A The Lancet című orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint a vakcinázási program nem tudta megállítani a Covid terjedését, és az új adatok azt mutatják, hogy a vírus előfordulási gyakorisága a teljesen beoltott egyének körében növekszikírja az RT.com. A tanulmány ismertetése magyar nyelven először az Erdély.ma portálon jelenik meg.

lancet


A németországi új fertőzéseket vizsgálva a kutatók megállapították, hogy 

a teljesen beoltott 60 éves és annál idősebb személyek körében a júliusi 16,9%-ról októberre 58,9%-ra emelkedett a megbetegedések aránya.


A tanulmány egyértelműen megállapítja, hogy nő a teljesen beoltott, fertőző embereknek az aránya, és hasonló a helyzet az Egyesült Királyságban is. A tanulmány szerint a beoltottak valamivel jobban terjesztik a betegséget, mint akik nem kapták meg a vakcinát.  

Három hét alatt Nagy-Britanniában 100 Covid-esetet jelentettek 60 éves vagy annál idősebb személyek körében.

A fertőzöttek 89,7%-a teljes mértékben be volt oltva, míg 3,4%-a nem.

lancet

A kutatók számára még aggasztóbb, hogy Izraelben az egyik kórházi fertőzés forrása – amely több egészségügyi dolgozót és beteget, valamint családtagjaikat is érintett -, egy teljesen beoltott páciens volt.

A tanulmányban megfogalmazott félelmeket alátámasztja, hogy az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) jelenleg az Egyesült Államok öt olyan területéből négyet, ahol a legmagasabb a teljesen beoltott személyek aránya, magas fertőzöttségű területként tart számon.

A kutatók figyelmeztetnek: a döntéshozóknak tudomásul kell venniük, hogy a beoltott egyének is kockázatot jelentenek.

Súlyos hanyagságnak tűnik tehát, ha a járványügyi intézkedések meghozatala kapcsán figyelmen kívül hagyják a beoltott lakosságot, akik szintén hordozzák és továbbadják a fertőzést.

A The Lancet című folyóiratban megjelent kutatás apropója, hogy az egyes országok mérlegelni kezdték a Covid vakcina kötelezővé tételét, hogy "megvédjék a polgárokat" az omicron változat terjedésétől és a megbetegedések számának esetleges újbóli emelkedésétől. Görögország az első ország az EU-ban, amely kötelezővé tette a Covid oltást a 60 év fölöttieknek, és havi bírsággal fenyegeti azokat, akik nem oltatják be magukat.