eur:
394.03
usd:
364.81
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: John Harper/Getty Images

Elkészült a magyarországi települések 2021-es élhetőségi rangsora

A nyugati országrész és a főváros kedvezőbb helyzetét mutatja a Takarék Index 2021-es élhetőségi rangsora, amely járásonként veti össze a többi között az oktatási, egészségügyi, kulturális és vásárlási lehetőségeket. Budapesten a legkedvezőbb az összkép, az első tízben még hét dunántúli és két tiszántúli járás található.

A Takarék Index elemzői azt vizsgálták, hogy az ország egyes járásai milyen feltételeket biztosítanak az ott lakónak, melyek nyújtják a legtöbb és legmagasabb szintű szolgáltatást. Az oktatási, az egészségügyi, a kulturális szempontokat, a munkaerő-piaci lehetőségeket, a bűnözési statisztikát, a vásárlási lehetőségeket és a lakóingatlanok megfizethetőségét vették figyelembe.

A főváros és a nyugati országrész szinte minden vizsgált mutató esetében jobban teljesít a keleti vagy dél-keleti területeknél, így az oktatásban, a kulturális, a vásárlási és a munkaerő-piaci lehetőségeknél. A nyugati járások a bűnözés terén is jól vizsgáztak, kevesebb volt a lakosságarányos bűnelkövetés.

Ugyanakkor a sok szempontból többet kínáló főváros környéki és nyugati területeken jóval nehezebb lakáshoz jutni. Mivel a jobb lehetőségek sokak számára vonzóak, többen szeretnének ide költözni, ami emeli a lakások iránti keresletet, és így az árakat is. Hasonló kettősség jellemzi a nagyobb és kisebb városokat is. A megyeszékhelyek környéke általában jobb lehetőségeket biztosít, ugyanakkor lakáshoz jutni sokkal nehezebb, amit a magasabb kereslet magyaráz.

Budapest az élen, egy Pest és egy Fejér megyei járás követi

A legmagasabb pontszámot Budapest kapta a részmutatók alapján összeállított élhetőségi rangsorban. A főváros számos jellemző esetében is az élen áll, így az oktatási, az egészségügyi és a kulturális jellemzők, valamint a vásárlási lehetőségek alapján. Bár megfizethetőségben és a bűnözési mutatóban a járások sorában a mezőny vége felé helyezkedik el, a többi jellemző ellensúlyozza ezeket a hátrányokat. Az első tízben találtható még a pilisvörösvári, a móri, a debreceni, a tatai, a bólyi, a budakeszi és a veszprémi járás, amelyek egymáshoz képest nagyon hasonló pontszámokat mutatnak, bár különbözik, hogy mely jellemzőkben jobbak. Köztük a nagyobb városok környékén például alacsonyabbak a megfizethetőségi pontok, míg a kisebb településeknek otthont adó móri, de még inkább a bólyi járás sokkal megfizethetőbb. A munkaerőpiaci feltételek esetében azonban ez utóbbiak csak a középmezőnyhöz tartoznak.

A nagyobb városok és környékük magasabb pontszámokat értek el a kulturális, oktatási, egészségügyi, de különösen a munkaerőpiaci mutató esetében, ugyanakkor ezek között több is rosszabbul áll a bűnözést vizsgálva, illetve a megfizethetőségi rangsorban is hátrébb található a magasabb lakásárak miatt.

Élhetőség

Helyezés Járás Pontszám (max=100)
1 Budapest 100
2 Pilisvörösvári 57,6
3 Móri 55,1
4 Debreceni 53,1
5 Tatai 52,4
6 Bólyi 52,3
7 Budakeszi 52,2
8 Veszprémi 51,9
9 Szarvasi 51,1
10 Győri 50,6

Az oktatásban sűrű az élmezőny

A legmagasabb értékű oktatási mutatóval Budapest rendelkezik, amelyet a győri, a veszprémi, a szombathelyi és a bólyi járás követ az óvodáskorúakra jutó óvodai férőhelyek száma, a 8. osztályosok szövegértési és matematika kompetenciaeredményei, valamint az egységnyi területre jutó középiskolai osztályok száma alapján.

Budapest az általános iskolai kompetenciaszámokban és az elérhető középiskolai osztályok számában szerepel nagyon jól, ugyanakkor az óvodai férőhelyellátottság terén rosszabbul áll, míg például a bólyi járásnak a középiskolákhoz kapcsolódó eredménye alacsony, de óvodai férőhelyből a gyermekre vetítve itt található az egyik legtöbb. Az oktatásban élen álló megyeszékhelyek és nagyobb városok környékére jellemző, hogy az általános iskolai kompetenciaszámok magasak, de az óvodai és a középiskolai ellátottságban is jól állnak.

Oktatás

Helyezés Járás Pontszám (max =100)
1 Budapest 100
2 Győri 85,6
3 Veszprémi 80,7
4 Szombathelyi 80,2
5 Bólyi 80,1
6 Egri 77,4
7 Keszthelyi 76,7
8 Pannonhalmi 74,9
9 Tiszaújvárosi 72,7
10 Bácsalmási 72,4

Nagy a különbség, hogy ki miben jó az egészségügyben

Az egészségügyi részmutatónál a háziorvosok, a házi gyerekorvosok, a kórházi ágyak és a gyógyszertárak számát vizsgálták a lakosság arányában. Az élen Budapest végzett, utána a gyulai, a pécsi, a debreceni és a veszprémi járás következik.

A főváros rendelkezik a legtöbb, egységnyi területre jutó gyógyszertárral, és szintén jól áll a házi gyermekorvosok elérhetőségét illetően is, az egyik legkevesebb gyermekszám jut egy orvosra. Az egy lakosra jutó kórházi ágyak számában, illetve a felnőtt háziorvosok elérhetőségében azonban számos járás megelőzi. A csurgói és a hegyháti járásban arányaiban sok a felnőtt- és a házi gyermekorvos, míg a területén nincs kórház, illetve a gyógyszertári ellátottság terén is az egyik legrosszabb helyzetben vannak.

Egészségügy

Helyezés Járás Pontszám (max =100)
1 Budapest 100
2 Gyulai 80,4
3 Pécsi 78,9
4 Debreceni 72,5
5 Veszprémi 69,1
6 Miskolci 68,6
7 Csurgói 68,1
8 Szekszárdi 67,6
9 Szegedi 67,3
10 Hegyháti 66

Kultúra: mindenki másban erős

A kultúra terén Budapest előnye elvitathatatlan. Óriási különbség mutatkozik az ország többi járásához képest, a második helyezett Debrecen is csupán a fővárosi pontok töredékét kapta a könyvtárak, a mozik, a múzeumi kiállítások és kulturális rendezvények számát tekintve. Nagy az eltérés a különböző területek által kínált lehetőségek között. Például a sellyei, lenti, devecseri és hegyháti járás elsősorban a könyvtárak egységnyi területre jutó magasabb számának köszönheti előkelő helyezését, miközben mozi nem található területén, illetve a kulturális rendezvények terén is rosszabbul áll. A nagyobb városok környéke főleg a könyvtárakban áll hátrébb a rangsorban.

Kultúra

Helyezés Járás Pontszám (max =100)
1 Budapest 100
2 Debreceni 16,5
3 Sellyei 15,3
4 Lenti 13,3
5 Keszthelyi 12,7
6 Hegyháti 11,2
7 Szentendrei 11,1
8 Devecseri 10,5
9 Egri 10,4
10 Pécsi 10,4

Mór a legbiztonságosabb

Nem meglepő módon a bűnözési helyzet a nagyobb városokban volt kedvezőtlenebb a kiemelt bűncselekményeket vizsgálva. A legbiztonságosabb a móri járás, amit a szarvasi, a pilisvörösvári, a gyomaendrődi és a kapuvári követ. Budapest ebben az összesítésben az utolsó előtti.

Bűnözés

Helyezés Járás Pontszám (max =100)
1 Móri 100
2 Szarvasi 93,4
3 Pilisvörösvári 86,5
4 Gyomaendrődi 73,1
5 Kapuvári 67,4
6 Tatai 65,6
7 Püspökladányi 61,6
8 Bicskei 60
9 Pécsváradi 58,1
10 Sümegi 58

Vásárolni messze a legkönnyebben Budapesten és agglomerációjában lehet

Vásárlási szempontból a legjobb helyzetben a Budapesten élők vannak, akik nagyon sok bolt közül válogathatnak. A fővároshoz képest a többi terület jelentős lemaradást mutat, a második helyezett Dunakeszi járás is csak kevesebb, mint 20 pontot kapott a főváros 100 pontjával szemben. A vásárlási lehetőségek terén még az élmezőnyhöz tartozott a fővárosi agglomerációhoz tartozó érdi, a vecsési, és a szigetszentmiklósi járás.

