Ha ti vagytok, mi is leszünk – Véget ért a jubileumi év a debreceni Szent László domonkos plébánián

Hazai – 2021. november 30., kedd | 12:21

Idén a Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnöksége kettős jubileumot ünnepelt: a rendalapító halálának és a szerzetesrend magyarországi története kezdetének 800. évfordulójára emlékeztek. November 25-én tudományos konferenciával, kiállításmegnyitóval és ünnepi szentmisével zárultak a jubileumi év debreceni programjai; az emlékév magyarországi hivatalos lezárására 2022 vízkeresztjén kerül sor.

A debreceni domonkos rendház tagjai is részt vettek a Debreceni Egyetemen rendezett, Szent Domonkos élete és rendjének kezdetei című tudományos konferencián, majd a Vendégségben az Úrnál című szabadtéri kiállítás megnyitójával és ünnepi szentmisével zárták a jubileumi évet november 25-én.

A kiállítás megnyitója után Andrzej Kostecki OP, a Szent Domonkos Rend Magyar Tartományának vikáriusa mutatott be ünnepi szentmisét a Szent László-templomban.

A Jeruzsálem pusztulását leíró (Lk 21,20–28) evangéliumi szakasz szavai – „az emberek meghalnak a rémülettől és a világra zúduló szörnyűségek várásától” – érdeklődést, kíváncsiságot vagy félelmet keltenek az emberben. Akár akarjuk, akár nem, mi is találkozunk az élet veszteségeivel, a szenvedéssel, a halállal. Ez egy riasztó perspektíva is lehet, de mi valójában keresztények vagyunk. Keresztények vagyunk? Igen vagy nem? – tette fel a szónok ezt a megválaszolásra váró fontos kérdést. – Azokkal, akik igazán Jézussal élnek, nem történhet olyan baj, amely kétségbeeséshez vezet, és megfoszt a reménytől. Még a legnagyobb szerencsétlenség mélyén is meglátjuk, hogy Jézus vezet bennünket. Tudjuk, hogy Isten nem feledkezett meg rólunk, Ő erősíteni, védeni akar, történhet baleset, betegség, halál vagy a szeretett személy elfordulása tőlünk, mégis van remény.

Többször elhangzik ebben az evangéliumi szakaszban is: „Nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket” (Lk 21,28), mert Isten mellettetek, bennetek van.

Jézus arra akar emlékeztetni bennünket, hogy számunkra ez a világ csak egyfajta váróterem, amelyben nem kell szépnek, vidámnak, különlegesnek lenni. Mégis nehéz nem érezni a félelmet. Tapasztaljuk az életünkben a félelemkeltő jeleket. De ez a félelem soha ne bénítson meg bennünket! – bátorított Andrzej atya. – Az „emeljétek föl a fejeteket” buzdítás nem egy alacsonyrendű bátorítás, hanem Isten szava, Istené, aki a félelemből az életbe, a sötétségből a világosságba visz bennünket. Mi, keresztények legyünk optimisták, hogy holnap jobb lesz. Nézzünk körül, mennyi szépség, jóság van bennünk és a körülöttünk élő emberekben!

Hallottuk már a bölcsességet: „Úgy dolgozz, mintha száz évig élnél, és úgy imádkozzál, mintha rögtön meghalnál.”

Első olvasásra nem tűnik érdekes perspektívának, de gondoljunk bele, ha most meghalnánk, mit mondanánk az Úrnak az életünkről, tetteinkről? Úgy kell imádkoznunk, mintha ma kellene beszámolót készíteni Istennek. Mi lenne a kezedben? Mit szeretnél adni Neki? Nem holnap, holnapután, hanem most.

A keresztény élet lényege, hogy nem fontos, mikor jön el a „most” ideje, az a lényeges, hogy fel legyünk rá készülve. Rendbe kell tenni az emberi kapcsolatainkat, bocsánatot kell kérni, és még jobban szeretni azokat is, akik nem kedvesek számunkra.

Jézus azt mondja, ha az evangélium szerint élünk, akkor nem kell, hogy a nehézségek félelemmel töltsenek el bennünket, mert ez ígéret, nem pedig fenyegetés.

A jubileumi évben a Domonkos-rendre tekintettünk. Nem tudom, hogyan alakul a rend élete a jövőben. Nem ígérek semmit, de arra kérlek benneteket, hogy „emeljétek fel a fejeteket”. Kétségtelen, hogy a szabad és örömteli prédikátorok rendje mindig is lesz. A tegnaphoz és a mához hasonlóan az a vágy fogja vezérelni az embereket, hogy megélhessék és hirdessék azt az egységet, amelyben az első apostoli közösség élt Jézussal. Isten küldi őket hozzátok, és ha ti vagytok, mi is leszünk. Éppen ezért közös a feladatunk. Nézzetek fel, és emeljétek fel fejeteket, mert eljött a megváltásotok! – zárta elmélkedését Andrzej Kostecki OP.

A szentmisén közreműködtek a Kodály Kórus tagjai.

*

Ezt követően Kőrösiné Merkl Hilda irodalomtörténész, a magyar világi domonkos közösség vezetője a magyar rendtartomány jubileumi évében megtartott eseményekre tekintett vissza, 2021. január 17-től kezdve, amikor Erdő Péter bíboros főcelebrálásával és a domonkos atyák koncelebrálásával ünnepi szentmisén nyitották meg az évet a Szent István-bazilikában.

A debreceni jubileumi rendezvények sora november 25-én véget ért.  A Domonkos Rend Magyarországi Tartománya 800 évéről szóló könyv bemutatója december 3-án lesz Budapesten, a Párbeszéd Házában, a jezsuita kulturális központban. Ezt a kötetet a szentmise végén Zágorhidi Czigány Balázs ajánlotta a jelenlévők figyelmébe.

A jubileumi év hivatalosan 2022. január 6-án, vízkeresztkor zárul, viszont csak két nappal később, január 8-án mutatják be az Uránia moziban a domonkos rend 800 éves történetéről szóló filmet, melyet magyarországi, lengyelországi, szlovákiai, olaszországi helyszíneken forgattak, s melynek egyik főszereplője Andrzej Kostecki OP vikárius lesz.

A debreceni ünnepről szóló teljes tudósítás ITT olvasható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria