(Fotó: Szijjártó Péter, facebook)

A nemzetközi szervezeteknek a jelenlegi képmutató politikájuk helyett azon kellene dolgozniuk, hogy a koronavírus elleni oltóanyagokat engedélyezzék, a migrációt pedig megállítsák – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendkívüli közgyűlésére és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) éves tanácsülésére érkezve kijelentette, hogy

két hatalmas kihívás előtt áll most a világ: az erősödő koronavírus-járvány és a fokozódó migrációs hullámok előtt.

„Épp itt az ideje, hogy a nemzetközi szervezetek végre felhagyjanak képmutató politikájukkal, hiszen a helyzet jelenleg úgy áll, hogy nem akarják engedélyezni az oltóanyagokat teljes egészében, közben pedig támogatják a migrációt” – fogalmazott. Ennek kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy nem lenne szabad politikai kérdést csinálni abból, hogy melyik vakcinát hagyják jóvá, és melyiket nem.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az oltóanyagok engedélyezésének megtagadása, illetve a migrációs folyamatok támogatása egyaránt a járvány további gyors terjedését eredményezi.

A vírus ellen kizárólag az oltások védenek, s minél több vakcina elérhető, annál több ember lesz védett, és annál kevésbé tud terjedni a fertőzés.

A migrációs hullámokkal pedig sokan kelnek útra „teljesen ellenőrizetlenül, egészségügyi ellátás nélkül”, ami ugyancsak erősíti a járványt – húzta alá.

„Az oltásokat engedélyezni, a migrációt pedig megállítani kell” – közölte.

(MTI/Felvidék.ma)