Vásárlási lehetőség

Helyezés Járás Pontszám (max =100)
1 Budapest 100
2 Dunakeszi 18,7
3 Érdi 18,7
4 Vecsési 13,1
5 Szigetszentmiklósi 12,1
6 Pilisvörösvári 11,3
7 Budakeszi 8,8
8 Tatabányai 7,7
9 Debreceni 7,6
10 Pécsi 7,1

Két Keszi vezeti a munkaerőpiaci részmutatót

A munkaerőpiaci lehetőségeknél a járásokat jellemző egy főre jutó nettó jövedelmeket és az álláskeresők arányát vizsgálták az elemzők. Az első helyezett a budakeszi járás, amit Dunakeszi és környéke, illetve Budapest, majd Érd és környéke, a Pilisvörösvári járás követ. Az első tízben főleg a főváros és az annak környékén található területek végeztek, kivételt csak Győr, valamint Csorna és környéke jelent. Ez utóbbi az egy főre jutó álláskeresők alacsony számának köszönheti elsősorban az első tízbe kerülését, a jövedelmeket nézve sokkal inkább a középmezőnyhöz tartozott.

Munkaerőpiac

Helyezés Járás Pontszám (max =100)
1 Budakeszi 100
2 Dunakeszi 96,7
3 Budapest 93,2
4 Érdi 92,4
5 Pilisvörösvári 87,6
6 Győri 84,7
7 Szentendrei 77,9
8 Csornai 76,8
9 Gödöllői 75,4
10 Vecsési 74,9

A megfizethetőségi a munkaerőpiaci mutató ellentéte

Vizsgálták a járások megfizethetőségét is, hogy az ott élők éves jövedelmükből hány négyzetméternyi lakást tudnak megvenni az adott járásban. Jellemzően magasabb pontszámot értek el az olcsóbb területek, ahol a jövedelmekből nagyobb lakás jöhet ki az alacsony lakásáraknak köszönhetően. A legmegfizethetőbbnek a jánoshalmai, a sellyei, a bácsalmási, a putnoki és a pétervásárai járás bizonyult. Az eredmények szerint a jobb munkaerőpiaci feltételeket biztosító járásokba a jobb lehetőségek miatt sokan szeretnének költözni, ami a lakásárak megemelkedésének irányába hat, rontva ezzel az otthonok hozzáférhetőségét, a magas bérek ellenére is.

Megfizethetőség

Helyezés Járás Pontszám (max=100)
1 Jánoshalmai 100
2 Sellyei 97
3 Bácsalmási 81,2
4 Putnoki 80
5 Pétervásárai 75,4
6 Bátonyterenyei 75,3
7 Hevesi 74,8
8 Sarkadi 73,3
9 Pásztói 61,2
10 Cigándi 60,2

A nyugati megyeszékhelyek jobban állnak

A Takarék Index elemzői a megyeszékhelyeket is összehasonlították az élhetőségi pontszámaik alapján. Ebben az esetben is a főváros áll az élen, Veszprém, Székesfehérvár, Győr, Zalaegerszeg és Szombathely előtt. Az utolsók közé tartozó nagyvárosok körülbelül a fővárosi pontszám felét kapták.

Megyeszékhelyek

Helyezés Város Pontszám (max=100) Helyezés Város Pontszám (max=100)
1 Budapest 100 11 Tatabánya 64,2
2 Veszprém 76,1 12 Debrecen 63,4
3 Székesfehérvár 75,6 13 Miskolc 62,7
4 Győr 72,6 14 Szeged 62
5 Zalaegerszeg 72,1 15 Szolnok 55,4
6 Szombathely 71,6 16 Salgótarján 54,4
7 Pécs 66,7 17 Békéscsaba 54
8 Eger 66,1 18 Nyíregyháza 47,3
9 Kaposvár 64,9 19 Kecskemét 42,1
10 Szekszárd 64,7

A különböző részmutatók közül az oktatás terén Győr áll az első helyen, Veszprém és Szombathely előtt. A fővárost még Eger és Székesfehérvár is megelőzi. A kulturális mutató Budapesten a legmagasabb, jelentősen elszakadva a többi nagyvárostól. A második Zalaegerszeg, a harmadik Szolnok. A legmagasabb egészségügyi mutatóval Miskolc rendelkezik, Pécs és Szekszárd előtt. Zalaegerszegen a legkedvezőbb a bűnözési helyzet a megyeszékhelyek között, Debrecen és Békéscsaba előtt, Budapest az utolsó. A vásárlási lehetőségek a fővárosban a legjobbak, amit jelentősen lemaradva követ Győr, Pécs, Tatabánya és Szombathely. Budapest a munkaerőpiaci feltételeket vizsgálva szintén az élen áll, Győrt és Székesfehérvárt megelőzve, míg a leginkább megfizethető megyeszékhely Salgótarján, Békéscsaba és Miskolc előtt.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×