérni, hogy a koronavírus új variánsa milyen mértékben befolyásolja az olajpiacot, ahol az omikron megjelenésének bejelentése azonnal 10 százalékkal, tavaly április óta a legnagyobb mértékben vitte le a kőolaj árát múlt pénteken.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Az OPEC+ minisztereinek következő találkozóját január 4-re tervezik, egy nappal korábban, január 3-án pedig az OPEC+ rendkívüli ülését rendezik meg, amikor a szervezet új főtitkáráról döntenek.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára az OPEC+ döntésének bejelentésére mintegy 4 dolláros mínuszba került szerdai záróértékéhez képest, és 67 dolláron jegyezték. Ezután azonban drágulni kezdett az energiahordozó ára arra a vélekedésre, hogy a januári termelésnövelés messze nem biztos, és ha az omikron miatt romlana a járványügyi helyzet, az olajexportálók felülvizsgálhatják csütörtöki döntésüket.

Csütörtökön 16.30 órakor a Brent 3 cent emelkedéssel, 68,89 dolláron állt. Egy hete a Brent jegyzése jóval magasabb, 79 dollár volt.

(MTI)